archívum

[FN, MH] Áprilisban egy kicsivel többen interneteztek a világon, mint az előző hónapban - állítja a comScore Networks internetes piackutató cég. Ekkor 323,7 millióan böngésztek a világhálón, ami 1 százalékkal több, mint márciusban, és 10 százalékos ugrás az előző év azonos időszakához képest. •
2002. 05. 23. 08:39
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén megkezdi az eutanáziával kapcsolatos indítvány tárgyalását - tudatta a testület közleményben. Az AB emlékeztet arra, hogy Németh János, a testület elnöke januárban bejelentette: még ebben az évben a teljes ülés napirendjére kerül az az indítvány, amely az egészségügyről szóló törvény egyik - az eutanázia problémájával összefüggő - rendelkezése
2002. 05. 23. 08:34
Szerdán egy Washington melletti erdőben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akinek az eltűnése egy kongresszusi képviselővel folytatott állítólagos viszonya miatt tavaly sokáig az amerikai sajtó érdeklődésének központjában állt. A 24 esztendős, kaliforniai Chandra Levy, aki ösztöndíjasként érkezett Washingtonba, 2001. április 30-án tűnt el. Az ügyben folytatott vizsgálat s
2002. 05. 23. 08:28
A mezőgazdaság elmúlt évét a leköszönő kormányzat sikerként élte meg, míg az MSZP agrárpolitikusai úgy látják, hogy a magyar agráriumot romokból kell újraépíteni. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2001-ben a mezőgazdasági termelés 14 százalékkal növekedett. •[Népszabadság]
2002. 05. 23. 08:20
A Népszabadság úgy értesült, hogy alakulóban van egy új chartertársaság Pro Patria Air néven, amely egy hasonló nevű, korábban bejegyzett részvénytársasághoz tartozna. Egyes hírek szerint az új alakulatot a Pannon és a magyarországi Travel Service menedzsmentje hozná létre. •
2002. 05. 23. 08:14
Bécs-Brno-Pozsony-Győr-Sopron uniós nagyrégió terveit vázolgatják az osztrák főváros önkormányzatánál. Ennek egyik illetékese, Peter Brodesser az AFP francia hírügynökségnek mondta el, hogy a "nagy közép-európai négyszöget" a nemsokára bővülő EU egyik legígéretesebb fejlődési övezetének tartják az európai kutatóintézetek és üzleti körök. A közös befektetési-kereskedelmi tervek kidolg
2002. 05. 23. 08:08
Csaknem fél évszázados "regnálása" alatt a kis clermont-ferrand-i családi üzemet a világ vezető gumiabroncs-gyártójává emelte, ám hamarosan 76. életévébe lépve, Francois Michelin úgy gondolta, hogy a csúcson kell abbahagyni. A Michelin-birodalom feje visszavonulását nem sokkal azután jelentette be, hogy 83 éves korában elhunyt Antoine Riboud, a Danone-birodalom megteremtője. Michelin
2002. 05. 23. 08:04
Peking ellenintézkedéseket foganatosít, ha az USA az acéltermékek importjára márciusban bejelentett tarifaemelésénél továbbra sem tesz kivételt a fejlődő államnak minősülő Kínával, illetve nem kárpótolja a kínai termelőket. A szerdai China Daily közlése szerint Kína péntektől kilenc olyan különböző acéltermék behozatalára ró ki 7-26 százalék közti pluszvámot, amelyek túllépik a kvótá
2002. 05. 23. 08:01
Hosszabb távon nem tartható, hogy a jegybank kamatemelésekkel próbálja ellensúlyozni a lazuló költségvetési politikát az infláció leszorítása érdekében - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Járai Zsigmond jegybankelnök, az MNB előző napi, félszázalékos kamatemeléséről szólva. A jegybank tegnap közzétett jelentése a korábbinál magasabb, 5,3 százalékos pénzromlást vár decemberre. A jövő é
2002. 05. 23. 07:58
Polt Péter legfőbb ügyész a sajtón keresztül neki címzett üzenetek ellenére nem mond le hivataláról. A Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: örömmel hallotta, és messzemenőkig támogatja az új kormánykoalíció egyes politikusainak azon elképzelését, hogy felülvizsgálják az általuk törvénysértőnek tartott büntetőeljárásokat. Polt szerint, ha valóban kizárólag szakmai vizsgálatoka
2002. 05. 23. 07:55
Az adónyomozók valószínűleg a vámhatóság nyomozati részlegéhez kerülnek, bár még nem tudni pontosan, mi lesz velük az adóhivatal bűnügyi igazgatóságának megszüntetése után. Az elképzelések között szerepel, hogy esetleg a pénzügyminiszter irányítása alatt álló új pénzügyi nyomozó szervezetet hoznak létre. Más tervek szerint a csaknem 400 adónyomozó a rendőrség tagjává válna. A pénzügy
2002. 05. 23. 07:52
A terrorizmus elleni harc áll George W. Bush tegnap este Berlinben megkezdődött egyhetes európai körútjának középpontjában. A német fővárosban több tízezer tüntető fogadta az amerikai elnököt, akik az Irak elleni esetleges amerikai katonai akció, valamint Washington közel-keleti, környezetvédelmi és kereskedelmi politikája ellen tiltakoztak. Az egynapos németországi látogatás során B
2002. 05. 23. 07:50
Az Orbán Viktor vezette kormány ma, ha egyetlen napra is, de a Sándor-palotába költözik. Délelőtt a búcsúzó miniszterelnök tart itt nemzetközi sajtótájékoztatót, majd délután ünnepség keretében kitüntetik az építőket, hogy ezt követően a kormány tagjai a politikai államtitkárokkal, kormánybiztosokkal, nagykövetekkel kiegészülve fogadást tartsanak a budai Várban lévő épületben. A tegn
2002. 05. 23. 07:46
Szeptember 11-éhez hasonló, szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak New Yorkban, egy időre még a Brooklyn hidat is lezárták. Az alagutaknál őrszemek posztolnak, és átvizsgálják a gyanús autókat. Az illetékesek hangsúlyozzák: csak általános figyelmeztetéseket kaptak egy esetleges újabb támadásról, de jobb az óvatosság. Cheney alelnök és az FBI vezetője a napokban többször i
2002. 05. 23. 07:44
Az EU megkezdte első hadgyakorlatát. A CME 02 fedőnevű akció egy hétig tart: csapatmozgások nem lesznek, csak azt gyakorolják, hogy az unió illetékes szervei hogyan tudnak együttműködni válsághelyzetben. A 60 ezer fős európai haderő létrehozásának az a fő akadálya, hogy nem tisztázott - és egyelőre nem is tisztázódik -, ebben milyen szerepe lenne a NATO-nak. Mindenesetre jövőre már E
2002. 05. 23. 07:41
A jövő év márciusának végéig kilenc külföldi gyárából négyet bezár vagy elad a japán Kenwood Corp. szórakoztató-elektronikai gyártó; az intézkedés tokiói értesülés szerint a cég magyarországi termelését is érinti. A Nihon Keidzai Simbun japán gazdasági lap csütörtöki kiadásában közölt hír szerint a cég egy-egy magyarországi, franciaországi és mexikói rádió- és gépkocsiaudio-üzemet zá
2002. 05. 23. 07:39
[FN, MTI]A Zalaegerszeg labdarúgócsapata története során első alkalommal nyerte meg a bajnokságot, miután 1-1-et játszott a Ferencvárossal. Mivel az MTK 5-1-es vereségett szenvedett el a Dunaferrtől, a ZTE behozhatatlan előnyt szerzett a szombati, utolsó forduló előtt.
2002. 05. 22. 19:31
A bizottságok a jövendő ellenzék bizottsági tagjainak elutasító, illetve tartózkodó szavazatai ellenére támogatták a miniszteri kinevezéseket. A ritka kivételek egyike Csapody Miklós MDF-es honatya, aki támogatta Kovács László külügyminiszteri kinevezését.
2002. 05. 22. 19:09
[FN] Készfizető kezességet vállal a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához - mondta el Borókai Gábor kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A Magyar Televízió közalapítvány kuratóriuma 12 milliárd, a Magyar Rádió közalapítvány kuratóriuma pedig 2 milliárd forintnyi hitel felvételéről dönthet. A kormány határozott a pártok támogatását érintő költségvetési fejezet módosításáról is. A Fidesz 106,
2002. 05. 22. 18:30
[MTI-Eco] Egy hónap múlva megszűnnek a magyar agrártermékeket sújtó orosz büntetővámok, amelyet az Orosz Föderáció kormánya annak idején válaszlépésnek szánt a piacvédelmi vámpótlék bevezetésével megvalósított magyar műtrágyaimport korlátozása miatt - közölte a Külügyminisztérium. Az orosz kormányhatározat május 21-i nyilvános kihirdetése után egy hónappal lép hatályba. Oroszország négy magyar élelmiszer termékcsoportra vezetett be 15 százalékos
2002. 05. 22. 18:04
[MTI-Eco] Az EU-csatlakozás első körében esélyes tíz tagjelölt ország képviselői szerdai varsói találkozójukon megerősítették érdekeltségüket a bővítési menetrend késedelem nélküli betartásában. A jelen lévő külügyminiszterek illetve integrációs államtitkárok részletesen áttekintették az EU jelenlegi spanyol, illetve a július elsejével kezdődő dán elnökségével kapcsolatos várakozásaikat. A megbeszélésen magyar részről Gottfried Péter, a Külügymi
2002. 05. 22. 17:50
[FN] Az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ma elfogadott határozata megerősíti, hogy Magyarország megfelel az EU-csatlakozás koppenhágai kritériumainak, jó teljesítményt nyújt a gazdaság. A dokumentum szerint az országnak most elsősorban az infláció elleni harcra, a költségvetési fegyelem betartására és a szegénység visszaszorítására kell összpontosítania. Ez utóbbi kitétellel kapcsolatban a képviselők elvetették a módosító indítványna
2002. 05. 22. 17:20
[MTI-Eco] A Bank Austria (BA), amely immár a bajor HypoVereinsbankhoz (HVB) tartozik, az év első negyedében 118 millió euró adózás előtti nyereséget, vagyis az előző egész évi eredmény negyedénél 27,7 százalékkal kevesebbet könyvelt el - derül ki a bank közleményéből. Gerhard Randa, a BA vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy miután a BA/CA-csoport konszolidációs köre tavaly a HVB csoportba történt integráció nyomán erősen megváltozott
2002. 05. 22. 16:54
[FN] A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 152,64 pontos csökkenéssel, 8.323,89 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,80 százalékos gyengülés, a forgalom 10,8 milliárd forintos volt. Az elektronikus Nasdaq piac technológiai részvényekkel telített Composite Indexe 9 pontos veszteséggel, a New York-i értéktőzsde 30-as Dow Jones iparvállalati átlaga 3
2002. 05. 22. 16:48
Olvasói sztorik