felcsúti utánpótlás neveléséért alapítvány
Pedig megeshet, hogy Mészáros Lőrinc alapítványa is a tavaly meghozott civil törvény hatálya alá esik.
A cégek tudják, kit kell támogatni.
Hiába kötelezi a felcsúti fociakadémiát bírósági ítélet, sajnos egy ellenőrzés miatt épp nem tudja kiadni a kért dokumentumokat.
A látványsportok támogatására adott társasági adókedvezmény közpénz.
Orbán Viktor október 23-i beszédén mintegy tízezer ember volt jelen, na meg rengeteg busz, pl. a felcsúti fociakadémiáé. A DK szerint van összefüggés.
A most nyilvánosságra került pályázatban évente tízezer utassal számoltak.
Hat év alatt összesen 14 milliárdot.
Bíróság újabb perben mondta ki, a taopénz közpénz, ezért ki kell adni, mire költik a klubok.
A cél ezzel az lehetett, hogy egyes támogatott sportszervezeteknek a jövőben se kelljen elárulniuk, kitől kapják a pénzüket.
Az egy évvel korábbi bő 5 milliárd forint után tavaly alig több, mint 3 milliárddal kellett beérnie Mészáros Lőrinc alapítványának.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nem tett eleget a bíróság döntésének.
Mészáros Lőrinc már nem titkolózik.