Fidesz

A felmérés alapján megállapították, hogy a két héttel korábbi visszaesést követően az összes megkérdezett körében újra nőtt a Fidesz támogatóinak száma. Egyúttal a részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók körében is nőtt a Fidesz támogatottsága. Az előző két hétvégén az aktív szavazók 43, illetve 42 százaléka volt Fidesz-támogató, a februári végi kutatás szerint viszont ismét 48 [...]
2010. 03. 03. 17:12
A Fidesz számára a választások megnyerésén túl ennek az esztendőnek az igazi feladata az, hogy “amit örököltünk, azt pontosan feltárva, leltározva és megismerve elvégezzük a tűzoltó jellegű munkákat, hogy működésben tarthassuk az önkormányzatokat, az egészségügyet, egyáltalán az életünket” – fogalmazott a Fidesz országos választmányának elnöke kedden, a Veszprém megyei Noszlopon tartott lakossági fórumon. “Ha el [...]
2010. 03. 02. 21:07
A vasárnapi sajtótájékoztatóján az MSZP azt kívánta demonstrálni, hogy miként kormányozna megítélésük szerint a Fidesz. A Kozma József és Gedei József szocialista országgyűlési képviselőkkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán azt mondta: “nem egyszerű csínytevésekről van szó, hanem olyan komoly gazdasági bűncselekmények gyanújáról, amelynek felderítése a rendőrségre és a nyomozó hatóságokra vár”.
2010. 03. 01. 07:56
Olvasói sztorik