Hetilap: Röviden

Minősített kisebbséget jelentő részesedést szerzett a Mol Rt. a Dégáz Rt.-ben. A 27,18 százalékos paketthez már megkapták a földgáz-nagykereskedelmet felügyelő Magyar Energia Hivatal hozzájárulását. Hivatalosan immár ez a második bejelentés a Mol szolgáltatói tulajdonszerzéséről; a Ddgáz Rt. május 29-i közgyűlése ahhoz járult hozzá, hogy a Mol az alaptőke emelésével 10 százalékhoz jusson. Az emelés célja [...]
1998. 07. 15. 00:00
Technikai jellegű alaptőke-csökkentést hajtott végre a Fotex Rt. július 10-ei közgyűlésén. A 361,5 millió forintos leszállítás azért vált szükségessé, mert az új társasági törvény szerint a sajátrészvény-bevonás esetén ezt meg kell tenni, márpedig a márciusi közgyűlés ilyen mértékű bevonásról döntött. Az alaptőke így 6,25 milliárd forint lett, ez azonban nem sokáig marad így: a közgyűlés [...]
1998. 07. 15. 00:00
Sajátos lobby-szervezetet hozott létre a tíz legnagyobb hazai számítástechnikai és távközlési társaság. Az Infokom Egyesületet alapító cégek – az Ericsson, az IBM, a KFKI, a Matáv, a Nokia, a Pannon GSM, a Siemens, a Synergon, a Számalk és a Westel 900 – szerint a szervezet nyitott, de tag csak az lehet, aki legalább évi 5 [...]
1998. 07. 15. 00:00
Az általános elismerés mellett kritikai észrevételeket is becsempészett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a magyar kereskedelempolitikát értékelő jelentésébe. Ezekben főként az Európai Unión (EU) kívüli országok aggodalma tükröződik hazánk agrárpolitikája miatt.
1998. 07. 15. 00:00
Szokatlanul nagy mennyiség, árfolyamértéken 9,7 milliárd forintnyi OTP-részvény cserélt gazdát a múlt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. A 900 ezer és 1 millió darab közöttire becsült pakettet a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat megbízásából értékesítették. A testület vezetői a tranzakciót a törvényi kötelezettségükkel, illetve az időközi nyugdíjemelés miatti hiánnyal indokolják.
1998. 07. 15. 00:00
Azzal, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) múlt pénteken biztost rendelt ki a Realbankhoz, az állam a még hiányzó szavazatokat is megszerezte Princz Gábor menesztéséhez. A Postabank elnök-vezérigazgatójának leváltásában döntő érvnek bizonyulhat a könyvvizsgáló napokban elkészült jelentése is. Ez ugyanis - lapunk értesülései szerint - minden korábbi várakozást felülmúló, 120 milliárd forintos tőkehiányról árulkodik.
1998. 07. 15. 00:00
Az első félév végén meghaladta a 200 milliárd forintot a Raiffeisen Unicbank mérlegfőösszege. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek egy év alatt 30 százalékkal, 132 milliárd forintra növekedtek, miközben a kihelyezéseken belül nem gyarapodott a rossz kölcsönök állománya. A bank saját forrásai a múlt év azonos időszakához viszonyítva június végé-re csaknem 50 szá-zalékkal emelkedtek. Jelenleg reálisnak tűnik [...]
1998. 07. 15. 00:00
A januárban elhatározottnál kisebb összegű alaptőke-emelésről határozhat saját hatáskörében a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt. igazgatósága. Erről a részvényesek döntöttek a társaság immár másodízben megtartott rendkívüli közgyűlésén. Az év elején a tulajdonosok azt hagyták jóvá, hogy az igazgatóság önállóan 770 millió forintos tőkeemelésről dönthet, ezentúl azonban – az elkövetkező öt év során – évente [...]
1998. 07. 15. 00:00
Nem titkoltan tűzoltómunkára készül búzaügyben Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A gabonapiaci túlkínálat megszüntetését állami felvásárlással és különféle támogatásokkal segítik majd, méghozzá a takarmánybúza esetében is.
1998. 07. 15. 00:00
A Styl Ruhagyár megszerezte a ruházati kereskedelmi láncot működtető Duna Divat Kft. többségi tulajdonát. Ez egyben azt is jelenti, hogy az osztrák Kleider Bauer-csoport minden eddiginél jobban kihátrált magyarországi befektetéséből. Az egykori Ruházati Bolt Vállalat üzleteit a privatizáció hajnalán szerezte meg az osztrák csoport, amely azonban a kezdeti hév után már visszafogott befektetési politikát folytatott. [...]
1998. 07. 15. 00:00
Várhatóan 3,5 milliárd forintos zártkörű alaptőkeemelésről határoznak az Antenna Hungária Rt. tulajdonosai a cég július 27-ei közgyűlésén. A hivatalos közlemény szerint a vállalat 3 millió 500 ezer darab névre szóló, 1000 forintos névértékű részvényt bocsát ki. A jegyzéskor a kibocsátási érték 30 százalékát, 1999. június 30-áig pedig a fennmaradó 70 százalékát kell a jegyzésre jogosultaknak [...]
1998. 07. 15. 00:00
Az integrációs munka folytonosságát ígéri a napokban kinevezett új integrációs államtitkár, Gottfried Péter. Az európai uniós (EU) csatlakozás karmestere szerint ősszel megkezdődhet a tárgyalások érdemi szakasza. A legnehezebb kérdésekben a fő cél az egyenlő bánásmód kivívása.
