Semmilyen pénz nem fizethető vissza a Realbank azon tulajdonosainak, akik jegyeztek az 1990-93 között kibocsátott részvényekből. A hitelintézet vezetősége ugyanis a jogi szakértőktől megkapott vélemény alapján úgy foglalt állást, hogy az azokra vállalt garancia már lejárt. Az 1995-97 között kibocsátott részvények esetében pedig felmerült annak a lehetősége, hogy a szerződések esetleg érvénytelennek minősíthetők. A lehetőség tisztázására a bank bírósághoz fordul, hogy ott állapítsák meg: terheli-e a hajdani kibocsátót fizetési kötelezettség, s ha igen, milyen mértékben. A kötvények esetében a hitelintézet a Reallízing 2000-hez fűződő kötelezettségét elismeri, ennek nyomán azok tulajdonosai 2000 márciusában azaz a papír lejártakor – mindenképpen megkapják a tőke- és kamatkövetelésüket. A Reallízing ’96-tal kapcsolatban a Realbank ellenben mindenféle kötelezettséget visszautasít. A Real-csoport brókercége azonban pillanatnyilag nem végezhet sem értékpapír-kereskedelmi, sem -bizományosi tevékenységet, miután az ÁPTF e jogosítványait október 15-ig felfüggesztette. Ami a banknál végbe ment nyár végi betétesi rohamot illeti, annak „végeredménye” mintegy 13 milliárd forintra tehető, ebből 3,5 milliárd forintra rúg az az összeg, amelyet az ügyfelek a szeptember eleji közgyűlést követően vettek ki.
- 23:18 Vinícius gólt lőtt Gulácsinak, de a játékvezető nem adta meg, sőt inkább ki is állította
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 21:47 A Vasas a 85., a Fradi a 92. percben bukta el a győzelmet, a Paks nem követte a példát
- 21:41 Schóbert Lara nem jutott tovább a Megasztárban – így énekelt
- 21:37 Prágában folyóba zuhant egy rendőrautó, egy futó ugrott a vízbe segíteni
- 21:15 Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél Zugló polgármestere
- 21:05 A nap legfontosabb hírei - 2026. 10. 10.
- 20:52 A második percben meglőtte első barcelonai gólját Anthony Gordon
- 20:32 „A férfi áldozatok sokszor megkapják, hogy oldják csak meg egyedül” – egy exszervező a BDSM-szcéna bántalmazásairól
- 20:30 Egy budapesti éttermet nevezett meg Florence Pugh, amikor a kedvencéről kérdezték
- 20:27 Az Arsenal hátrányból fordított, a Chelsea percek alatt tarolt, az MU a végén szúrta el
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 19:53 Meghalt a férfi, aki bement a tigrisek kifutójába egy angliai vadasparkban
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
- 19:38 Ötös lottó: ezek az október 10-i nyerőszámok – 4,5 milliárd volt a tét
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 11:49 Közel 75 tonna hulladékot találtak a Duna medrében
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 09:25 Ezért nem adta a köztévé Magyar és Vitézy kormányzati sajtótájékoztatóját
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 15:02 Tanács Zoltán újabb feljelentést tett, most 20 milliárd értékű informatikai szerződésről
- 19:43 Nagy Ervin a régi viszonyukra való tekintettel földmutyistáknak titulálta Rákayt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
