Üzleti tippek

Kútcserék miatt csökkenő eredmény a Totalnál

A Total Hungaria Kft. 2,303 milliárd forint üzemi eredményt ért el 2004-ben, szemben az egy évvel korábbi 3,544 milliárd forinttal. A Total 2003-ban 42 milliárd forint árbevételt ért el, ami tavaly 22 milliárd forintra csökkent.

Az üzemi eredmény és a bevétel mérséklődésének hátterében az áll, hogy a Total egy több európai országot érintő tranzakcióban kútcserét hajtott végre a Shellel és ennek során 2003-ban és 2004-ben megvált 40 magyarországi saját tulajdonú, illetve 30 franchise rendszerben működtetett töltőállomásától.

Anhauer Ervin a társaság pénzügyi igazgató az MTI érdeklődésére nem árulta el, hogy mekkora volt a magyarországi kúthálózatuk értéke, csupán annyit mondott, hogy egy zöldmezős töltőállomás létrehozása a telekár nélkül napjainkban 150-200 millió forintba kerül.

A pénzügyi igazgató elmondta, hogy a benzinkutak átadásával jelentős értékesítési csatornát veszítettek, ám eredményiek a hatékonyság növelésének köszönhetően jobban alakultak az eredetileg tervezettől. Hozzátette: rontotta ugyanakkor beszállítói pozícióikat az áfa-visszatartás, mivel emiatt ismét megnőtt Magyarországon a körbetartozás. Az igazgató szerint nem tett jót a piacnak az sem, hogy a mezőgazdasági agrártámogatások kiutalása akadozik, mivel így a beszállítóknak kell finanszírozniuk a termelőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik