archívum

[FN, MTI] A Fotex Rt. az idén az első negyedévben 8,776 millió forint adózott eredményt ért el, szemben az előző év azonos időszakában realizált 319,775 millió forinttal - közölte a cég a Magyar Tőkepiacban kedden. A nemzetközi számviteli elvek (IAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a társaság árbevétele 12,2 milliárd forint volt 2002. január-márciusban, ami 6,3 százalékos csökkenés a bázishoz képest. A bruttó fed
2002. 05. 14. 08:51
[FN, MTI] A Pannonplast Műanyagipari Rt. 179 millió forint nettó eredményt ért el az idén az első negyedévben, ami 55,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - tette közzé a társaság a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében kedden. A csoport árbevétele 7,5 milliárd forint volt, ami 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A gyorsjelentés szerint a társaság az első negyedév
2002. 05. 14. 08:40
A parlament szerdai alakuló ülésén, a mandátumok igazolása után az is kiderülhet, hány képviselő esetében állnak fenn összeférhetetlenségi okok. Négy éve, az előző törvényhozás első ülésén 381 képviselő mandátumát tudták csak igazolni, a többi öt képviselő bár részt vehetett a tanácskozásokon, csak azután szavazhatott, hogy megszüntette az összeférhetetlenségi helyzetet. Az alaptörv
2002. 05. 14. 08:31
[FN, MTI] A Synergon Informatikai Rt. 2002 első negyedévében 23,7 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 296 millió forintos veszteséggel - derül ki a társaság kedden közzétett, nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerinti, konszolidált, nem auditált gyorsjelentéséből. A Synergon csoport első negyedévi értékesítési árbevétele 4,628 milliárd forint volt, 6 százalékkal elmaradt a bázistól. Az értékesítés közvetlen k
2002. 05. 14. 08:27
Kinevezésekor az volt a célja, hogy kormányszóvivőként megérje a hetedik napot. Borókai Gábor azonban másik rekordot döntött meg: ő lett az első, aki a teljes ciklust kitöltötte szóvivőként. Az újságírás és a politika után ismét vált: valószínűleg PR-ral fog foglalkozni. •
2002. 05. 14. 08:24
Legalább félmillióan választják majd az egyszerűsített vállalkozási adót (eva) - állítja a Magyar Hírlapnak adott interjújában Zara László, az adótanácsadók egyesületének elnöke. Beláthatatlan következményei lennének viszont annak, ha a munkaadók belekényszeríthetnék alkalmazottaikat az evába - figyelmeztet. Ezt úgy lehet megakadályozni, ha csak azok térhetnének át, akiknek legalább
2002. 05. 14. 08:18
Magyarországon is elengedhetetlen a társadalmi nyilvánosság az európai uniós támogatások megítélésénél. Ez a legfontosabb tanulsága annak a tanulmánynak, melyben európai civil szervezetek az előcsatlakozási alapból nyújtott támogatásokkal kapcsolatban fogalmazzák meg kételyeiket, különösen azt, hogy a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulnak e támogatások megítélésénél, felhas
2002. 05. 14. 08:13
A Paksi Atomerőmű élettartamának meghosszabbítását szolgáló beruházásokra versenytárgyalást írnak ki - ebben bizakodnak a Transelektro vezetői, akik máris a tettek mezejére léptek azzal, hogy megalakították a magáncég nukleáris igazgatóságát. Ekkor csábított át húsz atomerőmű szakértőt a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt. az Energiagazdálkodási Intézetből. Az új munkat
2002. 05. 14. 08:06
[FN, MTI] A Rába Menedzsment Befektetési Kft., amely a Rába Rt. 4,47 százalékos tulajdonosa volt, 616.690 darab Rába részvényt értékesített hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén 1.580 forintos árfolyamon - közölte a Rába Menedzsment Kft. a Magyar Tőkepiacban kedden. A tranzakciót követően a kft. tulajdonában 3 ezer darab Rába részvény maradt.
