Belföld

A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében elindított, a felsőoktatási intézmények működésének korszerűsítését célzó program innovatív megoldásokat keres.
2005. 10. 05. 13:39
Hivatalosan a helyhatóságok támogatása nem marad el a tavalyitól, az önkormányzatok szerint azonban 40 milliárddal kevesebbel számolhatnak, mint az idén. Ráadásul sokuknál az uniós pályázatok önrészének előteremtése is lehetetlennek tűnik.
2005. 10. 05. 12:08
Az idén 36 683-an jelentkeztek az őszi érettségi vizsgákra, az írásbeli matúrák október 21-én kezdődnek és november 5-én zárulnak, a diákokat érintő jogszabályi változás a tavaszi vizsgákhoz képest nincs, a tételek eljuttatása azonban szigorodik - közölte a szaktárca.
2005. 10. 05. 08:55
Bár csak jövő év elejére születik végleges döntés a sokat vitatott, jobb sorsra érdemes Thököly úti villamos ügyében, úgy tűnik, hogy a dolog már rég eldőlt – felszámolják. A környéken élők nagyobb autóforgalomra számíthatnak.
2005. 10. 05. 07:00
A kormány benyújtotta a parlamentnek a vasúti törvény tervezetét, amely szerint létrejön egy független vasúti hivatal, megjelenik a térségi és elővárosi vasút fogalma - közölte Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára.
2005. 10. 04. 18:27
Az Egyesült Államokba látogató magyar delegáció nem újabb katonai felajánlást, amit egyébként nem is várnak el, hanem elmúlt évi teljesítményét és korábban kifejtett elkötelezettségét viszi szövetségeséhez – közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.
2005. 10. 04. 16:47
A költségvetés 303 milliárd forintot irányoz elő a jövedelem nélküliek, azaz a járulékot nem fizető nyugdíjasok, kiskorúak és munkanélküliek biztosítására – közölte Rácz Jenő egészségügyi miniszter az Egészségügyi Tanács ülésén.
2005. 10. 04. 15:37
Egyhetes, hivatalos látogatásra utazott kedden Szili Katalin Dél-Amerikába. A házelnök és kísérői, Csige Tamás (MSZP) és Fónagy János (Fidesz), Peruban és Chillében tárgyalnak majd a parlamenti együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről, valamint a gazdasági és kulturális kapcsolatok bővítéséről.
2005. 10. 04. 15:00
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos reprezentativitású felmérése szerint az iskolafenntartó önkormányzatok augusztus végéig forráshiány miatt közel hatezer oktatásban dolgozót kényszerültek elbocsátani. A garantált 7,5 százalékos béremelést sem kapták meg a közalkalmazottak.
2005. 10. 04. 13:30
Kedden a határőrség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy folyamatosan csökken a Romániából Magyarországra érkezők száma azóta, hogy a szomszédos országban új kiutazási feltételeket léptettek életbe. Közben a szigorítások feloldásáról egyeztetett a két ország belügyminisztere.
2005. 10. 04. 13:07
Az új EU-országok nagyvárosai közül Budapest megelőzi Prágát, Pozsonynál és Varsónál sokkal jobb, Bécs azonban előkelő második helyével elhúzott a magyar fővárostól – derül ki az egyik londoni gazdaságelemző-ház összeállításából.
2005. 10. 04. 12:23
Alkotmányellenesnek találta az ügynöktörvény két szakaszát az Alkotmánybíróság keddi ítéletében. Az ügynöklisták teljes nyilvánosságát szorgalmazó jogszabályról egyébként már a megszavazása pillanatában tudni lehetett, hogy nem megy át az Ab rostáján.
2005. 10. 04. 10:40
Elkezdődött a három évvel ezelőtti móri bankrablás elkövetőinek másodfokú büntetőpere. A magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményében első fokon két embert ítéltek el, többek szerint kétséges bizonyítékok alapján. Közben a Nemzeti Nyomozóiroda állítólag újraindította a nyomozást.
2005. 10. 04. 09:47
Csapody Miklós MDF-es honatya és Szili Katalin hétfői megbeszélése után sem állhat fel a határon túli magyarok ügyével foglalkozó bizottság, mert bár a pártok között egyetértés alakult ki a 11 fős testület létrehozataláról, ám továbbra is vita tárgya, hogy melyik párt adja a bizottság elnökét.
2005. 10. 03. 16:19
Tagadta a terhére rótt cselekmények elkövetését Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetője az ellene indult, a K and H-üggyel összefüggő büntetőügy megismételt tárgyalásának első napján, hétfőn, Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt. Kulcsár Attila tanúként kevés kérdésre válaszolt.
2005. 10. 03. 15:56
Olvasói sztorik