1998. 07. 15. 00:00
Az inflációt tartja továbbra is kakukktojásnak a makrogazdasági tényezők között a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A pénzromlás - az előző évhez viszonyítva - 1998 végére a legjobb esetben is csak 14 százalékra mérséklődik, amit Surányi György jegybankelnök két fő okra vezet vissza. Egyrészt a nominális bérek a tervezettnél nagyobb mértékben emelkednek, másrészt az államháztartás elsődleges egyenlege minden bizonnyal a vártnál alacsonyabb többlettel zá
1998. 07. 08. 00:00
Rétságot választotta magyarországi gyára helyszínéül az amerikai Tredegar multinacionális vállalkozás, amely hazánkban Tredegar Film Product Kft. néven jegyeztetett be céget. A 4,5 milliárd forintos beruházásra vonatkozó szándékot írásban is megerősítették a 100 százalékos amerikai tulajdonban lévő kft. vezetői. Az anyacéget a gyermekpelenkákba, illetve intimbetétekbe való polietilén film gyártójaként ismerik világszerte. A jövő év második negyedében [...]
1998. 07. 08. 00:00
A kormányt is aggasztja a Magyar Televízió (MTV) anyagi helyzete, ezért e heti ülésén megvizsgálja: csődhelyzetben van-e az intézmény. A rendbetételhez új elnökre lenne szükség, ám a jelölésre jogosult kuratórium összetételéről lapzártánkig nem jutottak egyezségre a pártok.
1998. 07. 08. 00:00
Húsz évre szóló földgáz-értékesítési megállapodást írt alá a Mol Rt. a Tigáz Rt.-vel. Ennek értelmében a legnagyobb területet ellátó, hét megyében működő szolgáltató teljes ellátását a Mol Rt. vállalja magára: 2017-ig 68 milliárd köbméternyi fűtőanyagot szállít az olasz Italgas-SNAM-csoport többségi tulajdonában lévő, már csak nevében tiszántúli cégnek. Ezen felül a Tigáz – “nem tervezhető fogyasztásnövekedés” [...]
1998. 07. 08. 00:00
Az OTP Bank konszolidált, nemzetközi számviteli szabályok szerinti mérlegfőösszege 1997 végén megközelítette az 1500 milliárd forintot. Ez az érték 13 százalékos gyarapodás eredményeként alakult ki, tehát az inflációt figyelembe véve a legnagyobb honi bank eszköz-forrás végösszege reálértékben valamelyest csökkent. Nem úgy a konszolidált saját tőke, amely – nominális értéken 40,8 százalékkal meghaladva az előző évit [...]
1998. 07. 08. 00:00
Eleget tesz a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségének a Hungarocamion Rt. új tulajdonosa. A vállalat múlt heti rendkívüli közgyűlésén a 81,5 százalékos részesedéssel bíró HC Invest Kft. a jelenlegi 5,2 milliárd forintos alaptőkét – a versenyhivatali jóváhagyást követően – 45 napon belül további 2,6 milliárd forinttal megemeli (Figyelő, 1998/17. szám). Ezzel a HC Invest tulajdoni aránya [...]
1998. 07. 08. 00:00
Újabb egymilliárd forintos tőkeemelés vált esedékessé a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt-nél. A privatizációs szerződésben a gyár új külföldi tulajdonosa, a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) vállalta, hogy több lépcsőben 4,5 milliárd forinttal emeli a borsodi cég alaptőkéjét. Ugyanekkora mértéket vállalt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. is. A szlovák tulajdonos a közelmúltban teljesítette kötelezettségét, a [...]
1998. 07. 08. 00:00
Szerdán - lapzártánkat követően - szavaz az Országgyűlés a tb-önkormányzatok megszüntetését célzó javaslatról. Ha a Fidesz-MPP hat képviselője által jegyzett törvény zöld utat kap, akkor az államra száll át az önkormányzatok teljes vagyona, ám azt továbbra is a tb-igazgatási szervek kezelik majd. A társadalmi ellenőrzést a kormány által kinevezett személy - kormánybiztos vagy tárca nélküli miniszter - látja el az ezredfordulóig. A poszt legesélye
1998. 07. 08. 00:00
A Parlament 222 igen szavazattal hétfőn elfogadta a Fidesz-MPP által beterjesztett kormányprogramot, egyúttal Orbán Viktor pártelnököt választotta meg miniszterelnöknek. A kormány többi tagja szerdán tette le a hivatali esküt. Várhatóan lapunk megjelenésével egy időben, csütörtökön kerül sor az első kormányülésre, ahol az előzetes hírek szerint a közbiztonság megerősítése lesz a központi téma.
1998. 07. 08. 00:00
Az ausztrál QBE-csoport kizárólagos részesedést szerzett az Atlasz Biztosítóban. Az Ukrajnában, Romániában, Csehországban és Lengyelországban is piacra lépő biztosítási csoport 24 országban tevékenykedik, s a folyó pénzügyi évben 2 milliárd ausztrál dolláros díjbevétellel számol. Az Atlasz részvényeit áprilisban vásárolták meg – hogy milyen áron, azt a felek a következő 40 évben nem tervezik nyilvánosságra hozni. [...]
1998. 07. 08. 00:00
Kínai megrendelésre Astrák helyett 4 ezer darab Vectrát szerel össze a szengotthárdi Opel-gyár. A váltásra 130 millió forintot áldoz az Opel Járműgyártó Kft., és várhatóan már az idén, a negyedik negyedévben megkezdik az új autók előállítását. A tervek szerint az év végéig legalább 400 Vectrát állítanak össze – a 420 ezer motor és 9 ezer [...]
1998. 07. 08. 00:00
Olvasói sztorik