foci

Az Újpest FC labdarúgócsapatának célja, hogy a következő szezonban nemzetközi kupában szerepelhessen, ehhez legalább a második helyen kell végeznie, ugyanakkor inkább a bajnoki cím az elvárás. A téli átigazolási szezonban jelentősen mergerősődő klub 2010-ig szerződést hosszabbított Urbányi István vezetőedzővel.
2008. 02. 13. 17:48
A Manchester City trénere, Sven-Göran Eriksson véleménye szerint nem különösebben bonyolult feladat a városi rivális United legyőzése. Csak le kell venni a pályáról a Vörös Ördögök portugál sztárját, Cristiano Ronaldót.
2008. 02. 13. 12:53
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács az Esplanade Real Estate Kft. ajánlatát érvényesnek és eredményesnek nyilvánította, a Kevin McCabe nevével fémjelzett cég a Ferencváros Üllői úti ingatlanjaira kiírt hatodik pályázat győztese. "Az angolok sok mindent mondtak idáig, de majd csak most fog elválni, hogy ebből mi valósulhat meg" - mondta a FigyelőNetnek Csank János, a futballisták edzője, aki szerint az élvonalba jutásért keményen meg kell küzdeni
2008. 02. 13. 10:48
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSzSz) tüntetést jelentett be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székháza elé, ugyanakkor erre csak akkor kerül sor, ha az ingatlantender szerda délelőtti eredményhirdetésén a klub és a drukkerek számára kedvezőtlen döntés születik: azaz, ha nem az angolok nyernek.
2008. 02. 13. 10:30
A téli szünet után a Bajnokok Ligájából kieső csapatokkal, valamint magyar labdarúgókkal folytatódnak az UEFA-kupa küzdelmei, szerda és csütörtök este a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcok első mérkőzéseire kerül sor.
2008. 02. 13. 07:00
A gyenge bajnoki szereplés miatt elküldték Lorenzo Serra Ferrert, a görög élvonalban szereplő AEK Athén labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzőjét – egy nappal a csapat első tavasz UEFA-kupa meccse előtt.
2008. 02. 12. 20:24
Robinho, a Real Madrid brazil támadója hasizomsérülés miatt feltehetőleg kihagyja az AS Roma elleni párharc első találkozóját a BL nyolcaddöntőjében.
2008. 02. 12. 15:56
Június elsejétől egészen augusztus 31-ig tartó sportfesztivál színhelye lesz a Puskás Ferenc Stadion, a Stadion Nyár elnevezésű programsorozatnak, illetve az argentin labdarúgó-válogatott fellépésének köszönhetően.
2008. 02. 12. 15:09
A címben szereplő állítás Jamie Redknapptől származik. A Liverpool egykori válogatott labdarúgója magyarázatként elmondta: Rafa Benítez, az együttes spanyol menedzsere kizárólag a Bajnokok Ligája-sikerekre koncentrál.
2008. 02. 12. 14:45
A sorozatos sérülések miatt a 2007/2008-as szezonban csak elvétve szerepelt az AC Milanban a brazil klasszis. A Fenoménnek is becézett játékos szerződése nyáron lejár a Bajnokok Ligája címvédőjénél, és azt csak akkor hosszabbítják meg, ha az erőnlétével nem lesznek bajok.
2008. 02. 12. 14:15
1,4 millióval kevesebb szurkolója van a Juventus labdarúgócsapatának a 2006-os németországi világbajnokság előtt kirobbant vesztegetési botrány óta. Olaszországban még így is az Öreg Hölgynek a legnagyobb a szurkolótábora.
2008. 02. 12. 11:17
Szerdán hirdet eredményt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Fradi-ingatlanokra kiírt hatodik tenderen. Lapinformációk szerint a Kevin McCabe nevével fémjelzett befektetői csoport lesz a befutó.
2008. 02. 12. 11:07
Az Arsenal hétfő este 2-0-ra legyőzte a vendég Blackburn Roverst a Premier League 26. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel kihasználta a címvédő Manchester United botlását, és már öt pont előnnyel vezeti a tabellát.
2008. 02. 12. 10:25
Hajnal Tamás pontot érő, Halmosi Péter pedig győztes gólt szerzett, míg Dzsudzsák Balázs gólpasszal vétette észre magát, ugyanakkor a válogatottnál számításba vett labdarúgók közül nem mindenkinek volt ilyen jó hétvégéje.
2008. 02. 11. 16:16
A Bajnokok Ligája címvédőjének komoly gondjai lehetnek csatárposzton az Arsenal elleni negyeddöntő első mérkőzésén, miután Kaká és Pato után Ronaldo is megsérült. Gilardino és Inzaghi bevethető a támadóalakzatban, de a két olasz világbajnok nincsen nagy formában.
2008. 02. 11. 15:08
Olvasói sztorik