2002. 05. 14. 08:04
A választások óta jelentősen nőtt a Fideszbe belépők száma, ami még inkább igaz a Fidelitasra - tájékoztatták a Világgazdaságot a párt vezető politikusai. Szerintük mindez a tömegeket mozgósító kampánynak köszönhető. Erre hivatott reagálni, illetve a szerveződést megkönnyíteni a Fidesz alapszabályának tervbe vett módosítása: a javaslatot e heti ülésén vitatja meg az elnökség, s az a
2002. 05. 14. 07:58
Ernst Welteke, a német jegybank elnöke is csatlakozott azon elemzők sorához, akik szerint az eurózónában és egész Európában a korábban becsültnél erőteljesebb az inflációs nyomás; ha ez tovább tart, negatívan befolyásolhatja a recesszióból történő kilábalás folyamatát. Welteke, aki tagja az eurózóna pénzintézete, az Európai Központi Bank (ECB) vezető testületének is - vasárnap úgy n
2002. 05. 14. 07:53
Növekvő ügyérkezés, azon belül viszont a perre irányuló beadványok számának csökkenése jellemzi az év első három hónapjának bírósági ügyforgalmát. Összesen 309 353 ügyet nyújtottak be, 15 százalékkal többet, mint tavaly az első negyedévben. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalának felmérésében szembetűnő a cégügyek és a szabálysértési esetek számának emelkedése. Maj
2002. 05. 14. 07:49
John C. Grech, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal (MTA) elnöke magyar újságírókat fogadva kifejtette: az Európai Unió felé közeledő kelet-közép-európai államok még értékes üzleti lehetőséget jelentenek a máltai nemzeti jövedelem egynegyedét adó turizmus számára. Annál is inkább, mert a jelenlegi vallettai kormány - elődje elutasító magatartása után - azon fáradozik, hogy országa elnyer
2002. 05. 14. 07:45
A biztosítók közel fele fix mértékű - meghatározott összegű vagy arányú - önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj hozzájárulást biztosít minden munkavállalójának - derül ki a biztosítási szektorban a Mercer által az idén elvégzett össziparági felmérésből. Különbség mutatkozik a cégeknél abban a tekintetben, hogy ha meghatározott arányú a hozzájárulás, akkor a számítás alapjának a bruttó fiz
2002. 05. 14. 07:42
Pénz kellene az új készenléti kommunikációs rendszer kiépítésével megbízott MP Tetra Rt.-nek. Mivel a rendszer kiépítését nem kezdték el - az erről szóló pályázatot eredménytelennek nyilvánították - a társaságnak nincsenek bevételei, s kezdi felélni alaptőkéjét. Az új pályázatot előkészítik ugyan, ám az új kormány döntéséig a tendert nem írhatják ki. Három hónapon belül megoldást ke
2002. 05. 14. 07:38
Az OPEC olajkartell össztermelése kilencéves mélypontra süllyedt áprilisban, és továbbra sem tervez kvótaemelést. A kínálat erős csökkenésében fő szerepet játszott Irak ugyan a napokban felújította kivitelét, ám a következő hónapokban már a világkereslet is erősödhet. A Nemzetközi Energiaügynökség az ipari (OECD-) országok készleteinek gyors apadásától tart, ám a helyzet változhat é
2002. 05. 14. 07:33
A magyar kormány valóban jóváhagyta az orosz államadósság 250 millió dolláros részének eladását a bécsi Meinl Banknak a névérték 31 százalékáért - derül ki abból a közleményből, melyet az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a Népszabadsághoz eljuttatott, miután szombaton a lap beszámolt az ügy részleteiről. A bécsi bank titoktartásra hivatkozva elzárkózott az ügylet kommentálás
2002. 05. 14. 07:29
Akár húsz százalékot meghaladó mértékben is romolhat 2001-2002-ben Magyarország fajlagos munkaerőköltség-alapon számított versenyképessége. A gyorsuló bérkiáramlás és az erősödő forint miatt drágább munkaerő nemzetközi összehasonlításban azonban még mindig olcsó, és sokak aggodalma ellenére általában nem riasztja el a potenciális befektetőket. A Világgazdaság kérdésére válaszoló üzl
2002. 05. 14. 07:25
George W. Bush amerikai elnök hétfőn aláírta a hat évre 57,1 milliárd dolláros mezőgazdasági támogatásról szóló új törvényt. Az új törvény a mostani szinthez képest 67 százalékkal növeli a mezőgazdasági terméktámogatásokat a szemes terményekre és a tejtermékekre. Az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei szerint a törvény ellentétes a világkereskedelmi szabályokkal. Az EU, Kanada,
2002. 05. 14. 07:22
Megindított büntetőeljárás 1078 esetben, 8,3 milliárd forint elkövetési értékben. Nyomozás elrendelése 3359 alkalommal, vádemelési javaslat 2558 ügyben, a 2000. évi adathoz képest kétszeres értéken. Ez dióhéjban az APEH által felderített adócsalások tavalyi mérlege.
2002. 05. 14. 00:38
[FN, MTI] Jörg Haider, az osztrák szélsőjobboldal "erős embere" Irak barátjának vallotta magát egy iraki hetilapnak adott interjújában, jelezve, hogy segíteni akar Bagdadnak a nemzetközi embargó feloldásának elérésében. Az al-Zaman című lap hétfőn megjelent számában Haider, aki február után májusban megint megfordult Bagdadban, reményét fejezte ki, hogy az Irakra 1990-ben kirótt szankciókat a következő hetekben - az iraki kormány és az ENSZ közöt
2002. 05. 13. 19:47
[FN, MTI] Matáv-ellenes bojkottra szólították fel az internetezőket a 150 forintos kedvezmény és a Mindenkinek-csomag eltörlése miatt. Az internetes szavazók úgy döntöttek, a sztrájk napja május 17-én lesz. A szervezők arra kérik a bojkottot támogatni kívánó internetezőket és telefonhasználókat, hogy ezen a napon ne kapcsolódjanak a hálóhoz, és ne indítsanak hívást Matáv-vonalról. A bojkott mottója: Jobb most egy napig nem internetezni és telefon
2002. 05. 13. 18:13
[FN, MTI] A Gidó Média Kft-nek adta meg a Hírközlési Felügyelet (HíF) ideiglenesen azt a sugárzási engedélyt, amelynek révén a társaság tovább üzemeltetheti a Pannon Rádiót - közölte HíF hétfőn. A pénteki hírek szerint Gidófalvi Attila azért döntött az új engedély kérése mellett, mert struktúraváltást hajtottak végre: nem politizálnak, objektív híreket sugároznak, és szándékaik szerint a magyar zene rádiójává válik a Pannon. A HíF mostani döntésé
2002. 05. 13. 17:47
Olvasói sztorik