Tűz pusztított a tiszakerecsenyi általános iskolában szerdára virradó éjjel, az elsődleges becslések szerint a kár ötmillió forint. A helyszíni szemle során felvetődött a szándékos gyújtogatás gyanúja, ezért a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Hárman súlyosan megsérültek egy közúti balesetben a Pest megyei Cegléd közelében szerda reggel. A 311-es utat az érintett szakaszon lezárták - közölte a rendőrség.
Két olyan férfi is a rendőrség látókörébe került, akiknek köze lehetett a romagyilkosságokhoz, vagy legalábbis tudtak a bűncselekményekről, mégsem foglalkozott velük senki - írja a Magyar Hírlap.
A realista külpolitika mellett tette le a voksát Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a keleti országok erős világgazdasági befolyására hívta fel a figyelmet a Magyar Állandó Értekezlet pénteki ülésén - állapították meg politológusok.
A Debreceni Ítélőtábla kedden jogerősen helybenhagyta az ózdi kettős gyilkosság vádlottjára első fokon kiszabott életfogytiglani fegyházbüntetést - közölte Koszta János, az intézmény sajtószóvivője az ítélethirdetést követően.
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért tüntettek civil szervezetek hétfőn Budapesten. A demonstráció résztvevői az V. kerületi Roosevelt térről fáklyákkal a kezükben a Lánchídon át Semmelweis Ignác I. kerületben található szülőházához vonultak.
Mintegy hatvan pincét tört fel Dunaújvárosban egy háromtagú társaság, amelynek egyik tagja már börtönben van, a másikat hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba, míg harmadik társuk szabadlábon védekezik - közölte a rendőrség.
Életét vesztette az a kerekes székben ülő 13 éves kislány is, akit édesanyjával és nagyanyjával együtt gázoltak el a Borsod megyei Nemesbikk belterületén; a rendőrség az elsőként őrizetbe vett 23 éves férfi mellett egy 41 éves férfit is őrizetbe vett.
Megszüntette a II. és III. kerületi bíróság hétfőn azt a garázdaság miatt indult szabálysértési eljárást, amelynek előzménye, hogy a vám- és pénzügyőrség egyik épületében Dániel Péter ügyvéd a reggeliként elfogyasztott kaszinótojás maradékával összekente a hivatalban kifüggesztett nemzeti együttműködés nyilatkozatát; a végzés jogerős.
Újra jár a villamos az Árpád hídon, ahol egy reggeli baleset miatt a Bécsi út és a Lehel út között pótlóbuszok közlekedtek az 1-es villamos helyett - közölte a BKV fődiszpécsere.
Ma kezdődik a Celladam-per a Budakörnyéki Bíróságon. Az ügyészség csődbűntettel és más bűncselekményekkel vádolja a rákellenes szerként ismertté vált Celladam kifejlesztőjét, Kovács Ádámot.
Buszmegállóban álló idős házaspárt gázolt el egy, a járdára felhajtó autós Budapest I. kerületében. A sofőr állítása szerint nem emlékszik semmire a történtekből. Arról, hogy mi történt, a Figyelő munkatársa számolt be, aki a baleset szemtanúja volt.
Rátámadtak egy mentőtisztre a fővárosban szombatra virradóra, a rendőrség két nő és két férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.