archívum

(FN, MTI-Eco) Tartható a június 15-i határidő a devizaliberalizációt hatályosító rendeletek megjelenésére - mondta el Lengyel László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Korábban június 10-re tervezték a hatályba lépést, azonban a határidőt némileg módosította, hogy a szakértők szerint célszerű egy napon megjelentetni a kormány, illetve a Magyar Nemzeti Bank rendeleteit, amelyek az intézkedéshez kapcsolódnak. A Pénzügyi és a Magyar Közlönyb
2001. 06. 07. 15:28
(FN, MTI-Eco) A Pénzügyminisztériumban nem tudnak arról, hogy a kárpótlási jegyek felhasználási lehetőségeinek bővítését tervezné a kormányzat - mondta el az MTI-nek Lengyel László főosztályvezető azzal kapcsolatban, hogy a Népszabadság csütörtöki számában ilyen értesülés látott napvilágot. Ugyanakkor közölte, hogy a devizaliberalizáció érinti a kárpótlási jegyeket, illetve az azokból származó jövedelmet. Eddig a külföldiek a konvertibilis forin
2001. 06. 07. 15:17
(FN, MTI-Eco) Nem csupán a közvetlen, de a közvetett, rejtett diszkrimináció is szankcionálható július 1-jétől a Munka törvénykönyve módosítása alapján - hívta fel a figyelmet a változásra Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a témakörrel foglalkozó csütörtöki fórumon az Országházban. Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága által szervezett nyílt napon országgyűlési képviselők mellett kormá
2001. 06. 07. 15:12
(FN, MTI-Eco) A közép-magyarországi régió beruházási lehetőségeit tartalmazó CD-t mutattak be a régió befektetési konferenciáján. A CD-n ipari parkok, logisztikai központok, illetve tudásalapú gazdaságot képviselő informatikai jellegű befektetési lehetőségek vannak. Emellett szerepel a kínálatban turisztikai, egy-egy egészségügyi, oktatási és kulturális projekt. A CD magyar és angol nyelven is elkészült. Bognár Nándor, a készítő cég, a DHV Magya
2001. 06. 07. 15:04
Ezúttal a tőzsdére bevezetett gépgyártók részvényeivel foglakozunk. Kakukktojásként a Graboplast is helyet kapott a felsorolásban, mivel a befektetők gondolatvilágában körülbelül egy kategóriába esik a géprészvényekkel.
2001. 06. 07. 15:00
(FN, MTI-Eco) Átszervezéseket hajt végre a világ egyik legnagyobb globális hírszolgáltató vállalkozása , a brit Reuters csoport. Az átalakítás célja egy "felhasználóbarátibb" struktúra kialakítása. Az év végére tervezett változások mintegy félezer munkatárs állásának megszüntetésével is járnak. A Reuters egyébként világszerte megközelítőleg 17 ezer embert foglalkoztat. Eddig a hírszolgáltató szervezete a termékcsoportokhoz igazodott, a jövőben az
2001. 06. 07. 14:58
(FN, MTI-Eco) A távközlési berendezésgyártó francia Alcatel előzetes megállapodást írt alá arról, hogy 456 millió euróért eladja a gyors Internet-elérhetőséget biztosító üzletágát a francia Thomson Multimedia elektronikai berendezéseket gyártó vállalatnak - jelentette be a két cég Párizsban. A Thomson Multimedia 9,5 millió új részvénnyel fizet az Alcatel digitális előfizetői (DSL) modemgyártó üzletágáért. A kibocsátási ár 48 euró részvényenként.
2001. 06. 07. 14:32
(FN, MTI-Eco) A piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta kamatait csütörtökön az euróövezet közös jegybankja , amely a célszámot makacsul és jelentősen meghaladó infláció és a gazdaság erőteljes lendületvesztése által gyakorolt ellentétes hatások között kénytelen manőverezni. Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki döntése értelmében 4,50 százalék maradt az irányadó ráta, a kéthetes refinanszírozási kamatminimum, amelyen a tavaly j
2001. 06. 07. 14:24
(FN, MTI-Eco) Újabb bírósági ítélet született a Richter és a Pfizer szabadalmi vitájában , amely a két gyógyszergyártó cég azonos hatóanyagú vérnyomáscsökkentő készítményeit érinti. A Richter Gedeon Rt. közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Fővárosi Bíróság jogerősen elutasította a Pfizernek azt a keresetét, amelyben a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) határozatának megváltoztatását kérte. Az MSZH korábban megállapította, hogy a Richter
2001. 06. 07. 14:18
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága csütörtöki ülésén 17 nem szavazattal 12 igen ellenében elvetette azt a szocialista indítványt, amely szerint a jegybank tevékenységének ellenőrzését továbbra is a felügyelőbizottság végezné . Veres János (MSZP) képviselő indítványát azzal az indoklással utasította el a bizottság, hogy a jegybankról szóló törvény módosítása során az Állami Számvevőszék szerepét olyan mértékben bővíti majd az ú
2001. 06. 07. 14:13
(FN, MTI-Eco) A FastVentures B.V. alaptőkéje 5,33 millió euróra nőtt , miután májusban 3 millió euróval megemelték a cég új tulajdonosai - mondta Várkonyi Attila, a társaság igazgatóságának elnöke. A tőkeemeléshez a Bank Austria és a CA-IB Investment Bank 2,5 millió euróval járult hozzá, további 500 ezer eurót a cég magánbefektetői adtak össze. A tőkeemelés útján a Bank Austria és befektetési cége, a CA-IB több mint 40 százalékos részesedést szer
2001. 06. 07. 13:54
(FN, MTI-Eco) Nehéz helyzetbe kerülhetnek a gabonatermesztők , amennyiben napokon belül nem hirdeti meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az idei évre esedékes kamat-, illetve tárolási támogatást - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. A MOSZ titkára a Gabonatermesztők Országos Választmányának ülésén elmondta: a termelők nem kérnek mást, mint a múlt évben, azaz termelés
2001. 06. 07. 13:41
(FN, MTI-Eco) Az orosz kormány jövőre is maradéktalanul eleget tesz adósságszolgálati kötelezettségeinek, már idei bevételeiből tartalékalapot képez, és 2003-ban is - amikor a küladósság-szolgálati teher eléri a 18,8 milliárd dolláros éves csúcsot - Moszkva képes lesz fizetni hitelezőinek. Ezt Mihail Kaszjanov kormányfő erősítette meg az orosz kabinet csütörtöki ülésén, amelyen a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámait vitatták meg, és fo
2001. 06. 07. 13:34
(FN) Áprilisban 1,1 százalékkal csökkent szezonális kiigazítással számolva a német feldolgozóipar megrendelésállománya az előző hóról - közölte csütörtökön a német pénzügyminisztérium. A gyáripari szektor rendelésállományának értéke negyedik hónapja csökkent folyamatosan; márciusban 3 százalékos havi visszaesést mértek. A Reuters előzetes elemzői konszenzusának átlaga válatozatlan rendelésállományt jósolt az idei negyedik hónapra, de az átlagon
2001. 06. 07. 13:26
Június 7. és 11. között rendezik meg a 72. ünnepi könyvhetet. A könyvheti listán 192 új szépirodalmi mű szerepel. A Figyelőnet a könyvkiadás financiális és jogi kérdéseit járta körbe, amelyeket illik tudni, mielőtt valaki belekezdene.
2001. 06. 07. 13:14
A nagy sikerű ifjúsági sorozat sokak számára rendkívül jól jövedelmező üzletnek bizonyult. A könyvet megjelentető Bloomsbury brit kiadó a sorozatnak köszönhetően 2000-ben profitját az előző évi 2,6 millió fontról 5,4 millió fontra növelte. A könyvkiadó eladásai tavaly 143 százalékkal, 50,7 millió fontra növekedtek. A látványos növekedést a tőkepiac is díjazta, az elmúlt két évben a [...]
