archívum

[FN, MTI-Eco] Az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás formájában azonnali értékesítésre tűzik ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón.
2002. 04. 30. 16:56
[FN, MTI] A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 2,88 pontos emelkedéssel, 8673,56 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,03 százalékos növekedés, vagyis gyakorlatilag stagnálás. A vezető papírok közül a Borsodchem közel 2 százalékkal, az OTP papírja 0,83 százalékkal gyengült. A Mol árfolyama 0,45 százalékkal, a TVK 1,34 százalékkal erősödött a keddi kereskedési napon.
2002. 04. 30. 16:46
[FN, MTI] Több évi tárgyalássorozat után kedden végleges egyezség jött létre arról, hogy az amerikai General Motors autógyár közvetett ügyletek révén részben megveszi a dél-koreai Daewoot. A kidolgozott, meglehetősen összetett konstrukció szerint a GM fő befektetésével új vállalatot hoznak létre, amelynek a Daewoo eladja bizonyos vagyonhányadát. Az amerikai cégnek 400 millió dolláros befektetéssel 67 százalékos része lesz az új vállalatban; a mar
2002. 04. 30. 16:30
Ma elméletileg véget ért a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja, bár néhány esetben újabb menetre készülhetünk. A legnagyobb figyelem a Pannonplast-Pick-Zalakerámia trió részvényesi találkozóit övezte.
2002. 04. 30. 16:25
[FN, MTI] Megtaláltak egy bibliát, amelyet még 1990-ben loptak el a vizsolyi templomból - olvasható a rendőrség internetes honlapján. A közlés szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozói állampolgári segítséggel a napokban Budapesten foglalták le azt a bibliát, amelyet több másikkal együtt még 1990-ben tulajdonítottak el ismeretlenek. Az értékes nyomtatott bibliákra akkor - egy kivételév
2002. 04. 30. 15:58
[FN, MTI] A kis- és középvállalati szektor bízik az ország gazdasági helyzetének javulásában, a fogyasztás növekedésében és a kereslet élénkülésében - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb felméréséből. Az Ecostatnak a szegmens várakozásait tükröző konjunktúra-indexe áprilisban és 51,6 százalék lett, első alkalommal lépve át ezzel az 50 százalékos határt. A kutatók szerint a vállalkozói adórendszer egyszerűsítésév
2002. 04. 30. 15:26
[FN, MTI] Szeretne megjelenni a román piacon a legjelentősebb magyar pénzintézet, az OTP - írta keddi számában a Ziarul Financiar román gazdasági napilap. A román lap szerint az OTP két-három évvel ezelőtt már érdeklődött a romániai lehetőségek iránt: átfogó tanulmányt rendelt a romániai bankrendszer jövőjének várható alakulásáról. Azonban akkor, hazai piaci nehézségei miatt lemondott a további lépésekről. A Ziarul Financiar emlékeztetett arra, h
2002. 04. 30. 15:08
[FN, MTI-Eco] A DJIA-indexben is szerepeltetett Procter&Gamble nettó eredményének 12 százalékos növekedéséről számolt be harmadik pénzügyi negyedévre vonatkozóan. Az előző évi 1,06 milliárd dollár, részvényenként 75 cent eredménnyel szemben az idén a cég 1,19 milliárd dollár, részvényenként 84 cent eredményt ért el. A restrurálási költségek hatásától megtisztított adatok egy centtel haladták meg a Wall Street elemzőinek várakozásait. Az értékesít
2002. 04. 30. 15:02
[FN, MTI] Azerbajdzsán, Grúzia és Törökország kedden megállapodott, hogy együttműködik a terrorizmus elleni harcban, és olyan kőolajvezeték kiépítésében, amely lehetővé teszi az energiahordozókban gazdag térség forrásainak Nyugatra juttatását. Mint Ahmet Necdet Sezer török elnök a három ország vezetőinek kétnapos tanácskozása után elmondta, hamarosan közös intézkedéseket hoznak a Kaszpi-tenger gáz- és olajkincsének Nyugatra szállítását célzó - te
2002. 04. 30. 14:50
[FN, MTI] A Budapesti Értéktőzsde keddi éves rendes közgyűlésén a tulajdonosok megszavazták a részvénytársasággá alakulást. "A tőzsde alaptőkéjét 550 millió forintban határozták meg, a saját tőke értéke 4,6 milliárd forint, a részvények névértéke pedig 100 forint lesz" - mondta el Simor András, a tőzsdetanács elnöke a közgyűlést követő sajtótájékoztatón. A közgyűlésen jóváhagyták a tulajdonosi összetételt, elfogadták a társaság alapszabályát, val
2002. 04. 30. 14:39
[FN, MTI] Spanyolország legnagyobb bankja, a Santander Central Hispano munkahelyeinek közel 10 százalékát készül leépíteni, ez körülbelül 11 ezer állás megszűntét jelentené. A lépés összefüggésben van a bank gyenge idei első évnegyedével: a nyereség gyakorlatilag nem nőtt a múlt év első negyedéhez képest. A bank elsősorban külföldön építené le állományának egy jelentős részét - tűnik ki a Santander vezérigazgatójának nyilatkozatából -, Spanyolo
2002. 04. 30. 14:31
[FN, MTI-Eco] Teljes egészében megtörtént a Jobpilot internetes allásbörze átvétele a világ legnagyobb részidős munkaközvetítő cége, az Adecco által. A Jobpilot részvényeseinek több mint 91 százaléka fogadta el az Adecco által februárban tett vásárlási ajánlatot. Azok a részvényesek is, akik nem egyeztek bele az eladásba az Adecco által korábban felkínált áron adhatják el a papírjaikat május 10-ikéig. A kínált ár alapján az ügylet értéke 70 milli
2002. 04. 30. 14:21
Lapunk információi szerint Szűcs László és Farkas László az esélyes a Dunaferr vezérigazgatói posztjára , míg elnökként Horváth László neve vetődött fel. A társaság az év első három hónapjában 2,6-2,7 milliárd forintos konszolidált veszteséget halmozott fel.
2002. 04. 30. 14:11
[FN, MTI-Eco] A Malév magyar nemzeti légitársaság az év első három hónapjában a tervezettnél 600 millió forinttal alacsonyabb, 4,2 milliárd forint veszteséget könyvelhetett el, és az első negyedév várakozásokon felül alakult - mondta el az Econews-nak Váradi József a Malév vezérigazgatója. A veszteség 1,7 milliárd forinttal volt kevesebb mint 2001 első negyedévében. Az egész évre tervezett 2,3 milliárd forintos veszteség tartható - mondta a vezér
2002. 04. 30. 14:10
[FN, MTI] A fővárosi SZDSZ és MSZP álláspontja továbbra is eltérő, ezért a Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén sem született döntés a Fővárosi Önkormányzat ez évi költségvetésének 58 milliárd forintos módosításáról. A szabad demokraták által támogatott javaslattal értett egyet a szocialista Bihary Gábor és Schiffer János főpolgármester-helyettes is. Az MSZP tartózkodott a költségvetési rendelet végszavazásakor, a MIÉP-esek és az egyetlen f
2002. 04. 30. 13:57
[FN, MTI-Eco] Minimum 99-es oktánszámú kén- és ólommentes motorbenzin forgalmazását kezdi meg a Mol Rt. jövő hét hétfőn Magyarországon - mondta Szórád József, a Mol ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten sajtótájékoztatón. Az ügyvezető igazgató elmondta: az új motorbenzin egyedi összetételének köszönhetően rendkívül gyorsan reagál a gázadásra, ezért alacsony fordulatszámon is dinamikus és erőteljesebb gyorsulást biztosít. Az új motorbenzin ára l
2002. 04. 30. 13:25
[FN, BBC] A csernobili katasztrófa tizenhatodik évfordulóján a helyszínt ellenőrző Dimitro Hrodzsinszki ukrán tudós arra figyelmeztetett, hogy egyre emelkedik a katasztrófa sújtotta térségben a sugárzás szintje, és a reaktor köré emelt betonszarkofág kezd tönkremenni. Összesen több mint egy kilométer hosszban képződtek rajta lyukak és repedések - mondta. Az ukrán szakértő arról is beszélt, hogy a sérült reaktorban visszamaradt fűtőanyag hőmérsékl
2002. 04. 30. 13:13
[FN, MTI-Eco] Legfeljebb 22 ezer dolgozót bocsátanak el azoktól a szerb nagyvállalatoktól, amelyek szerkezet-átalakítását már az idén elvégzik - közölte a Blic című belgrádi lappal Aleksandar Vlahovic szerbiai gazdasági és privatizációs miniszter. Vlahovic szerint a vállalati szektor átalakítása olyan mélységekben zajlik majd, amennyi forrás áll rendelkezésre a kormány szociális programjának végrehajtására. Az idén negyven vállalatban hajtanak vé
2002. 04. 30. 13:00
Egyre többen szervezik utazásaikat az interneten, az utazási irodák mégis kevés perspektívát látnak a virtuális világban. Az intenetes szolgáltatások a hagyományos eladásokhoz nyújtanak segítséget.
