A futballtörténelemben volt már olyan, hogy edzői utasításra csinált olyat a futballista, amit a játékvezető nem tolerálhatott. Most mégis ezen lovagol a spanyol sajtó.
A Manchester City angol bajnoki címet nyert már egy párat, de hiába a milliárdok, a Bajnokok Ligájában eddig még semmit nem értek el. Most fél lábbal már a negyeddöntőben vannak.
A Juventus és a Bayern München játékosaiban és edzőiben is maradt hiányérzet a két csapat keddi, 2-2-vel zárult torinói Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét követően.
A katalán csapat csatártriójának hatékonysága ismeretében az ember hajlamost azt hinni, ellenük senkinek semmi esélye. Különösen nem a BL nyolcaddöntőben.
Olaszországban került előnybe a Real Madrid, Belgiumban játszott őrült meccset a Wolfsburg. Zinedine Zidane edzőként győzelemmel debütált a Bajnokok Ligájában.