Az évértékelőn összességében nem látszott, hogy Gyurcsánynak egyértelműen lenne terve arra, hogyan erősítse meg saját helyét és fontosságát. Pedig nélkülözhetetlenségét ma már csak pártjának tagjai hangoztatják.
Orbán Viktor évértékelőjén egy anekdotával is kedveskedett, amiben Gerő Ernőnek azt ajánlották, hogy akassza fel magát. Képviselőket kérdeztünk a Parlamentben, szerintük, ha tehetné, kit látna szívesen lógva a kormányfő.
A Várkert Bazárban tartotta évértékelő beszédét Orbán Viktor. Nagyon félhettek valamitől vagy valakitől, mert extra kerítést alkalmaztak a bejárat előtt. Lehet, hogy az ellenzéki tüntetők keltettek ekkora félelemérzetet.
A legnagyobb veszély a Rákosi korszakot idéző, kommunizmust építő Orbán Viktor, aki elvesztette kapcsolatát a valósággal és nem foglalkozott a valódi problémákkal.
Vasárnap délután megtartotta szokásos évértékelő beszédét Orbán. De az üzenet nem volt szokásos. Kemény hangon üzent Brüsszelnek és a menekülteknek. "Itt nem lesznek zavargások, zendülések, nem fognak bandák vadászni feleségeinkre, lányainkra."
Veszprém arról tanúskodik, hogy a kormányfő küzdőszelleme egyre kevesebbekre ragad át. Közben pedig mind feltűnőbbé válik az, amiről nem beszél. Lakner Zoltán politiológus írása.
Úgy vélik, hogy a miniszterelnök nem tudta feldolgozni a veszprémi vereséget, és attól is tartanak, hogy a Jobbik győz a következő időközi választáson.