Újabb egymilliárd forintos tőkeemelés vált esedékessé a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt-nél. A privatizációs szerződésben a gyár új külföldi tulajdonosa, a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) vállalta, hogy több lépcsőben 4,5 milliárd forinttal emeli a borsodi cég alaptőkéjét. Ugyanekkora mértéket vállalt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. is. A szlovák tulajdonos a közelmúltban teljesítette kötelezettségét, a privatizációs szervezet igazgatósága pedig a múlt héten jelentette be: befizetik a szerződés szerinti rájuk jutó egymilliárdot. Ezek után 15 hónapon belül kell 1,5 milliárdos tőkeinjekcióval megerősíteni a kassaiaknak a magyar vállalatot. A VSZ a múlt év végén szerezte meg a kohászati cég részvényeinek 68,15 százalékát (az akkori jegyzett tőke 8 milliárd forint volt), ami 87,2 százalékos szavazati arányt jelentett. A szlovák cégvezető azt ígérte, hogy az 1997-es évet 7 milliárd forintos veszteséggel záró társaságot az ezredfordulóra rendbe teszik, s addigra szerény nyereséget próbálnak elérni. A költségek lefaragása mellett korszerűsítésekre is sor kerül. A napokban sikeresen fejezték be a közép- és finomsori fejlesztéseket. Túl vannak a nagyjavításon, s augusztus 20-áig végeznek a kikészítősor korszerűsítésével is.
- 00:00 30 éves a Pólus – és egy egész évnyi élményt ad ajándékba
- 00:00 Nem csak a szemüveglencse számít
- 21:48 Skóciai bravúrja után Nyíregyházán csak ikszelt a Fradi
- 21:45 Magyar Péter: Bátaszéken a Tisza Szigetek által támogatott jelölt nyert
- 21:02 Ez történt 2026. szeptember 20-án
- 20:50 Putyin pártja tarolni fog az orosz választáson az exit pollok szerint
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 19:24 A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 19:02 Fotókon a népszerű víztározó siralmas állapota, egészségügyi kockázat miatt tilos a horgászat
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 18:22 Madridi derbit veszített, már hat pont a Real hátránya
- 16:16 Olaszországban, egy nagykereskedelmi divatáruközpontban is járt falubusz
- 15:32 „Rettegtem a pályán” – annyira félt a vereségtől, hogy 23 évesen visszavonult a tenisztehetség
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 10:42 Bemelegítés közben elgázolta egy gyephenger az angol válogatott futballistát
- 17:34 Magyar Péter elmondta, szerinte miben hasonlít a Fidesz az olasz maffiához
- 12:25 Celine Dion újra a színpadon – a hét képei
- 14:43 Több kilométeres a torlódás az M7-esen
- 13:00 Vitézy: Ha bármi veszélyeztette Mészáros és Szíjj profitját, az állam azonnal lépett, és a kockázatokat magára vállalta
- 13:06 Hajós András Havas Henrikről: Azóta gyűlöl, amióta elfoglaltam a székét
- 16:50 A Megtorlótól Menelaoszig: így lett problémás kölyökből Hollywood karizmatikus keményfiúja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
