Újabb videót tett közzé Volodimir Zelenszkij, amelyben többek közt arról beszélt, hogy az ukrán védelmi vonalak kitartanak, de folyamatosak az ország ellen intézett rakétatámadások.
Az Anonymous hackercsoport szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szivárogtatta ki, hogy az oroszok azt tervezik, hogy meggyilkolják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Már megérkezett Lengyelországba az ukrán tárgyalóküldöttség, de ellenzi, hogy a tárgyalásokat a fehéroroszországi Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Parkban tartsák - közölte csütörtökön a fehérorosz Demokratikus Erők Kerekasztalának vezetője.
A 20 éves Valerij Méhes az orosz rakétatámadások miatt vesztette életét, írta meg a Mukachevo.net, illetve a Kárpáti Igaz Szó egy helyi újságíróra hivatkozva.
Megszólalt az egyik utolsó – relatíve – függetlennek mondható orosz rádióadó főszerkesztője, és arról beszélt, hogy miként likvidálják (nyilvánvalóan a Kreml nyomására) az Eho Moszkvit.
Szerbia óriási nyomás alatt áll amiatt, hogy egyedüli európai országként nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök szerda este.
Az orosz oktatási minisztérium bejelentette, hogy az iskolásoknak országszerte előadást tartanak arról, hogy miért van szükség „a felszabadító misszióra Ukrajnában”.
Amerikai és európai titkosszolgálatok szerint Kína tudhatott arról, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát, és a kínai tisztségviselők azt kérték, hogy az oroszok halasszák el az inváziót a pekingi téli olimpia utánra – írja a New York Times.
Röviden tárgyaltak a kormányülésen a vírushelyzetről is. Értékelte az operatív törzs az európai intézkedéseket, az ötödik hullám a végéhez közeledik, mondta Gulyás.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor soha nem mondta, hogy Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát. A háborút elítélik, de Oroszország gazdasági partnere Magyarországnak. Gulyás azt mondta, ez nem szerelmi, hanem érdekkapcsolat.
Legkevesebb öt, orosz milliárdos tulajdonában lévő szuperjacht horgonyzott le vagy cirkált az Indiai-óceánon, a Maldív-szigetek partjainál szerdán a hajókövetési rendszerek szerint, írja a Reuters.
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.