Az iszlámellenességéről ismert holland politikus, Geert Wilders lefejezésére biztatott egy ausztrál muszlim vallási vezető - írta a De Telegraaf című holland napilap.
Különös visszaélést követtek el gyerekek ellen egy szaúd-arábiai magán középiskolában: a matematikatanár lábát kellett a diákoknak megcsókolniuk a vizsgakérdésekért cserébe. A Saudi Gazette című napilap úgy tudja, hogy a tanulók pluszpontokat kaptak, ha homlokon csókolták az oktatót. Az újság értesülése szerint az al-Baraá (Ártatlanság) nevű iskola igazgatója elbocsátotta a Szíriából származó pedagógust. Az iszlám szabályai [...]
A termékek nagy része az iszlám vallás szerint „halal”, ami azt jelenit, hogy a törvények szerint tiszták és használhatók. A projekt megálmodója Abdelaziz Aouragh ortodox muszlim vallású és a szexshop megnyitása előtt konzultált egy imámmal is a dologról. Ez az imám nem tudott egyből választ adni neki, ezért konzult egy szaúd-arábiai sejkkel, végül Aouragh üzlete [...]
Lars Vilks azzal vívta ki a szervezet haragját, hogy egy karikatúrájában Mohamed prófétát kutyatesttel ábrázolta. Ez már csak azért is komoly sértés a muzulmánokra nézve, mert hitük szerint a kutya egy tisztátalan állat. Így, a prófétával összefüggésben pedig pláne. Éppen emiatt 2007 óta 100.000 dollárt ajánlanak annak, aki megöli a rajz készítőjét. A hírek szerint [...]