Belföld

„Komoly erőkkel" biztosítja a rendőrség a november 4-re bejelentett rendezvények helyszíneit – jelentette ki Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány pénteken a Duna Televízió Reggel című műsorában.
2006. 11. 03. 08:54
Egyértelműen cáfolják a csütörtökön este nyilvánosságra hozott hangfelvételek a kancellárminiszter szerint, hogy politikai utasításra a rendőrök rávezették a rendbontókat a Fidesz Astoriánál megtartott rendezvényére október 23-án.
2006. 11. 03. 07:35
Szekszárdon több százan, Székesfehérváron mintegy százötvenen, Debrecenben mindössze harmincan, Békéscsabán pedig összesen hat autóval tüntettek csütörtökön a kormány ellen.
2006. 11. 02. 22:14
A rendzavarók vezetőinek célja a Fidesz tüntetésén részt vevők és a Deák téri randalírozók összemosása volt, míg a rendőrség mindenképpen el szerette volna kerülni a tömegek találkozását október 23-án – derül ki a kancellária honlapján közölt, eddig titkosított dokumentumokból. A felvétel szerint a rendőrség tájékoztatta döntéseiről a Fidesz-gyűlés szervezőit.
2006. 11. 02. 22:05
Mintegy ötvenen vettek részt a Batthyány-örökmécsesnél tartott kormányellenes demonstráción, amely a halottak napjára való tekintettel félig kulturális rendezvénnyé alakult át.
2006. 11. 02. 21:58
A Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétette az október 23-án délután, a Deák tér és az Astoria között felvett rendőrségi URH-beszélgetések egy részét. Alább ezt közöljük, változtatás nélkül.
2006. 11. 02. 21:31
A nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetés szerint az egyik rendzavaró – a jegyzőkönyv szerint „D” – arra utasítja egy másik társát, hogy vonuljanak vissza az Astoriához vagy húzzák magukkal a rendőröket is a Fidesz nagygyűlésének helyszínére. Ha ügyesek, akkor a hat órakor véget érő gyűlésen résztvevők hamarabb is megindulhatnak. Ezután az utasítást adó „D” egy másik személyt, [...]
2006. 11. 02. 21:23
Benyújtotta feljelentését a fővárosi ügyészségi nyomozóhivatalhoz Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt - közölte az ellenzéki politikus jogi képviselője.
2006. 11. 02. 19:53
A korábbi elképzelésekkel ellentétben a jövő héten nem, csak a hónap utolsó csütörtökén választhat a Fővárosi Közgyűlés két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettest: addig ugyanis kisebbségben lesz a koalíció.
2006. 11. 02. 19:39
Osztrák-magyar idegenforgalmi határátkelők megnyitásáról szóló megállapodást írt alá Liese Prokop osztrák belügyminiszter és Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön a burgenlandi Szentmargitbányán (St.Margarethen).
2006. 11. 02. 17:27
Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön az indiai fővárosba érkezett, ahol 6-áig hivatalos látogatást tesz, körülbelül tíz év óta az első magyar külügyminiszterként Indiában.
2006. 11. 02. 13:56
Míg az MSZP részben tárná a nyilvánosság elé az október 23-i eseményeket vizsgáló bizottságon elhangzottakat, addig a Fidesz azt követeli: teljes egészében ismerhesse meg a közvélemény Szilvásy titkait.
2006. 11. 02. 12:03
2007 és 2013 között mintegy hétszáz oktatási intézmény korszerűsítését, felújítását és mintegy 250-300 teljes átalakítását tervezi uniós források bevonásával az OKM - mondta Hiller István a súlyosan, halmozottan fogyatékos helyzetű gyermekek oktatásáról rendezett szakmai konferencián csütörtökön a fővárosban.
2006. 11. 02. 11:42
1956-ban forradalom volt, történelmietlen lenne ennek az ellenkezőjét állítani – szögezte le az InfoRádiónak adott interjújában Hegyi Gyula. A szocialista európai parlamenti képviselő szerint egyesek félremagyarázták a Guardian brit lapban megjelent cikkét.
2006. 11. 02. 08:40
Olvasói sztorik