archívum

[FN] Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén megkezdi az eutanáziával kapcsolatos indítvány tárgyalását - tudatta a testület. Az ügy előadó bírója Németh János, a testület elnöke. A testület megvitatja a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek az árfolyamnyereségből származó jövedelemmel, valamint az adójóváírással kapcsolatos rendelkezéseit kifogásoló indítványokat is.
2002. 05. 22. 16:28
A 2012-es olimpiához 8-9 új sportcsarnokra, és Budapesten 18 ezer új szálláshelyre van szükség - derül ki a PWC előtanulmányából. Eközben Németországban öt, az USA-ban négy nagyváros, rajtuk kívül pedig még India is küzd a rendezés jogáért.
2002. 05. 22. 16:05
[FN] Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága szerdai ülésén 11 igen szavazattal 9 ellenében támogatta Magyar Bálint kinevezését az oktatási tárca élére. Jelöléséről pozitívan vélekedtek az MSZP és az SZDSZ képviselői, ugyanakkor elutasították a Fidesz és az MDF képviselői.Az SZDSZ-es politikus a meghallgatáson leendő miniszterként azt ítélte a legfontosabbnak, hogy az oktatáspolitikai kérdésekben a döntések széles körű konszenzus alapj
2002. 05. 22. 16:04
[FN, MTI] Nevet változtatott a Winterthur Biztosító Rt., valamint a Winterthur Pénztárszolgáltató Rt.; ezt követően Credit Suisse Life and Pensions Biztosító Rt. és Credit Suisse Life and Pensions Pénztárszolgáltató Rt. néven lesz jelen a piacon a két cég - jelentették be a társaságok vezetői szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten. A Winterthur 1997 óta tagja a globális tevékenységű pénzügyi szolgáltató Credit Suisse vállalatcsoportnak, s m
2002. 05. 22. 15:47
[FN, MTI] A Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) szerdán Budapesten is bemutatta azokat a magyar alkotásokat, melyek díjak nyertek a 30. találmányi Szalonon Genfben. Az idén 13 találmány juthatott el Genfbe, és mindegyik díjat is nyert, 2 arany, 6 ezüst és 5 bronz éremmel tértek vissza a feltalálók Belgium. A bemutatón a látogatók megtekinthették Berta Ferenc gépjárművekhez készített üzemanyag-felhasználás csökkentő berendezését, Csek Károly tálcá
2002. 05. 22. 15:18
[FN, MTI-Eco] Svédország még nem alkalmas az euróövezeti tagságra, mert központi bankja nem elég független a politikai beavatkozástól és a svéd korona árfolyama túlságosan bizonytalan - közölték az Európai Bizottságban szerdán, a Svédországról félévente készített jelentések sorában a legújabbat ismertetve. A konvergencia-jelentésben az EU végrehajtó testülete megállapította: mindazonáltal várható, hogy Svédország előbb-utóbb felkészül a közös pén
2002. 05. 22. 14:47
[FN, MTI-Eco] Az izraeli parlament szerdán első olvasatban jóváhagyta azt a gazdasági megszorító programot, amelynek hét eleji váratlan elutasítása belpolitikai válságot okozott a közel-keleti országban. A 120 tagú knesszet 65 képviselője voksolt a vészintézkedések bevezetése mellett, 26 ellene, hét honatya pedig tartózkodott. Távol maradt a voksolástól az ultraortodox Sasz párt 17 képviselője, akiknek a keddre virradóra tartott előző szavazáskor
2002. 05. 22. 14:26
[FN] Hazánk egyik legismertebb underground bálványait tömörítő újhullámos rock csapat, a Korai Öröm és a magyarországi alapítású digitális zenei cég, a Digimpro Kft. 2002. június elsején közösen adja ki az első zenei CD-Rom-ot, a forradalmian új di-formátumban (digitális improvizáció). A di technológiában az áttörést a digitális improvizáció elemei és a Több-Variációs Lejátszás jelenti; egy dal minden lejátszásnál különböző verzióban, folyton vál
2002. 05. 22. 14:09
[FN] Az olaszországi infláció 2 éve nem volt ilyen alacsony májusban - mutatja egy 12 városban készült felmérés. Ez alighanem elhalasztja az Európai Központi Bank kamatnövelési tervét, miután a gazdaság csak ilyen lassan talál magára. Az ország inflációja az áprilisi 2,4 százalékról 2,3-ra csökkent az elemzők becslése alapján. A fogyasztói árak 0,2 százalékkal gyarapodtak az év negyedik hónapjában. Az ECB 2 százalék alatt kívánja tartani az éves
2002. 05. 22. 13:58
[FN, MTI-Eco] A Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb egy év haladékot ad Argentínának 136 millió dollár törlesztésére - jelentette be Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója Roberto Lavagna argentin gazdasági miniszterrel folytatott washingtoni megbeszélései után. A hitel törlesztése szerdán lett volna esedékes. - A találkozó lehetőséget adott azoknak az erőfeszítéseknek a megvitatására, amelyeket az argentin gazdasági minisztérium és az argentin közpo
2002. 05. 22. 13:46
[FN] Németország legnagyobb műszaki és elektronikai vállalata, a Siemens AG teljes munkaereje 7 százalékának, összesen 2 ezer dolgozójának elbocsátását tervezi, miután a társaság ipari egysége 500 millió eurót kíván megtakarítani. A német cég továbbá azt is tervezi, hogy eladja egy 5 ezer főt foglalkoztató egységét, amely tervezést, építést és egyéb szolgáltatásokat nyújt a megrendelőknek - nyilatkozta Sabine Metzner szóvivő. A Siemens Industrial
2002. 05. 22. 13:39
[FN, MTI-Eco] A Paksi Atomerőmű (PA Rt.) 2001-ben 85 milliárd forint árbevétel mellett 1,44 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - közölte Baji Csaba vezérigazgató. Hozzátette: az árbevétel 8 milliárd forinttal haladta meg a 2000. évit és megfelelt a terveknek, míg a múlt évi nyereség 1,6 milliárd forinttal elmaradt a korábbi évitől, viszont 400 millióval kedvezőbben alakult a várakozásnál. Elmondta, hogy a PA Rt. a villamos energia kil
2002. 05. 22. 13:28
[FN, HWSW] A Toshiba hétfőn bemutatott új, alacsony-hőmérsékletű poliszilikon LCD kijelzője nagyon vékony, alig 0,4 mm vastagságú. Ennek köszönhetően rendkívül hajlékony is, össze lehet sodorni, mint egy újságot, miközben a tartalom változatlanul megjelenik a kijelzőn. A 8,4"-os képátlójú kijelző súlya mindössze 20 gramm. A Toshiba a prototípust a bostoni "Society for Information Display 2002" konferencián is bemutatja, május 21-23 között. A kije
2002. 05. 22. 13:19
[FN, MTI] "Az elmúlt egy évben 20 százalékkal nőtt az EuroCenter Óbuda bevásárlóközpont forgalma, tavaly elérte a 60 milliárd forintot, a látogatók száma pedig 2,3 millióról 2,8 millióra emelkedett" - mondta Csillagh András, az üzemeltető Real Management Kft. ügyvezető igazgatója. A 35 ezer négyzetméter alapterületű épületben a kiadható 21 ezer négyzetméter 100 százalékát bérbe adták. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a havi bérleti díj
2002. 05. 22. 13:08
[FN] A globális gazdaságban betöltött figyelemre méltó szerepük ellenére a közép-európai termelő vállalatok egyre kiszolgáltatottabbá válnak a globális versenytársakkal szemben - állapítja meg a Deloitte&Touche, a vezető szakmai szolgáltató cég termelő vállalatokat vizsgáló tanulmánya. A felmérés a közép-európai vállalatok előtt álló kihívásokat és fenyegetéseket mérte fel regionális és globális szinten egyaránt. A felmérést öt közép-európai orsz
2002. 05. 22. 13:02
