Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott Emmanuel Adebayor, a Manchester City togói labdarúgója, aki a vizsgálat szerint szándékosan arcon talpalta az Arsenal holland játékosát, Robin van Persie-t a két csapat szombati bajnoki találkozóján.
A storytv eddig elsősorban a hölgyek számára állította össze sikersorozatokkal, magyar és világsztárokkal és filmekkel teli kínálatát. A csatorna ezúttal is igazi csemegét kínál, most azonban leginkább a férfiakat várja a képernyő elé.
Súlyos sérülése szenvedett a Real Madrid nyáron igazolt középpályasa, Xabi Alonso, Esteban Cambiasso viszont felépült.. Lemondott posztjáról a Chelsea vezérigazgatója. Rövid hírek.
A fő törekvést, hogy ne kapjon gólt, sikerült megvalósítania mindkét csapatnak az Internazionale-Barcelona Bajnokok Ligája-rangadón, ám éppen a 0-0 miatt az általános értékelés szerint csalódást okozott a kupanyitány tán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása.
Az angol csapat szurkolói örültek a három pontnak, de elismerik, hogy egy erősebb csapat ellen ilyen teljesítménnyel nincsen sok esélye a kedvenceiknek. A vendégekről többnyire lenézően írtak. Az egyik szurkolói oldal fórumáról szemezgettünk.
A Liverpool-Debrecen szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmérkőzést követően az angol lapok egybehangzó véleménye szerint a magyar csapat ellen alaposan megszenvedett a sorozat ötszörös győztese.
A játékosok elismerték, hogy jobb csapat a Liverpool, de örültek a tisztes helytállásnak. A csapatkapitány szerint két hét múlva sokkal nehezebb dolguk lesz a Puskás-stadionban a francia Olympique Lyon ellen.
Nem lepte meg a Liverpool spanyol szakvezetőjét a magyar bajnok jó teljesítménye. Rafael Benítez szerint másképp alakult volna a mérkőzés, ha sikerül gyors gólt szerezniük, de így is elégedett volt csapata teljesítményével, hiszen a BL-csoportkört három ponttal kezdték.
Hajnali ötkor szállt le a Liverpoolban tisztes vereséget szenvedő Loki-játékosokat szállító gép. A csapat nem sokat pihenhet, délután már edzést tart Herczeg András.
A papírforma egyértelmű liverpooli sikert ígér Lisztes Krisztián szerint, de ahogy a Fradinak tizenöt éve sikerült pontot szereznie a Real Madrid ellen, úgy ezúttal sem kizárt a bravúr. A játékosokon nagy lesz a nyomás, de a Paks futballistája úgy gondolja, hogy ez nem fogja hátráltatni a magyar bajnokot.
Az Aranylabda-várományos Lionel Messi szerint az argentin labdarúgó-válogatott ott lesz a világbajnokságon, mint mondta, tragédia történne, ha nem így lenne.
Az angol újságírókat nem érdekelte különösebben a magyar bajnok, Herczeg Andrásék sajtótájékoztatóján szinte csak magyarok voltak. A játékosok jó hangulatban érkeztek meg Liverpoolba, óriási élmény számukra, hogy az egyik legpatinásabb futballszentélyben léphetnek pályára.
Noha Rudolf Gergely kedden még bizakodó volt, kiderült, hogy biztosan nem léphet pályára szerda este az Anfield Roadon, a Debrecen labdarúgócsapatának Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Csak a háztartások töredékében elérhető DigiSport közvetíti a Debrecen bemutatkozó meccsét a Bajnokok Ligájában. Ha nem akar lemaradni a Loki liverpooli bemutatkozásáról, akkor kövesse a FN-en a mérkőzést!
A Juventus és az Atlético Madrid egyaránt hazai pályán játszott döntetlent esélytelenebbnek tartott riválisával a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi nyitányán. A Real támadói jelesre vizsgáztak, Grafite mesterhármast szerzett, a tavalyi döntős United kis híján szégyent vallott. Gólösszefoglaló.
Kedden este nyolc mérkőzéssel kezdetét vette a Bajnokok Ligája csoportköre. A Real Madrid három góllal vezetett a félidőben, de hagyta feljönni ellenfelét. A BL-újonc Wolfsburg nagyon magabiztosnak tűnik, a Juventus döntetlenre áll a francia bajnok ellen.
Kemény mérkőzésre számít a Debrecen ellen szerdán Rafael Benítez, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Debrecen trénere nem akart a szerdai meccset megelőzően az esélyekkel foglalkozni, a szakember szerint sok függ attól, hogy mit enged meg nekik Európa egyik élcsapata.
Nem sikerült megegyeznie az adás terjesztésére vonatkozóan a többi szolgáltatóval, így csak a Digi TV sportcsatornáján lehet majd élőben nézni a Debrecen labdarúgócsapatának liverpooli vendégjátékát.
Egy őzet akart kikerülni autójával a szlovák Milan Pastva, amikor balesetet szenvedett. Klubjának tájékoztatása szerint nagyon súlyos combnyaktörést szenvedett, és hosszú időre kidőlt.