Belföld

Eperjes Károly, miután vasárnap alulmaradt a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázaton, éles hangon kritizálta a városi közgyűlést és közvetve a település fideszes polgármesterét. Villáminterjúnkból egyebek mellett kiderül, hogy Borkai Zsolt nem SZDSZ-es ügynök, továbbá az is, hogy városában nincsenek "automatikus pályázatok". Slusszpoénként beperlődik a Magyar Hírlap.
2011. 05. 31. 06:00
Az Országgyűlés elnöke nem fogadta el az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének igazolását arról, hogy képviselőcsoportjuk tagjai igazoltan maradtak távol az alkotmányozás időszakában a parlamenti szavazásoktól. Kövér László az MTI-nek az ügy kapcsán hétfőn úgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát ebben az időszakban.
2011. 05. 30. 14:52
Németországban már tízen haltak bele a coli bélbaktérium egyik válfajával, az EHEC baktériummal fertőzött uborkák okozta fertőzésbe. A legfrissebb hírek szerint Ausztria is fertőzött. Hazánkban nem találtak fertőzött mintát.
2011. 05. 30. 12:30
Művészet és politika, múlt és jelen, őszinteség és önbecsapás, intelligencia és félműveltség. A Nemzeti Színház körüli, szó szerint mondvacsinált botrány ezekről szól. Az ügy fontos példája annak, hogy a legkevésbé színvonalas politikusi nyilatkozatok is valóságos - bár nem feltétlenül igényes - politikai nézetekből táplálkoznak. Politológusi értékelés a kormányról.
2011. 05. 30. 12:30
Civilek, kormánytagok, testületek sorra róják le kegyeletüket a a Sándor-palota előtt Mádl Ferenc fényképe előtt, ahol ma estig nyilváníthatnak részvétet a volt köztársasági elnök tisztelői.
2011. 05. 30. 12:20
Felmondják a ppp-szerződéseket, felgyorsítják az Új Széchenyi Terv pályázat kifizetéseit, megállapodnak a Nabuccóról és új közbeszerzési törvényt terjesztenek be – többek között ezeket jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn.
2011. 05. 30. 11:18
A szakszervezetek az összetartásban látják azt az erőt, amivel nyomást gyakorolhatnak a kormányra. Kérdés, mennyit bír ki ez az összefogás. Képes-e megosztani őket Orbán Viktor azzal, ha néhány ágazati kérdésben engedményeket ígér?
2011. 05. 30. 08:30
A tanácsi- és a Horthy-rendszer legrosszabb ötvözetének tartják a fővárosi szocialisták a körvonalazódó önkormányzati reformterveket, melyekkel a Fidesz megszüntetné a helyhatóságok autonómiáját - írja a Népszava.
2011. 05. 30. 07:19
Az idei év első három hónapjában már kétezer orvos és szakdolgozó hagyta ott a munkáját, közülük sokan külföldre mentek dolgozni az alacsony fizetések miatt - írja a Népszabadság.
2011. 05. 30. 06:26
"Gyöngyöspatán újból próbálkoznak a nácik" - írja a Népszava a Százezren Gyöngyöspatáért nevű Facebook-csoport beszámolói alapján. A Magyar Nemzet kiderítette, a motorozás a gyermeknapi program része volt a településen.
2011. 05. 30. 05:22
Az orbáni oktatáspolitika látszólag elszabadult tankhajóhoz hasonlít, a tervek szintjén az államszocialista centralizációra hajaz, valójában cselekvésképtelenség jellemzi. A kormány ideális társadalomról szőtt képében nincs helye sem szegényeknek, sem romáknak, de még csak napi megélhetési gondokkal küzdő középosztálynak sem. Az OktpolCafé évértékelője.
2011. 05. 29. 12:00
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban. Megjegyezte: egyébként még így is háromszor akkora a Fidesz népszerűsége, mint a szocialis
2011. 05. 28. 07:47
Narancssárga riasztást adott ki a Dunántúl nagy részére este az Országos Meteorológiai Szolgálat; az előrejelzések szerint e térségben heves zivatarokra kell számítani.
2011. 05. 27. 20:20
Az fn.hu információi szerint a MAL Zrt. tulajdonosai tavaly ősszel felajánlották részvényeiket az államnak. A tárgyalások részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.
2011. 05. 27. 18:31
A kormány eddigi gazdaságpolitikáját szép ívként jellemezte Fellegi Tamás, és szót ejtett a közeljövő legfontosabb intézkedéseiről is. Előadását a Mol-vétel magyarázatával kezdte.
2011. 05. 27. 17:37
Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész négyórás vádbeszéde végén a Cozma-ügy elsőrendű és másodrendű vádlottja, Raffael Sándor és Németh Győző ellen pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon.
2011. 05. 27. 15:27
Újjászervezi a kormány az érdekegyeztetés rendszerét, létrehozza a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amely egyesít három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A szakszervezetek visszalépésként értékelik az átalakítást.
2011. 05. 27. 15:20
Olvasói sztorik