archívum

[VG] A Széchenyi-terv forrásainak eddig csupán a 20 százalékát osztották szét a pályázók között. A tendert benyújtóknak mindössze három százaléka egyéni vállalkozó, 37 százaléka gazdasági társaság. A legkisebb megítélt támogatás 21 600 forint volt. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 08. 06. 09:12
[VG] Új fejlesztési igazgatója van a General Motorsnak a 69 éves Robert Lutz személyében, aki korábban a Chrysler alelnöke volt. Az amerikai autóipari konszern vezetése azt várja tőle, hogy munkája eredményeként fellendül a GM értékesítése. Lutz elődje nyugdíjba vonult. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 08. 06. 09:02
[VG] Mintegy 2,7 milliárd forint állami befizetéstől mentesül a Postabank azzal, hogy az állam lezárta kettejük konszolidációs szerződését. A döntés jól jön a banknak, amely ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az első fél évben. A pénzintézet ugyanakkor cáfolja azokat az értesüléseket, hogy a deficit elérheti az egymilliárd forintot is. Részlete
2001. 08. 06. 09:01
[VG] Elállt a lengyel ZA Tarnow vegyipari cég megvásárlásától a BorsodChem (BC) Rt. Varsóban ugyanis az egész vállalatot egyben próbálták értékesíteni, a magyar cég viszont csak a PVC-üzletág megvétele iránt érdeklődött. Lengyel lapértesülések szerint a BC továbbra is stratégiai célpontként tekint a lengyel PVC-piacra. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 08. 06. 08:57
[VG] A globális tendenciákkal szemben Magyarországon szerényen bővült a személyi számítógépek (PC) piaca a második negyedévben az International Data Corp. (IDC) felmérése alapján. A hazai szállítók az első fél évvel azonban összességében mégis elégedetlenek, a piac tényleges élénkülését a kormány PC-s programjaitól, illetve az államigazgatási szervek eddig késleltetett informatikai projektjeitől remélik.
2001. 08. 06. 08:35
[VG] Míg a Matávkábel és a UPC már induláskor fölvette műsorcsomagjába a Satelit és a Viasat tévécsatornát, az Antenna Hungária (AH) még elzárkózik e két országos kereskedelmi csatorna szerepeltetésétől. A három műsorszolgáltató két különböző döntését egyaránt a kis tévék - eltérően értékelt - nézettségi adataira és népszerűségére alapozza. Részletek a V
2001. 08. 06. 08:15
[VG] Az amerikai befektetők többsége teljesen rosszul választotta ki, hogy milyen szektor részvényeit vásárló alapba tegye a pénzét. A szektoralapok közül ugyanis az év eddigi részében azok teljesítettek a legrosszabbul, melyek a legtöbb pénzt kezelték, a legkevésbé népszerűek érték el viszont a legmagasabb hozamokat. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 08. 06. 07:59
[VG] Valamennyi nagy, nemzetközileg számon tartott külföldi szakmai befektető érdeklődik a Bábolna tojóhibrid-üzletága iránt, de hazai érdeklődés is van -- tudta meg a Világgazdaság. A július második felében kiírt, kétfordulós privatizációs pályázat beadási határideje augusztus vége. Az egység majdani vevőjének kötelezettséget kell vállalnia a tojóhibridek génállománya Magyarországon tartására és az érintett kft. dolgozóinak további foglalkoztatá
2001. 08. 06. 07:35
[VG] A tervezettnél 600 millió forinttal kisebb, 2,5 milliárd forintos veszteséggel zárta az első fél évet a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság. A cég szeptemberben várhatóan módosítja idei üzleti tervét, az egész évre számított 10,5 milliárd forint veszteséget ugyanis valószínűleg csökkenteni tudja. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 08. 06. 07:34
2050-re olyan humanoid robotcsapatot építünk, amely legyőzi még a világbajnok felnőtt futballválogatottat is - olvasható a Seattle-ben jelenleg zajló RoboCup torna hosszú távú célkitűzésében.
2001. 08. 05. 17:00
Ősszel a parlament elé kerül a Pénzügyminisztérium (PM) tőzsdeélénkítő csomagja. Tartalma még formálódik. Sokan kételkednek abban, hogy egyáltalán feltámasztható a padlóra került hazai értékpapírpiac.
2001. 08. 04. 17:00
A híressé vált vállalkozókat az teszi sikeressé, hogy üzletüket nem csak álmaik vezérelik, hanem megmaradnak a realitás talaján. A piaci helyzet reális felmérését ugyanis a leghangzatosabb üzleti terv sem helyettesítheti.
2001. 08. 04. 15:00
Bizonyos szakterületeken, mint a hírek, a jog, az egészségügy, a tudomány, egyre inkább terjednek a speciális keresők, amelyek szűkebb, de releváns adatbázisból gyorsabban és jobb eredményeket tudnak szolgáltatni.
