Átadják kedden az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát, valamint az M70-es autóút Tornyiszentmiklós és a szlovén határ közötti 3,2 kilométeres pályáját.
A türelmi idő letelte után a parkolóőr ezentúl csak egyszer tehet „mikuláscsomagot” az autóra, ott pedig, ahol időben korlátozott a várakozás, csak a megjelölt idő letelte után szabható ki újra a pótdíj.
A korábbi hétvégén tapasztaltaknak megfelelően ezúttal is várhatóan a Magyarországra belépők forgalma lesz erősebb Letenyénél. A horvát autópályákon pedig még mindig számítani kell zsúfoltságra, hosszabb-rövidebb várakozásra.
Számos részében egyforma lehet hamarosan a Mercedes és a BMW: a két német autógyár részegységek közös beszerzésére készül. A Chrysler saját gyártókapacitásait ajánlja fel másoknak.
Budapest nem New York, így szinte lehetetlen egy nagyobb csomópont kiesését pótolni. A budapesti közlekedési káoszok egyik legnagyobb felelőse maga a városszerkezet.
Egy 2002-es Ford Focus. Az átlagembernek a legvonzóbb változat: a modellfrissítés utáni, a takarékos 1,6-os benzinessel, benne két légzsák és légkondi. A szervizkönyv alapján nem futott sokat, de mi van, ha össze volt törve?
Augusztus 15. után jogellenes azoknak a járműveknek a részvétele a közúti közlekedésben, amelyekre a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást - közölte a rendőrség.
Frontálisan összeütközött egy magyar és egy olasz kamion az olaszországi Ferrara közelében. A balesetben szerzett sérüléseibe mindkét gépkocsivezető belehalt.
Motorbalesetben elhunyt Andrea Pininfarina, az autótervező család 51 éves sarja. A sors iróniája, hogy nem autóval, hanem egy Vespa motorral közlekedett, épp munkába tartott, amikor Torino mellett elgázolták.
A magyarországi autóiparról a győri Audi, a szentgotthárdi Opel és az esztergomi Suzuki ugrik be elsőként. Pedig egy Bentley bőrülésébe bizony odafagyna a tulaj, és az S-osztály sem működne, ha nem gyártanának hazánkban ezernyi kisebb-nagyobb alkatrészt.
Nehéz napok járnak az mozgássérültkártyával ingyen parkolókra. Elsőként Miskolcon, majd Szegeden léptek fel keményen a sorozatosan szabálytalankodók ellen. A példa ragadós, már a fővárosban is megtartották az első razziát.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM) akár már az idén üzembe állhat az a 9-12 hibrid meghajtású autó, amelyre várhatóan a napokban írnak ki közbeszerzést.