Belföld

Milliárdos nyeresége volt tavaly a felcsúti fociakadémiának

A cégek tudják, kit kell támogatni.

Hét év alatt 35,4 milliárd forintra tett szert az Orbán Viktor által létrehozott Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a tao-támogatásokból és cégek adományaiból – írja az Mfor.hu.

Azzal már sokszor foglalkoztak a sajtóban, hogy az alapítvány a tao-támogatások messze legnagyobb kedvezményezettje, a rendszer létezése óta több mint 19 milliárd forint folyt be hozzájuk a költségvetés helyett.

Ám adományként csaknem ugyanennyi pénzt kapott az alapítvány 2011 óta: a legfrissebb közhasznú jelentés szerint csak tavaly 3,1 milliárd forintot. Ennél csak 2014 volt jobb év, akkor kicsivel több, mint négymilliárd forint bevétele volt adományból a szervezetnek. Hét év alatt 16,1 milliárd forintot tett ki az összes adomány.

A tao-pénzekből és az adományokból kilencszer lehetne felépíteni a Pancho Arénát – áll a cikkben. Részletesen közlik azt is, miből mennyi bevétele volt a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak:

  • gazdasági társaságoktól 3,1 milliárd,
  • UEFA Szolidaritási Kifizetések az utánpótlás fejlesztése programhoz 20,3 millió,
  • MLSZ-támogatás az országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítására 139 millió,
  • tao 5,39 milliárd,
  • központi költségvetésből normatíva 130,2 millió,
  • tao kiegészítő támogatás 83,7 millió,
  • magánszemélyek adománya 4,7 millió,
  • szja 1 százalék 356 ezer forint.

A tavalyi évet 1,08 milliárd forintos nyereséggel zárták, így az alapítvány saját tőkéje 18 milliárdra hízott. (Fotó: MTI / Beliczay László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik