Belföld

Közgyűlések – szezonigazítás

Ma elméletileg véget ért a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja, bár néhány esetben újabb menetre készülhetünk. A legnagyobb figyelem a Pannonplast-Pick-Zalakerámia trió részvényesi találkozóit övezte.

Pannonplast

Érdekesnek ígérkezett és annak is bizonyult a Pannonplast közgyűlése. A társaság tavalyi eredményének elfogadása, illetve az osztalékjavaslat csont nélkül átment a szavazáson, ám a piac nem erre volt igazán kíváncsi. A fő kérdés az volt, hogy a menedzsment meg tudja-e őrizni teljhatalmát a társaság felett a trónkövetelő Karsai Holdinggal (KH) szemben.

Közgyűlések – szezonigazítás 1A Pannonplast tulajdonosi szerkezetéből adódóan (sok pénzügyi befektető jelenléte) többféle variáció is elképzelhető lett volna, a végeredmény azonban a cégvezetés teljes sikerét hozta. Jellemző momentuma az eseménynek, hogy Karsaiék a menedzsment alkalmasságát kérdőjelezték meg, a másik oldal pedig a befektető féléves jelenlétét jelölte meg a részvény tőzsdei hányattatása egyik okaként.

A KH javaslatait – az elnök-vezérigazgatói poszt kettéválasztását, valamint az évenként két közgyűlés ötletét – leszavazta a plénum, igazgatósági tagot pedig már nem is jelölt a társaság. A korábbiaknál lényegesen magasabb, az ötven százalékot megközelítő részvényesi jelenlét, valamint a határozott álláspontra nem nagyon helyezkedő, ám voksaikkal, illetve tartózkodásukkal az igazgatóságot támogató pénzügyi befektetők nem túl homogén halmaza hasonló hangulatú közgyűlést hozhat össze a jövőben is.

Cégek, osztalékokAntenna Hungária – nem fizet

BIF – 300 Ft

Borsodchem – 120 Ft

Brau – 510 Ft

Danubius – 47 Ft

Dédász – 370 Ft

Démász – 1000 Ft

ÉDÁSZ – 1050 Ft

Egis – 90 Ft

Elmü – 1030 Ft

ÉMÁSZ – 130 Ft

Eravis – 10 000 Ft

Fotex – nem fizet

Globus – 225 Ft

Graphisoft – nem fizet

Matáv – 11 Ft

Mezőgép – nem fizet

Mol – 55 Ft

NABI – nem fizet

OTP – 27,5 Ft

Pannonplast – 75 Ft

Pick – 1000 Ft

Prímagáz – 200 Ft

Rába – 100 Ft

Richter – 310 Ft

Synergon – nem fizet

Titász – 200 Ft

TVK – nem fizet

Zwack – 750 Ft

Zalakerámia

Ötven százalék feletti részvételt regisztráltak a Zalakerámia közgyűlésén, ahol a március végén részesedést megduplázó és így erős pozícióba kerülő ÁÉB ellenkezése nyomán nem fogadták el a társaság tavalyi beszámolóját, miután a fő tulajdonos Arago nem vette figyelembe az ÁÉB azon kérését, hogy halasszák későbbre a közgyűlést. A bank azzal indokolta nemleges döntését, hogy nem volt ideje a jelentés részletes tanulmányozására. (Erről lásd korábbi írásunkat: Befektetésajánló – plénumok hava >>) Az újra összehívandó részvényesi találkozón egy téma várható: a tavalyi beszámoló elfogadása.

Pick

Az elmúlt fél évben a szegedi társaság szinte havonta trombitálta össze részvényeseit, hétfőn pedig két közgyűlést is tartottak egymás után. A reggel kezdődött rendes éves közgyűlés első nekifutásra határozatképtelennek bizonyult. Az ismétlés már eredményes volt, a részvényesek elfogadták a tavalyi beszámolót, valamint az ezer forint osztalékot is.

Az ötödik napirendi pont előtt felfüggesztették a plénumot annak érdekében, hogy az április elején félbeszakadt rendkívüli közgyűlés folytatását néhány perc alatt meg tudják ejteni. Az egyetlen napirendi ponttal hamar végeztek a résztvevők: az ÁPV jelöltje nem jutott be az igazgatóságba.

Az intermezzo után folytatódott a reggel megkezdett másik esemény, ahol ismét az ÁPV igazgatósági jelöltjének megszavazása volt terítéken. Ugyanolyan végeredménnyel.

Mol

Közgyűlések – szezonigazítás 2A heves csatározások közepette mindenképpen érdekes színfolt volt a Mol – különben érdektelen – részvényesi találkozója. Egy kisrészvényes a Mol futballszponzorálása felől érdeklődött és kifejtette nem kifejezetten hízelgő véleményét.

Az olajcég esetében inkább az eseményt követő sajtótájékoztató bírt nagyobb jelentőséggel, ahol a társaság elnök-vezérigazgatója kijelentette: a pletykákkal ellentétben nem álltak le a tárgyalások az MFB-vel a gázüzletág eladásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik