Közélet
Felavatták a Kall Ingredients tiszapüspöki izocukorüzemét

Mészáros levélben szabadkozik, hogy nem tud elszámolni a tao-pénzzel

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 02. 08. 13:39

Hiába kötelezi a felcsúti fociakadémiát bírósági ítélet, sajnos egy ellenőrzés miatt épp nem tudja kiadni a kért dokumentumokat.
Korábban a témában:

A Kúria tavaly novemberben kimondta a végső szót abban az ügyben, amely azért indult, mert a Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány a DK kérésére nem volt hajlandó elárulni, mire és mennyi tao-pénzt költöttek 2013 januárja és 2015 novembere között. A fociakadémiát kötelezték rá, hogy tegyen közzé minden dokumentumot, amiből kiderül, hova folytak a milliárdok 2013 januárja és 2015 novembere között.

Amint arról a Magyar Narancs csütörtökön beszámolt, számlák és szerződések helyett levelet küldött a felcsúti polgármester a DK politikusának, Földi Juditnak, amelyben azt írja, hogy a sportért felelős miniszter, Balog Zoltán hivatalból utóellenőrzést rendelt el, és emiatt épp nem áll rendelkezésre a kért dokumentáció.

A fentiekre való tekintettel megkeresésükre a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány önhibáján kívüli okból nem tud eleget tenni. Természetesen a fent említett utóellenőrzés befejezése után az ellenőrző hatóság visszajuttatja majd részünkre az adatigénylésük tárgyát képező dokumentációt, és annak visszaérkezése után, megfelelő határidőn belül érdemben tudunk majd válaszolni az adatigényléssel kapcsolatos megkeresésükre

– közölte Mészáros Lőrinc.

Földi Judit szerint mindez csak színjáték. Az ellenzéki politikus szerint az október 24-én elrendelt utóellenőrzést azért húzták elő a kalapból, mert sejteni lehetett, hogy a Kúria is elmeszeli a felcsúti fociakadémiát, így viszont megpróbálják elkerülni, hogy a választás előtt ki kelljen adni az elszámolást.

Azt a DK egyáltalán nem tartja életszerű egy milliárdokból gazdálkodó szervezetnél, hogy minden iratból csak egy példányuk van, és nem digitalizálják a szerződéseket, teljesítésigazolásokat és számlákat. Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, és abban bíznak, hogy elrendelik a végrehajtást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.