Steve Gaspar több tucat munkahelyen megfordult már Angliában, most taxisofőrként dolgozik Liverpoolban, és egy ideje angol nyelvű magyar mulatós dalokkal szórakoztatja a YouTube közönségét.
Kollégánk elindult a Budapest–Bamako ralin. A 10 ezer kilométeres út elején kigyulladt a kocsija, így kénytelen volt végig stoppolni Nyugat-Afrika országait. Videóban mutatjuk a kálváriáját.
Az hittük, február 14-én a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás lesz az ország „legvalentinnapmentesebb” helye, így hát oda menekültünk a romantika elől. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat.
Pénteken startol a világ legnagyobb amatőr raliversenye. Van, aki a nagyija Zsigulijával vág neki a 10 ezer kilométeres útnak, mi egy veterán Porschéval.
Dick pic lázban ég a fiatalság: a társkeresőre feliratkozók egy része nem ússza meg a kalandot kéretlen intim fotók nélkül. Mit hoz a jövő? Hova lehet ezt még fokozni?
Az altatóként énekelt slágert dolgozta fel negyedévvel a kisfia halála után L. L. Junior, a dalban az eredeti verziót éneklő Horváth Charlie is közreműködik. A rapper arról is beszélt nekünk, milyen változásokat hozott az életében a tragédia.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy az ország legsikeresebb zenei csapatai a fesztiválok nagyszínpadai után miért tartják fontosnak, hogy egyetemi közönség előtt is fellépjenek.
Milyen érzés, ha szülés közben vesz a kamera és ezt több százezren követik élőben a Facebookon? A nemzetközi szinten is egyedülálló közösség létrejötte mögött Andrea múltjának egy szomorú története áll. Kandász Andreával és egy kamerák előtt szülő édesanyával beszélgettünk.
Újpesten jártunk, ahol a Kabát Péter által vezetett zsűri a klub legszebb szurkolólányát kereste. Kiderült a csajok szépek, bunyóznának is a lila-fehérekért, és leginkább a fogaikat féltik.