A januárban elhatározottnál kisebb összegű alaptőke-emelésről határozhat saját hatáskörében a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt. igazgatósága. Erről a részvényesek döntöttek a társaság immár másodízben megtartott rendkívüli közgyűlésén. Az év elején a tulajdonosok azt hagyták jóvá, hogy az igazgatóság önállóan 770 millió forintos tőkeemelésről dönthet, ezentúl azonban – az elkövetkező öt év során – évente legfeljebb az egynegyedével srófolhatják fel a tőkét. Ez pedig – legalábbis az első két évben – alacsonyabb összegű emelést tesz lehetővé, miután a BÁV alaptőkéje ma 2,2 milliárd forint. A társaság a szeptemberre elkészülő stratégiai tervének végrehajtásához befektetőt keres. Kérdés, hogy a jelenlegi legnagyobb, a részvények bő egyharmadát birtokló tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank miként tervezi saját jövőjét, s milyen újabb beruházásokra készül. A közgyűlése módosított az alapszabályban rögzített tevékenységi körökön is. A BÁV egyébiránt az idén 900 millió forintos nyereségre számít; a cégnél az első öt hónap adózás előtti eredménye 258 millió forintot tett ki.
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 06:00 Lélegzetelállító fotókon az öreg erdők titokzatos és magányos remetéje
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
