Belföld

Késik az agrártámogatások kihirdetése

(FN, MTI-Eco) Nehéz helyzetbe kerülhetnek a gabonatermesztők , amennyiben napokon belül nem hirdeti meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az idei évre esedékes kamat-, illetve tárolási támogatást - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. A MOSZ titkára a Gabonatermesztők Országos Választmányának ülésén elmondta: a termelők nem kérnek mást, mint a múlt évben, azaz termelési hiteleik 100 százalékos támogatását, továbbá a 15 forint tonnánkénti és heti tárolási támogatást, amennyiben a termést közraktárban helyezik el. Ezzel a támogatási rendszerrel az FVM is egyetért, csupán technikai okok miatt nem hirdették még ki a támogatásokat - tette hozzá Tóth István. Az idén 1,5 millió tonnával több búzára van kilátás. A gabonaválasztmány tagjai szerint az idén legalább 5 millió tonna búzaterméssel lehet számolni, kedvező időjárás esetén esetleg ennél is többel. A többi kalászosból 2 millió tonnára számítanak. A Földművelésügyi Minisztérium honlapja >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik