A pletykákra éhes kortársaknál csak az utókor bennfenteseit foglalkoztatja jobban a híres magyar férfiszépség és az Európa legszebb asszonyának nevezett császári és királyi hitves kapcsolata.
Erzsébet királyné és magyar népe kapcsolata egészen különleges volt, a kölcsönös szeretetre épült. Egy anarchista gyilkolta meg 1898. szeptember 10-én azért, hogy királyi vért ontson. Épp Sisi került az útjába.
A feltehetően szociopata Julius von Haynaunyugdíjas éveit Szatmárban töltötte és csodálkozott, miért utálják szomszédai, Londonban megverték, de a kínhaláláról szóló történetek feltehetően a legendák világába tartoznak.
Apafiguraként és gyűlölt kényúrként is tekintenek a 100 éve meghalt Ferenc Józsefre. Senki sem uralkodott nála tovább Magyarországon, képekkel és történészekkel emlékezünk vissza rá.
Ferenc József hároméves korától a legszigorúbb nevelést kapta, de ez illett is jelleméhez. Nagyon hamar kényszerült felnőni, még bajsza sem serkent, mikor már császárként tiltotta a Kossuth-szakállt.
Az aradi gyilkosból lassan a kedves Ferenc József lett, miközben az uralkodó is sokat változott. Egyes kérdésekben azonban képtelen volt túllépni önmagán.