Hetilap: Röviden

A pályafutása során képességeit többször új területen tesztelő Pázmándi Gyula ezúttal a befektetési és a vagyonkezelési üzletággal próbálkozik, október másodikától a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) százszázalékos tulajdonában lévő Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. vezérigazgatójaként. Nem kicsi a tét, lévén, hogy az MBV közel félszáz cég mintegy 20 milliárd forintos vagyonának sorsát képes befolyásolni.
1998. 10. 21. 00:00
Egy éven belül a háztartások 40 százalékában terveznek háztartásigép-vásárlást; az erre készülők közel háromnegyede ezt saját megtakarított pénzéből kívánja megoldani - derül ki a Procensus Piac- és Közvéleménykutató Intézet által a Figyelő számára készített felmérésből. Az efféle eszközök beszerzésekor az üzletet illetően a választék, míg a terméknél az ár a meghatározó.
1998. 10. 21. 00:00
Hetedszer rendezték volna meg november 12-e és 15-e között a budapesti Pharmaexpót, a legnagyobb hazai gyógyszerészeti szakkiállítást. Ám a rendre közel száz résztvevőt, illetve közreműködőt, s majd tízezer látogatót, érdeklődőt vonzó rendezvény ezúttal elmarad. Nem született meg ugyanis idejében – a kiállítás fennállása óta először – a jövő évi gyógyszer-ártámogatások rendszere, így gyakorlatilag értelmetlenné vált [...]
1998. 10. 21. 00:00
A Gfk Hungária Piackutató Intézet legújabb felmérése szerint tavaly megnövekedett a forintban vezetett átutalási betétszámlák száma. E tény mellett az utóbbi hónapok tőzsdei összeomlása is újabb lakossági termékek meghirdetésére ösztönözheti a hazai hitelintézeteket. Így például a CIB Bankot is, amelynél e hét elejétől lehet XL Magánszámlát nyitni. E konstrukcióban – eddigi “sima” lakossági folyószámlájával ellentétben [...]
1998. 10. 21. 00:00
Az EA-Generali csoporthoz tartozó biztosítóknak a piac hozzávetőleg egyötödét kell uralniuk – hangzott el az elvárás a csoport új, 4,5 milliárd forintos beruházással létrejött székházának avatóján. Félévkor a Generali (Budapest), a Providencia és az Európai Utasbiztosító piaci részesedése némileg meghaladta a 18 százalékot. Tulajdonosi kívánalom továbbá, hogy a társaságok saját tőkére vetített adózott eredménye 2001-re [...]
1998. 10. 21. 00:00
A bányászat szüneteltetését jelentő elárasztás helyett a Recski Ércbánya (RÉB) Rt.-nek szóló 50 millió forintos kölcsön nyújtásáról határozott az ÁPV Rt. Ezzel a pénzzel (amelynek fedezetéül a műszaki berendezések szolgálnak) november végéig finanszírozható lesz a bánya fenntartása. A recski társaság főtulajdonosa abban reménykedik, hogy lezárulhat a sikertelen privatizációs kísérletek 7 éves korszaka. Újfent megjelent ugyanis [...]
1998. 10. 14. 00:00
A nagyobb tőzsdei árfolyamesések következtében az idei első félévre még 100 millió forint nyereséget kimutató IE-New York Bróker harmadik negyedéves eredménykimutatása már 1 milliárd 80 millió forintos veszteséget mutat. Ennek hátterében jellemzően a saját számlás BUX-ügyletek, valamint az ügyfelek be nem fizetett tartozásai állnak. A veszteség következtében a brókercég saját tőkéje drasztikusan lecsökkent, így a [...]
1998. 10. 14. 00:00
Egyelőre 80 buszra vállalt garanciát a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. abból a 181 darabos szállítmányból, amelyet az Ikarus oroszországi exportra gyártott le. Az október 12-én kiadott dokumentum szerint a garanciavállalás értéke mintegy 5,5 millió dollár. A további lépéseket attól teszik függővé, hogy a megrendelő, azaz a moszkvai önkormányzat rendben fizet-e. Az első részlet kifizetésének [...]
1998. 10. 14. 00:00
A prágai kormány múlt heti ülésén saját piaca védelmében tonnánként 2290 koronás pótvámot vetett ki a magyar búzára. Ezzel a csehországi garantált felvásárlási ár (4 ezer korona) szintjére emelkedne a – támogatással olcsóbb – magyar importbúza ára. Ha tárgyalások útján nem sikerül rendezni az ügyet, akkor elképzelhető, hogy Budapest a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt létrejött [...]
1998. 10. 14. 00:00
Az infláció és a forint árfolyamromlása ellenére sem emel árat a Prímagáz Hungária Rt. Sőt, a cég többfajta kedvezményt is kínál új partnereinek. Egyéni megállapodás alapján a háztartási tartályos fogyasztóknak november közepéig akár 50-60 százalékkal olcsóbban is telepítik a PB-tartályokat. A mezőgazdasági és ipari nagyfogyasztóknak a gáz árából is adnak engedményt. Az összesen 8 ezer [...]
1998. 10. 14. 00:00
Várhatóan személyi változásokra is javaslatot tesz az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. képviselője a Hungexpo Rt. október 19-i közgyűlésén. Az eredetileg szeptember 22-re összehívott rendezvény azonban értelmét vesztette azzal, hogy a nemzeti vásárszervező legutóbbi – szeptember elején zárult privatizációs pályázata is eredménytelen volt. A 3,1 milliárd forintos alaptőkéjű társaságnak körülbelül 3 milliárdos tőkeinjekcióra lenne [...]
1998. 10. 14. 00:00
A hét elején Londonban folytatódott az a road-show, mely a három legjelentősebb honi tőzsdei cég, a Mol Rt., a Matáv Rt. és az OTP Bank vezetőinek részvételével a Magyarország iránti befektetői bizalmat hivatott erősíteni. A cél tehát nem a szóban forgó cégek egyes pakettjei esetleges értékesítésének előkészítése. Mindenesetre az OTP Bank mindkét szempontból kedvező időpontban [...]
1998. 10. 14. 00:00
Szerződéskötéssel zárult a múlt héten a két éve útjára bocsátott honvédelmi telefontender. A szállítási szerződés alapján a beruházás 649 millió forintba kerül, amelyet a pályázatot megnyerő Siemens Rt.-nek kilenc hónapon belül teljesítenie kell. Lapunk érdeklődésére Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője elmondta, hogy a társaság számára előírták az 55 százalékos hazai hozzáadott érték megtartását [...]
1998. 10. 07. 00:00
Az oroszországi válság egyik legnagyobb vesztese, a Graboplast új stratégiát alakított ki. Az eddigi filozófiával szemben – a lakásbelsők kialakításánál használatos termékek terén Kelet-Európa vezető cégévé kívántak válni – most Nyugat-Európa felé fordulnak. A társaságnak egyébként 320 millió forintnyi pénzügyi kinnlevősége van az orosz piacon, a raktárkészlet értéke pedig ennek a duplájára tehető. Az új [...]
1998. 10. 07. 00:00
Semmilyen pénz nem fizethető vissza a Realbank azon tulajdonosainak, akik jegyeztek az 1990-93 között kibocsátott részvényekből. A hitelintézet vezetősége ugyanis a jogi szakértőktől megkapott vélemény alapján úgy foglalt állást, hogy az azokra vállalt garancia már lejárt. Az 1995-97 között kibocsátott részvények esetében pedig felmerült annak a lehetősége, hogy a szerződések esetleg érvénytelennek minősíthetők. A lehetőség [...]
1998. 10. 07. 00:00
Rövid időn belül a második vevő próbálja felvásárolni a Bizományi Áruházak Vállalat (BÁV) Rt. tőzsdén forgó részvényeit: az Arago Befektetési Holding a cég 79,87 százalékára tett ajánlatot, és sikeres üzlet esetén a már megszerzett 3,13 százalékos tulajdoni hányadával együtt 83 százalékos részesedésre tenne szert. A vételi árfolyam 1550 forint, amely meghaladja a törvényben előírt minimumot, [...]
1998. 10. 07. 00:00
A menedzsment és az ABB Power Generation Kft. (ABB PG) konzorciuma vette át az irányítást az ipari vízmelegítőket gyártó és szervizelő Láng Gépgyár Rt. (Láng) hétfői rendkívüli közgyűlésén. A 284 millió forint jegyzett tőkéjű Láng 90 százaléknyi részvényét az idén nyáron vette meg a konzorcium, amelyben az ABB PG 60 százaléknyi tulajdoni hányaddal vesz részt. [...]
1998. 10. 07. 00:00
Már csak a kormány döntésén múlik, hogy mi lesz a recski rézbánya sorsa. Az viszont már biztosnak látszik, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága két lehetőséget terjeszt elő: vagy bezárják, vagy a Noranda nevű kanadai cégnek adják el a bányát. A hét éve sikertelen magánosítási folyamatnak véget vető döntés mindenképpen veszteséget okoz [...]
1998. 09. 30. 00:00
Jelentős átrendeződés várható a közeljövőben az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon. A Shell itteni leányvállalata jövőre visszafogja tervezett beruházásait, egy másik multinacionális cég pedig a Figyelő információi szerint egyenesen kivonulását fontolgatja.
1998. 09. 30. 00:00
Kizárólagos tulajdont szerzett az amerikai Global TeleSystems (GTS) Gruup az Internet-szolgáltató DataNet Kft.-ben. Az 5 éve magánszemélyek által alapított, 284 millió forint alaptőkéjű vállalat jelenleg 25 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon. A cég tavaly 534 millió forintos forgalmat bonyolított le. A vásárló GTS-csoport jelentős alternatív távközlési szolgáltatónak számít a térségben: érdekeltségei vannak Oroszországban és más [...]
1998. 09. 30. 00:00
Az emberek 44 százalékának nincsenek megtakarításai - derült ki a Procensus Piac- és Közvéleménykutató Intézet által a Figyelő számára készített felmérésből. A többségben lévő megtakarítók kétharmada az általa elsősorban alkalmazott formát értékőrzőnek érzi.
1998. 09. 30. 00:00
Nem tud az Antenna Hungária (AH) Rt. és a Magyar Posta Rt. egyesítéséről szóló kormányzati elképzelésről Bölcskei Imre, a szaktárca hírközlésért felelős helyettes államtitkára. Más forrásból lapunk arról értesült, hogy a két cég informatikai területen valóban együtt dolgozhat a következő időszakban, ám ez kizárólag szakmai és nem egyéb (személyi, vezetési, esetleg szervezeti) összefonódással képzelhető el. [...]
1998. 09. 30. 00:00
Az értékpapír-kereskedő cégek biztonságának javítását és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) versenyképességének növelését tartja legfontosabb teendőinek a Tőzsdetanács múlt pénteken megválasztott új elnöke. A pénzügyminiszteri kinevezése okán a posztról még júliusban lemondott Járai Zsigmond helyére lépő Simor András a mostani tőzsdei árzuhanás "hasznának" tartja, hogy felszínre kerültek azok a problémák, amelyek megoldása nélkül a következő évtizedbe
1998. 09. 30. 00:00
Szinte teljes vagyonvesztést, összességében 25-30 milliárd forint ráfizetést okozhat a gabonatermelőknek a megakadt búzaértékesítés. Az év első jelentősebb árbevételéről kellett emiatt lemondaniuk, miközben vészjóslóan közeleg a hasonlóan problematikus kukoricabetakarítás. Emiatt komoly csődhullám söpörhet végig a mezőgazdaságon, s nehéz helyzetbe kerülhetnek az ágazatot finanszírozó bankok is.
1998. 09. 30. 00:00
Olvasói sztorik