genoa

Az Inter tavaly gyakorlatilag olasz játékos nélkül tette le névjegyét a hazai és az európai porondon – a közeljövőben ez megváltozhat, a lombardok ugyanis két ígéretes fiatal hátvéddel is szerződést kötöttek. Kedden a legutóbbi két idényt a Bariban végigjátszó Andrea Ranocchia (képünk) bólintott rá a fekete-kékek ajánlatára. A Perugia és az Arezzo 22 esztendős neveltje [...]
2010. 07. 22. 06:58
Olaszországi hírek szerint a Milan mindenben megegyezett a Genoa csapatával – a görög Szokratisz Papasztatopulosz rövidesen magára öltheti a milánóiak vörös-fekete szerelését. A két egyesület megállapodása szerint a görög válogatott védő kölcsönbe érkezne a San Siróba, ám a Milan jövő nyáron hétmillió eurót fizetne a Genoának. A SportItalia szerint a két klub még azon egyezkedik, [...]
2010. 07. 15. 08:45
A Genoa hivatalos honlapja közleményben számolt be az új igazolások, köztük a magyar támadó érkezéséről.
2010. 07. 08. 18:19
A Parma bejelentkezett a Fiorentina együttesénél szolgáló Marco Donadel aláírásáért; a sárga-kékek ugyanakkor komoly verseny elé néznek, a futballistáért ugyanis a Genoa, a Lazio, a Lecce és az Udinese verseng. A toszkánok nem olyan rég félhivatalosan átadólistára tették a 27 esztendős középpályást. A Fiorentina sportigazgatója, Pantaleo Corvino a Tuttomercatoweb.itnek nyilatkozva elismerte, hogy ősztől nem számítanak [...]
2010. 07. 02. 07:38
Olaszország már rég hazautazott, a legutóbbi világbajnokságon remeklő, idén viszont a csapatnál számításba sem vett Luca Toni így fő kedvenc nélkül maradt – de azért számára se mindegy, ki nyeri a dél-afrikai tornát. A Bayern München egykori támadója elárulta, személyes kapcsolatai miatt a németeknek szurkol. A Bayern együttesétől ingyen eleresztett csatár úgy tűnik, a Genoa [...]
2010. 07. 02. 06:56
A ghánaiak eddigi remek vb-teljesítménye nem kerülte el a megfigyelők tekintetét, az olasz élvonalban szereplő Genoa ugyanis két 23 éves afrikai futballistával erősítene nyáron. A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Serie A kilencedik helyén végző észak-olaszok Anthony Annan és Kevin-Prince Boateng megszerzését fontolgatják. A ghánai középpálya két kulcsembere eddig kitett magáért Dél-Afrikában, a [...]
2010. 06. 29. 10:03
A Bari együttesében a teljes évadot – 38 mérkőzést – végigjátszó Leonardo Bonucci némi meglepetésre került az olaszok világbajnoki keretébe, ám a csúfos kudarccal zárult tornán nem kapott szerepet; Marcello Lippi egy percet sem bízott a védőre. A játékos könnyen vigasztalódhat, ősztől a „zebráknál” játszik. Az olasz sajtó úgy értesült, a Bari és a Genoa [...]
2010. 06. 25. 09:08
Az elmúlt idényben előbb a Bayern padján csücsülő, majd a Románál magára találó, ám a szezon végére ismét formán kívül kerülő langaléta csatárra a bajor és a római klub sem tart igényt. A Roma vezetősége sokáig vacillált, ám végül az olaszhoz hasonló hullámvölgyön áteső brazil Adriano „reaktiválása” mellett döntött. Luca Toni azonban annál jobb csatár, [...]
2010. 06. 08. 08:44
Alessandro Nesta és Alexandre Pato már a társakkal edzett Milanellóban, a klub hivatalos honlapja, az acmilan.it szerint a duó akár a hétvégi, Genoa elleni bajnokin Leonardo rendelkezésére állhat. Az olasz válogatott védő délelőtt labdás gyakorlásokon is részt vett, sőt, mindketten szerepeltek az egymás közötti játékban is. A délelőtt 11 órakor kezdődő mérkőzésen a Milan szakvezetője [...]
2010. 05. 06. 17:03
Elképzelhető, hogy a Sampdoria számára a Derby della Lanterna kötelező megnyerése – a Samp utoljára két éve győzött a városi rangadón – vezéráldozattal járt: a Genoa elleni találkozót fejesgóljával eldöntő Antonio Cassano ugyanis előbb egy jókora „csomagot” kapott Giandomenico Mestótól, majd az 58. percben fájós bokája miatt cserét kérve lesántikált. A negyedik BL-helyezésért még harcban [...]
2010. 04. 12. 11:55
Olvasói sztorik