[FN, MTI-Eco] A Netsurvey Internet-kutató Intézet idei első negyedévi felmérése szerint Magyarországon 151 ezren használják kisebb-nagyobb gyakorisággal az elektronikus bankolást, míg a telefonos banki szolgáltatásokat mintegy 310 ezren veszik igénybe - közölte Bokker Sándor, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Netsurvey munkatársai 400 olyan gyakori internetezőt kérdeztek meg bankolási szokásairól, aki egyben
2002. 05. 22. 12:50
[FN] Az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld azt nyilatkozta, elkerülhetetlen, hogy a terroristák nagy hatású fegyverekre tegyenek szert. Eközben az ország kormánya felhívást tett közzé, miszerint újabb terrortámadások lehetségesek az Egyesült Államok területén. A New York-i rendőrök figyelmeztetést kaptak az FBI-tól, hogy terroristák célba vehetik a város egyes pontjait, a Szabadság Szobrot és a Brooklyn hidat. Ezt megelőzően Amerikában k
2002. 05. 22. 12:32
[FN, HWSW] A Gartner piackutató cég által készített jelentés szerint a telekommunikációs iparban használt chipek és optikai eszközök forgalma 38 százalékkal esett vissza 2001-ben a korábbi évhez képest. E rendkívül nehéz időszakban a világ legnagyobb chipgyártó cégének számító Intelnek azonban sikerült növelnie piaci részesedését. A Gartner-jelentés adatai szerint a történetének egyik legsötétebb évét tavaly megélő telekommunikációseszköz-piac ta
2002. 05. 22. 12:19
[FN, HWSW] Úgy tűnik, hogy a Sony által kifejlesztett és a felhasználók által számos alkalommal kritizált, CD-másolást megakadályozó eljárás feltörése nem jelentett komoly kihívást az európai felhasználók számára. Egy internetes fórumban ismertetett módszer szerint ugyanis a védelemmel ellátott CD-kre elegendő filctollal egy vonalat húzni, és azok máris másolhatóvá válnak. A Sony Music Entertainment szóvivője addig nem kívánta kommentálni a hírt,
2002. 05. 22. 12:04
[FN] A Citigroup megközelítően 5,8 milliárd dollárért vásárolja fel a Golden State Bancorp. vállalatot, amelynek részvényesei választhatnak, hogy készpénzben, vagy az üzletfél értékpapírjaiban kérik fizetségüket. A gazdát cserélő cég befektetői 16,40 dollárt kapnak papíronként, vagy darabonként 0,5234 részvényt a Citigroupból. A Citgroup azt nyilatkozta, hogy a tranzakció értéke 3,97 milliárd dollár körüli lesz, és várhatóan az utolsó negyedévben
2002. 05. 22. 11:49
[FN, MTI-Eco] Az új kormány tervei szerint a minimálbér már idén október 1-jétől adómentessé válik, a személyi jövedelemadó-kulcsok pedig jövőre csökkennek - mondta László Csaba kijelölt pénzügyminiszter szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsági meghallgatásán. Jövőre az 1 millió 200 ezer forintos éves jövedelemhatárig 20 százalékról 19 százalékra csökken az szja-kulcs, később pedig 18 százalékra mérséklődik. Az e feletti, 2 millió
2002. 05. 22. 11:37
[FN, MTI-Eco] Szerdán reggel jelentős forgalommal nyitott a bankközi devizapiac, a forint a kereskedés első fél órájának a végén 12,13 százalékon állt a sáv erős oldalán, 72 bázisponttal erősebb pozícióban az előző délutáni helyzetéhez képest. Az 50 bázisponttal megemelt jegybanki kamat reggel élénk forintvásárlásra ösztönözte a külföldi és belföldi bankokat, és a kereskedők a nap további részében is jelentős forgalomra számítanak.
2002. 05. 22. 11:22
[FN] A Gap vezérigazgatója és elnöke, Millard Drexler még ebben az évben távozik a vállalattól. A vezető akkor hagyja el a céget, amikor kinevezik utódját, akinek kiválasztását Donald Fisher igazgató, Bob Fisher, Adrian Bellamy és Arun Sarin vezetőtestületi tagok vezetik majd. "Mindig is szerettem a kereskedés, a vásárlók és kreatív részlegek közelében lenni. Egy akkora vállalatnál, mint a mienk, azonban a testületi igények egyre távolabb vittek
2002. 05. 22. 11:12
Olvasói sztorik