2002. 04. 30. 12:45
[FN, MTI] A piacnyitást illetően optimista vagyok, hiszen az utóbbi időben a Hírközlési Felügyelethez a (HíF) 13 új távbeszélő szolgáltatás bejelentése érkezett, és várhatóan újabb adat- és internet-szolgáltatók is küldenek ilyen jellegű dokumentumot a felügyeletnek - közölte Frischmann Gábor, a HíF elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az elnök kifejtette, hogy ezen ajánlatok benyújtásának konkrét hatásait még nem lehet érzékelni a távközl
2002. 04. 30. 12:44
[FN, Origo] Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Die Weltnek adott interjújában közölte: elsősorban a politizálás stílusán kíván változtatni. A Die Presse című bécsi lap is Medgyessy visszafogottságát állítja szembe Orbán Viktor hatalomtudatával. A lap szerint a miniszterelnök-jelölt beiktatása után a gazdaságpolitikai ügyekre fog koncentrálni, míg a külügyet egyértelműen Kovács László pártelnökre bízza. A Die Presse című bécsi lap
2002. 04. 30. 12:31
[FN, MTI-Eco] Emelkedett a British Petroleum részvényének árfolyama a várakozásokat meghaladó, egyszri tételek hatásától megtisztított pro-forma adózás előtti eredmény láttán. Az olajmulti 1,58 milliárd dollár nyereséget mutatott ki az első negyedévre vonatkozóan, mely 57 százalékkal maradt el az előző évi bázis adattól, de meghaladta a piaci várakozásokat. Az ABN Amro előrejelzése 1,48 milliárd dolláros adózás előtti eredményt várt. A BP részvén
2002. 04. 30. 12:22
[FN, MTI] Az MSZP szerint szükség van a választási eljárásról szóló törvény áttekintésére és korrekciójára. Az erről szóló javaslatot ősszel nyújtaná be az Országgyűlésnek a kormány. Tóth András és Wiener György szocialista parlamenti képviselők kedden sajtótájékoztatón elmondták, bíznak abban, hogy a kétharmados törvény módosítását az ellenzék is támogatja majd. Szerintük valamennyi frakció érdeke lenne az egyértelműbb, pontosabb szabályozás, ez
2002. 04. 30. 12:10
[FN, Index] Valamennyi parlamentbe jutott párt "hűségnyilatkozatot" íratott alá a mandátumot szerzett tagjaival, megőrizendő a frakciófegyelmet, melynek lazulása esetén mindenhol szankcióval számolhatnak a honatyák - derül ki a Magyar Hírlap keddi összeállításából. A legrészletesebb nyilatkozatot a szocialisták íratták alá a képviselőjelöltekkel még a választás előtt, míg az MDF vezetői tagadták, hogy ilyen papírt szignáltattak volna képviselőikk
2002. 04. 30. 11:58
Olvasói sztorik