2001. 08. 03. 18:00
[FN] A nyitás előtti várakozásokkal ellentétben a reggeli enyhén pozitív hangulat után délutánra egyértelművé vált, hogy a BUX követi a tengerentúli tőzsdeindexek menetét . A pesti börze ugyan mindössze 8 század ponttal, de csökkenést mutatott és 6716,09 ponton fejezte be a kereskest. A főbb paPírok közül esett a BorsodChem és a Mol árfolyama, ezzel szemben emelkedett a TVK, a Richter és az OTP.Pénteken a New York-i tőzsde DJIA indexe a nyitásban
2001. 08. 03. 15:34
[FN] Magas rangú brazil küldöttség tartózkodik Washingtonban, hogy előkészítse az ország hitelmegállapodását az IMF-fel . Ha az akadályok elhárulnak, úgy a latin-amerikai állam részére egy körülbelül 18 milliárd dolláros hitelvonalat szabadít fel a nemzetközi pénzügyi szervezet, melyet más hitelek is kiegészíthetnek. A brazil fél jövő évi költségvetése előirányzott többletének emelésén munkálkodik, az IMF elvárásának megfelelően. A többletnek esz
2001. 08. 03. 15:11
[FN, MTI] Jó ütemben halad az állami támogatású bérlakásprogram, idén eddig 5 ezer otthon felépítése, illetve felújítása kezdődött meg , jövőre pedig 10 ezer új bérlakást tervez a Gazdasági Minisztérium - jelentette ki Matolcsy György Tapolcán, ahol 33 bérlakást adott át. A gazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormányzat törekvése, hogy évente legalább 40 ezer új otthont teremtsen, ennek negyedét bérlakás formájában. Mint elmondta: Magyarországon
2001. 08. 03. 15:05
[FN] Nem változott a tengerentúlon a munkanélküliségi ráta , így az továbbra is 4,5 százalék maradt júliusban. Ezzel együtt azonban az amerikai gazdaság egy hónap alatt 42 ezer munkahelyet vesztett azzal, hogy a nagy társaságok költségcsökkentési terveiknek megfelelően nagyarányú elbocsátásokat eszközöltek. Júniusban még ennél is többen, 93 ezren kényszerültek otthagyni munkahelyüket. A pénteken közölt adat mégis jónak mondható, mivel az elemzők
2001. 08. 03. 14:41
[FN, MTI] Július végén 164 ezer 366 álláskeresőt tartottak nyilván Ausztriában , számuk júniushoz képest 1351 fővel emelkedett, ami 0,8 százalékos növekedésnek felel meg. Tavaly július végén 12705 fővel kevesebb volt a hivatalosan regisztrált ausztriai munkanélküli. Mint a Die Presse írja: a tavalyi 4,5 százalékkal szemben jelenleg 4,8 százalékos a munkanélküliek aránya az országban. Ugyanakkor az európai uniós előírások szerint számolt munkanélk
2001. 08. 03. 14:33
A legújabb magyarországi "hamburgeres" a Quick. A belga gyorsétteremlánc hangos reklámokkal kezdte terjeszkedését, de a lendület hamar kifulladt. Hova lettek a nagyravágyó tervek?
2001. 08. 03. 14:00
[FN, MTI] A Novell tervei szerint szeptemberben a magyar piacon is árusítani kezdik a NetWare hálózati operációs szoftver legújabb 6-os, az internetezést jelentősen megkönnyítő változatát - közölte Jekler Rudolf, a Novell Magyarország marketing vezetője. A 6-os változat előzetes bemutatóján elhangzott: az 5.1-es programot felváltó szoftver jelentősen növeli az internet üzleti célokra való felhasználhatóságát. Az új szoftver a hálózaton tárolt in
2001. 08. 03. 13:49
[FN, MTI] Az iparvállalati vezetők üzleti hangulata nagyot romlott a múlt hónapban a 12 tagországot felölelő eurózónában. A brüsszeli bizottság által rendszeresen közzétett hangulati mutató -0,36 pontot jelzett júliusról, míg a megelőző hónapban -0,03 ponton állt. A bizottsági bizalmi index számításánál a rendelések és a készletek szintjének alakulását, valamint a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos várakozásokat is figyelembe veszik - írja a Dow
2001. 08. 03. 13:05
[FN, MTI] Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a társaság első hathavi eredményeit . A BKV eszerint az első fél évben 2,4 milliárdos veszteséget termelt, de ez is 700 millióval jobb eredmény, mint amire eredetileg számítottak. Aba Botond leszögezte: ha a kormány beleszól abba, mennyi legyen a BKV-jegyek ára, és ezek állami árkiegészítése, illetve ha véleményt nyilvánít a cég üzleti tervéről, akkor nem tud kibújni az
2001. 08. 03. 12:58
Olvasói sztorik