film

A rendező a Robin Hood promókörútján számolt be jövőbeni terveiről. Elárulta, hogy az előzményeket már 3D-ben forgatná, de a sztoriról azon kívül, hogy 2085-ben Ripley születése előtt 30 évvel játszódik majd, mást nem árult el. Az első előzmény Scott tervei szerint 2011-ben, vagy 2012-ben kerülhetne moziba, a rendező pedig még megsúgta, hogy a főszereplő ezúttal [...]
2010. 04. 27. 07:27
A Men in Black már az 1997-es premierjekor óriási siker lett. 5 évvel később elkészítették hozzá a folytatást is, ami csak kicsivel múlta alul elődje sikerét. Most az első két film rendezője, Barry Sonnenfeld arról számolt be, hogy hamarosan nekiállnak a sorozat harmadik részének, ami alkalmazkodik a trendekhez és 2011 májusában 3D-ben érkezhet majd a [...]
2010. 04. 26. 16:34
Az alkotók azután döntöttek úgy, hogy kisípolják a szerdai részben Mohamed próféta szavait, miután egy amerikai muzulmán csoport honlapján megjelent egy figyelmeztetés Matt Stone-nak és Trey Parkernek. A szöveg szerint „hülyeséget csinálnak és a műsor bemutatása miatt valószínűleg úgy fogják végezni, mint Theo Van Gogh.” Az oldal készítői mellékeltek egy képet a vérbe fagyott holland [...]
2010. 04. 22. 13:25
A hulladékszállítók azt állítják, hogy a nagy stúdiók ma már nem a kukába ömlesztik azt a hulladékot, amit termelnek, hanem alternatív megoldásokra törekednek. Méghozzá a környezetvédelem jegyében – állítják a hulladékszállítók. Az Amerikai Mozgófilm Szövetség elnöke szerdán dicsekedett el azzal, hogy a filmipar mára kiugró teljesítményt ért el újrafelhasználás és újrahasznosítás terén. Bob Pisano hozzátette [...]
2010. 04. 22. 12:54
Damon Lindelof, a Lost producere és írója ma hajnalban a Twitter-profilján tett közzé egy üzenetet, melyben tudatta követőivel, hogy a repülőgépe fél óra múlva száll el Hawaiiról. Az elmúlt tíz év legnagyobb hatású sorozatának forgatási munkálatai már április 20-án befejeződtek. A Lost – Eltűntek című sorozat az elmúlt hat évben népes rajongótáborra tett szert és [...]
2010. 04. 21. 12:39
A rendező az utóbbi időben nem filmes teljesítményével, sokkal inkább az évtizedekkel korábban elkövetett nemi erőszak miatt került reflektorfénybe. A filmszakma egy része most nem tudja eldönteni, hogy szabad-e díjazniuk valakit, aki a múltban ilyesmit követett el. Már a 2009-es berlini filmfesztiválon is ügy lett abból, hogy a zsűri végül Polanskit jutalmazta az Ezüst Medve [...]
2010. 04. 21. 11:47
Nehezíti a helyzetet, hogy Hollywood oroszlános stúdiójára hónapok óta nem találnak vevőt. Az MGM bizonytalan jövője kihat a 23. James Bond filmre is, a producerei azt nyilatkozták, hogy sejtelmük sincs arról, mikor folytatódhat a munka. Hozzátették, egyelőre még a premier időpontját sem tűzték ki. A soron következő film mozipremierje eredetileg valamikor 2011 és 2012 között [...]
2010. 04. 20. 12:27
A Hollywood Reporter című újság arról számolt be, hogy a Dreamworks stúdió utólagosan mind a három népszerű Shrek részt átalakítja három dimenzióssá. A sorozat negyedik részét a készítők már eredetileg is az új formátumban forgatták, a Shrek a vége, fuss el véle című darab egyébként jövő szerdán, a New York-i Tribeca Filmfesztiválon mutatkozik be. A [...]
2010. 04. 16. 11:03
Az Oscar-díjas rendező a korábbi állításokkal ellentétben mégis felhasználja gyerekfantasy-jának készítéséhez a legújabb technikát. A The Invention of Hugo Cabret forgatókönyve, Brian Selznick gyerekeknek szóló bestselleréből íródik majd, melynek középpontjában az a 12 éves fiú áll, aki a párizsi vonatállomás falaiban él. Scorsese legújabb filmjében szerepet kapott Sacha Baron Cohen, aki egy pályaudvari felügyelőt játszik, [...]
2010. 04. 15. 12:59
A színésznő megkérdőjelezi az Akadémia döntését,egy hét elején adott interjújában pedig egyenesen szexistának nevezte a döntnököket. Az Avatar sztárjának meggyőződése, hogy rendezője, James Cameron azon egyszerű oknál fogva maradt le a díjról, mert nem nő. Egy brazil híroldalnak azt nyilatkozta, hogy szerinte a legjobb rendezőnek járó díj kiosztásakor az Akadémiát befolyásolta, hogy a díjkiosztó 82 [...]
2010. 04. 15. 11:18
A rendező elfoglaltsága miatt a Meyer-féle romantikus sci-fi munkálatai csak jövőre kezdődhetnek el. A romantikus-fantasztikus regény története, amúgy nem teljesen egyedülálló, ám kétségkívül érdekes lehet majd az Alkonyat-filmek rajongóinak is. A Burokban ugyanis idegen lények érkeznek a Földre, akik beköltöznek az emberek testébe. Amikor egy ilyen lény beköltözik egy lázadó nő testébe, átadja saját emlékeit [...]
2010. 04. 14. 11:13
A ma Nápoly közelében fekvő, ókori Pompeji városát Kr. u. 79-ben temette maga alá hamu és láva, a Vezúv kitörése miatt. Akkor 13000-en lakták a várost és csupán egy részük tudott elmenekülni a vulkánkitörés elől, a többiek áldozatul estek a forró, mérgező gázoknak és a hamunak. A sors fintora, hogy éppen ezek az anyagok hatottak [...]
2010. 04. 13. 13:04
Az [origo] filmklubnak a Francia filmnapok egyik munkatársa elmondta, hogy a megszűnésnek tulajdonképpen két fő oka van. Ezek közül az egyik az, hogy a rendezvény motorja, a főszervező Didier Dutour visszaköltözött Franciaországba, a másik, hogy az anyagi bázist jelentő Unifrance, ami a francia művészek Magyarországra utazását tervezte, más célpontokat választott ki a francia film népszerűsítésére. [...]
2010. 04. 13. 10:52
A film rendezője, Jon Favreau a Twitteren adta hírül, hogy a hollywoodi színész már a részletekről tárgyal a Dreamworks stúdióval. A tervek szerint nyáron kezdik a forgatást. A képregény-adaptációból készülő filmben a fehér telepesek harcolnak az apacsokkal, majd közösen védekeznek a földönkívüliek inváziója ellen. Daniel Craig, a James Bondot játszó amerikai színész harcias kedvű revolverhősként [...]
2010. 04. 10. 14:23
A film nemcsak az első, nagyobb filmstúdió által gyártott 3D film volt, hanem az egyik első horror, amit színes filmre forgattak. A viaszbabás horrorfilmnek kettős magyar vonatkozása is van: rendezője, Tóth Endre – külföldön Andre de Toth – Magyarországról vándorolt ki Amerikába; maga a film pedig Kertész Mihály A Panoptikum rejtélye című 1933-as filmjének remake-je. [...]
2010. 04. 10. 09:04
Russel Crowe a 2404. csillagot kapja majd a sétányon, de ettől függetlenül is rengeteg hely van még az öt kilóméter hosszú Hollywood Boulevard-on: még közel 300 csillag vár névtelenül gazdára. A közelmúltban Dennis Hopper, azt megelőzően az Avatar rendezője, James Cameron kapott itt emléktáblát. Azt, hogy végül kit jutalmaznak majd csillaggal egy öt fős bizottság [...]
2010. 04. 08. 16:26
A When I Stop Talking, You’ll Know I’m Dead – Useful Stories from a Persuasive Man (Ha elhallgatok, tudni fogjátok, hogy meghaltam – Egy meggyőző ember hasznos történetei) címmel kiadott visszaemlékezések szerzője nincs híján az önbizalomnak. “Hetvenkét éves vagyok, és ehhez képest remekül nézek ki” – jelentette ki könyve promóciós rendezvényén. “Sohasem hallottam meg azt [...]
2010. 04. 07. 08:11
Egyelőre még csak előkészület alatt áll a projekt, de az már biztos, hogy George Lucas cégének animációs ága, a Lucasfilm Animation készíti majd. A rajongók így már második alkalommal láthatják a jedilovagok és a gonoszt megtestesítő Darth Vader galaktikus harcát animációs filmben. A Lucasfilm 2008-ban készítette el a Star Wars: The Clone Wars című fejezetet, [...]
2010. 04. 06. 15:20
A kanadai születésű színésznő egy a melegek és leszbikusok egyenjogúságát hirdető videoüzenetben a kamerába nézve jelentette ki, hogy mindkét nemhez vonzódik. Rámutatott, hogy hazájában óránként követnek el gyűlöletbűncselekményt. Paquin tavaly jegyezte el magát Stephen Moyerrel, a True Blood – Inni és élni hagyni című filmsorozat brit sztárjával. A bejelentés meglepte a rajongókat, mert eddig nem [...]
2010. 04. 02. 17:48
Csicsery György San Franciscó-i magyar-amerikai rendező N, az egy szám: Erdős Pál portréja című alkotása nyerte el az első Los Angeles-i magyar dokumentum- és rövidfilmfesztivál közönségdíját – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az esemény társszervezője, a helyi főkonzulátus. Az Ember Judit nevét viselő díjat – amelyet a közönségszavazatok alapján ítélték oda – Bokor Balázs főkonzul nyújtotta [...]
2010. 04. 01. 20:14
Woody Allen ezzel együtt is csak keveset árult el készülő filmjéről. A Variety magazin információ szerint azonban a francia színésznő, Marion Cotillard már a zsebében érezheti a szerepet. De ugyanilyen magabiztos lehet a közelmúltban, a Sherlock Holmes című filmben feltűnt színésznő, Rachel McAdams, a Variety biztos benne, hogy az amerikai rendezőlegenda vele is tárgyal már. [...]
2010. 04. 01. 10:25
Olvasói sztorik