Belföld

A rendőrség határozata értelmében nem demonstrálhatnak a gazdák november másodika és huszadika között a Kossuth téren traktoraikkal. Eközben megkezdték azoknak a KRESZ-tábláknak a kihelyezését a fővárosban, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy traktorral be lehessen hajtani Budapest belvárosába.
2006. 10. 27. 14:04
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke október 24-én beszédet mondott az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán, amelyben többek között azt kéri az Uniótól, hogy ne nyújtson segédkezet a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.
2006. 10. 27. 12:41
Az elmúlt hetek politikai válsága nyomán több szakértő is úgy véli, új politikai elitre, vagy legalábbis a jelenlegi megújulására van szükség. A lehetőség azonban korlátozott, kívülről szinte lehetetlen bekerülni, de gyakran az ifjúsági szervezetekből sem könnyű feljutni a nagypolitikába.
2006. 10. 27. 07:00
Vidéki városokban ismét tüntettek Gyurcsány Ferenc távozását követelve, de a demonstrációkon téma volt a 23-i fővárosi rendőri "túlkapások" ügye is.
2006. 10. 26. 22:27
Csütörtök este körülbelül száz tüntetőt szorítottak ki a rendőrök a Kossuth térről felszólítást követően, majd később arra kényszerítették az összegyűlteket, hogy a Vértanúk terét is hagyják el. Tíz után egy kisebb csoport újra megjelent a téren.
2006. 10. 26. 21:30
A Magyar Honvédséget nem terheli felelősség, mert a tüntetők beindították és a rendőrök ellen fordították október 23-án a Városháza parkban kiállított T-34-es tankot, ugyanis a honvédség minden szükséges óvintézkedést megtett - állapította meg a miniszteri vizsgálat.
2006. 10. 26. 18:37
Körülbelül ötven ember gyűlt össze csütörtökön délutánra a budapesti Kossuth téri kordonnál, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal szemben. Délelőtt mindössze 15-en voltak a Kossuth téren.
2006. 10. 26. 17:42
Az országgyűlés európai ügyek bizottsága rendkívüli ülésen hallgatná meg Orbán Viktort, hogy a Fidesz elnöke elmondhassa Strasbourgban képviselt véleményét. Szanyi Tibor szocialista politikus felszólította a Fidesz elnökét: vonuljon vissza.
2006. 10. 26. 17:18
A kormányzati egyeztetések elmaradását és az érdemi párbeszéd hiányát kifogásolta hét civil és szakmai szervezet, ezért közös levélben fordulnak a köztársasági elnökhöz, a házelnökhöz és a kormányfőhöz.
2006. 10. 26. 16:20
Egyelőre csak gazdasági követeléseik vannak a gazdáknak, politikai célokat még nem fogalmaztak meg – mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) demonstrációs bizottságának vezetője.
2006. 10. 26. 15:32
Traktorral behajtani tilos táblák óvják Budapest belvárosát sajtóértesülés szerint. A jövőben nemcsak a kulturális, hanem a politikai rendezvényeknél is a főváros szakbizottságának engedélyére lesz szükség a színpad, a hangosítás és a kivetítő elhelyezéséhez. A Fidesz szerint ez demokráciaellenes, ezért kivonult az ülésteremből.
2006. 10. 26. 15:11
Olvasói sztorik