Poszt ITT

Három dolog, amit megtudtunk Orbán évértékelőjéből

1. Megszűnt Magyarország

Orbán Viktor évértékelőjének legfontosabb tanulsága: Magyarország megszűnt. Erre következtethetünk abból, hogy a miniszterelnök semmilyen formában nem reflektált hazai problémákra, ügyekre, konfliktusokra.

Tartott ugyan egy felsorolást a 2010 óta elért sikerekről, ám a beszéd e része inkább a politikus költői munkásságához sorolható, viszonya a tényekkel legalább olyan zaklatott volt, amilyen Mészáros Lőrincé a piaci versennyel. Nem ejtett szót a szemérmetlen korrupcióról, az egészségügy helyzetéről, de még az olimpiáról sem. Pedig az utóbbiról a fideszes hatalom azt hirdeti, a következő évtized fejlődésének záloga. Ehhez képest meglepő, hogy a jövőről, holnapról meg holnaputánról szónokló miniszterelnök egyetlen szót sem vesztegetett a Budapest 2024 projektre.

Amúgy is mondják, hogy az érdeklődése az európai, sőt a világpolitika felé fordult, ez a mostani értékelésből is kiviláglott.

2. A gyávaság az új bátorság

A kétharmados hatalom továbbra sem mer konfliktust vállalni olyan ellenféllel, amelyik létezik. A valóság és a közvélemény-kutatások ugyanis azt igazolják, a magyar választói közösségnek valóban vannak létező ellenségei: például a szegénység, a várólisták vagy a Fidesz-feudalizmus. Ám Orbánék továbbra sem a létező ellenfelekkel és kihívásokkal mennek szembe, hanem a láthatatlan, konstruált seregek ellen küzdenek.

Három dolog, amit megtudtunk Orbán évértékelőjéből 1
Fotó: MTI

Például Brüsszel ellen menetelnek, amelynek a minap még köszönőleveleket küldtek, mert míg a magyar ügyészség totális impotenciája nyomán képtelen volt a négyes metró ügyeit kivizsgálni, addig az unió illetékes hatósága komplett jelentést tett le a visszaélésekről. Nekimennek majd a civilszervezeteknek, méghozzá olyan indoklással, hogy az még a Szaniszló Ferencbe ojtott nemzeti önrendelkezés betelefonálós műsorában is különdíjat kapna. Ha jól értjük, az érvénytelen népszavazás eredménye ellenére vannak magyarországi jogvédők, akik védik a menekültek emberi jogait. Ahhoz pedig azért Magyar Idők-publicistának kell lenni, hogy megértsük, egy bármilyen népszavazás bármilyen eredménye miért eredményezné azt, hogy többé az adott témában nem lehet politikai véleményt nyilvánítani.

3. Vagánynagypapa-remix az új beszédbetét

Bár Orbán azt játssza, hogy a nép gyermekeként elitellenes küzdelmet vív, teljes felnőtt életét a hatalmi elitben töltötte. Legalább ilyen szórakoztató, hogy a miniszterelnök nemcsak hogy nagypapa lett, de úgy is beszél, mint egy nagypapa. Évértékelőjében némi távolságtartással szónokolt masinákról, a nagy vízen túli eseményekről, használta a pacek meg a culáger szót, sőt még azt is mondta:

meleg a pite.

De Orbán nemcsak a valódi unokára gondol, a nemzet nevelőjeként is megjelenik. Kitért például arra, hogy az iskolában az oktatás mellett nevelni is kell. Hogy a következő nemzedék olyan legyen, amilyennek elképzeli. Ha olyan lesz, meleg lesz a pite.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.