2001. 06. 07. 12:22
(FN, MTI-Eco) Takarékossági programja keretében távol-keleti járatok megszüntetését jelentette be a Swissair svájci légiforgalmi társaság. Eszerint a téli menetrend életbe lépésével, október 28-ától megszünteti a Peking-Shanghaj meghosszabbított járatát. A téli menetrend végén megszűnik a Bangkok-Tajpej és a Szingapúr-Saigon járat. A Swissair ettől gazdaságosabb működést és jelentős költségmegtakarítást remél. A Swissair a hét elején jelentette
2001. 06. 07. 12:18
A magyarországi könyvforgalom 2000-ben 38,642 milliárd forint volt, ami az előző évhez képest infláció feletti 15,4 százalékos növekedést jelent. (1999: 33 milliárd forint, 11 százalékos növekedés.) A forgalom 27,8 százalékát tankönyvek, 27,4 százalékát ismeretterjesztő művek, a 20,1 százalékát tudományos művek, lexikonok és szótárak tették ki. A szépirodalom a forgalom 15,2 százaléka volt, értéke csökkent 1999-hez [...]
2001. 06. 07. 12:05
(FN) A Gazdasági Minisztérium (GM) a Széchenyi-terv keretében összesen 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt nyugdíjasházak, illetve idősek otthonának létesítésére önkormányzatok és egyházak számára - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter. A miniszter az állami támogatású bérlakás program legfrissebb pályázati fordulójának csütörtöki eredményhirdetésén elmondta: tíz pályázat alapján hat önkormányzat és négy egyház össze
2001. 06. 07. 11:46
(FN, MTI-Eco) A Magyar Posta Rt. és a Postabank Rt. kidolgozta a két szervezet közös jövőjét felvázoló stratégiát . A Pénzügyminisztériumban úgy tájékoztatták a távirati irodát, hogy a tárcánál folyik a szakértői munka az ügyben, készül a kormány-előterjesztés. A fő kérdés az, hogyan lehet biztosítani a stratégia sikeres valóra váltásának forrásait úgy, hogy közben mindkét szervezet eredményesen tudjon gazdálkodni. Saját erőből ugyanis sem a Magy
2001. 06. 07. 11:08
(FN, MTI-Eco) A Zalakerámia Rt. évi 2 millió négyzetméter kapacitású falburkoló-gyártósor szállítására írt alá szerződést egy beruházási céggel - közölte a társaság. A beruházás értéke 1,5 milliárd forint - mondta Soós Tibor vezérigazgató-helyettes. Az összeget nagyjából fele-fele arányban saját forrásból, illetve hitelől finanszírozza a vállalat. A gyártósort idén a negyedik negyedévben szállítja le az olasz Sacmi, amely élenjárónak számít a ke
2001. 06. 07. 10:17
(FN) 6984,55 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX , 8,88 ponttal lejjebb a szerdei zárásnál. Nem számítanak jelentős árelmozdulásokra csütörtökön az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Szálkai András, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint továbbra is alacsony forgalomra és szűk sávban mozgó árakra lehet számítani, illetve egy-egy részvény esetében a vállalati hírek mozdíthatnak az árfolyamon. Példaként említette az
2001. 06. 07. 10:01
(FN) Áprilisról májusra 18 ezerrel több munkanélkülit regisztráltak Németországban , így a munkanélküliségi ráta a korábbi 7,7 százalékról 7,8 százalékra emelkedett. A negatív adat eredményeképpen májussal az ötödik egymást követő hónapban emelkedik az állástalanok száma. Az elemzők számára a most közölt érték hatalmas meglepetést okozott, mivel a 18 helyett, csak ötezer fős emelkedésre számítottak. Emellett a német gazdasági növekedés sem hozott
2001. 06. 07. 09:53
Olvasói sztorik