Belföld

Jövőre tízezer új bérlakás épülhet

[FN, MTI] Jó ütemben halad az állami támogatású bérlakásprogram, idén eddig 5 ezer otthon felépítése, illetve felújítása kezdődött meg , jövőre pedig 10 ezer új bérlakást tervez a Gazdasági Minisztérium - jelentette ki Matolcsy György Tapolcán, ahol 33 bérlakást adott át. A gazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormányzat törekvése, hogy évente legalább 40 ezer új otthont teremtsen, ennek negyedét bérlakás formájában. Mint elmondta: Magyarországon kevés bérlakás, a 4 millió 200 ezer otthonnak csupán a 7-8 százalékát teszi ki. A 2000. július 1-jén beindult program keretében a GM az önkormányzatok számára az elmúlt egy év alatt 18 milliárd forint támogatást hagyott jóvá. Ennek révén tavaly 2500, idén pedig 5 ezer bérlakás felépítése, megvásárlása, illetve kialakítása kezdődhetett meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik