archívum

[FN, origo] Közúti baleset gondatlan okozása miatt 175 ezer forint pénzbírságot és 42 ezer forint bűnügyi költséget kell megfizetnie Grespik Lászlónak. Az ügy nem került a bíróság elé, mert a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője elismerte felelősségét. A július elején született döntés hétfőn emelkedett jogerőre. •
2002. 07. 16. 12:32
[FN, MTI-Eco] A Crédit Lyonnais bank tíz évvel ezelőtti botrányát felgöngyölítő francia vizsgálóbíró döntése alapján bíróság elé állítják Jean-Claude Trichet-t, a francia központi bank elnökét, az Európai Központi Bank alelnökét. A francia államügyészség ajánlásával szembehelyezkedő döntés kétségessé teszi, hogy Trichet követheti-e Wim Duisenberget az Európai Központi Bank élén jövőre, 2003. júliusban - írták hírügynökségek kedden.
2002. 07. 16. 12:27
[FN, EI] Az oroszok és más szovjet olajtermelők megingathatják az OPEC olajkartell olajpiaci szerepét és elvehetik Szaúd-Arábiától a világ legnagyobb olajtermelője címet - áll a BP éves statisztikai jelentésében. A változás persze nem most rögtön, hanem hosszú távon állhat be. A tanulmány 56,14 milliárd köbméterre teszi az orosz földgáztartalékokat, ez 32,2 százaléka a világ összkészletének. A sorrendben a másodikok a jórészt OPEC-tag közel-kelet
2002. 07. 16. 12:16
[FN, origo] A köztévéből július elején távozó hírigazgató, Csermely Péter, 70 millió forint végkielégítést kapott - osztotta meg friss értesülését Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában, amikor az elmúlt négy év "közpénzrablásainak" felderítését ígérte. Az ügyben kérdéses, hogy amennyiben a politikus állítása bizonyosságot nyer, hogyan juthatott egyáltalán végkielégítéshez Csermely Péter, aki saját döntése nyomán h
2002. 07. 16. 12:02
[FN, MTI-Eco] A DaimlerChrysler autókonszern részvényeinek árfolyama 4,12 százalékkal ugrott meg kedden - és húzta a DAX indexet is magával -, miután kiszivárgott hírek szerint a cégcsoport nyeresége idén nagyobb lehet a vártnál. Egy név nélkül a Reutersnek nyilatkozó iparági forrás szerint a DamilerChrysler amerikai egysége - vagyis a Chrysler - gazdálkodása lehetővé teszi, hogy a cégcsoport növelje idei profitvárakozásait csütörtökön, amikor pu
2002. 07. 16. 11:48
[FN] Argentína egyéves haladékot kapott a Nemzetközi Valutaalap által folyósított kulcskölcsön visszatérítésére. Ennek köszönhetően az országnak nem lesz problémája az Inter-American Development Bankkal folytatott kölcsönügyletével sem, és a segélyezés így tovább folyhat. Az IMF azért egyezett bele a halasztásba, mert belátta, a dél-amerikai nemzet nem tudná visszatéríteni a pénzt időben, vagy ez túl nagy kockázatot jelentene számára. A megállapo
2002. 07. 16. 11:44
[FN] Júniusban mérséklődött az infláció Olaszországban, ahol olcsóbbak lettek az élelmiszerek és az alkoholmentes italok, valamint mérséklődtek a közlekedési viteldíjak. Az ISTAT olasz statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint a júniusi infláció 2,2 százalékra mérséklődött éves szinten a májusi 2,3 százalékról. Havi szinten júniusban 0,1 százalék volt a növekedés a májusi 0,2 százalék után.
2002. 07. 16. 11:18
[FN] Az Európai Unió trösztellenes bizottsága úgy vélte, nincs probléma az amerikai Carinival hajócsoport 5,5 milliárdos ajánlatával, amellyel a nagy-britanniai riválist, a P&O Princesst kívánja felvásárolni. Ez egy igen váratlan fordulat a már régóta húzódó hajóüzletben, mely egyértelmű fölényt biztosít a Carnivalnak a Royal Caribbean Cruises társasággal szemben, mely úgyszintén ajánlatot tett a P&O Princessre. Sokan azt várták a bizottság meggá
2002. 07. 16. 11:06
[FN] A CNN közlése szerint a Playboy újabb nagy dobásra készül, sőt, nagy dobások egész sorozatára. A világszerte ismert, férfiaknak szóló életmódmagazin korábban már nagy sikert aratott, amikor egy korábbi Enron-alkalmazott pózolt címlapján. Most a WorldCom lányairól, valamint az Arthur Andersen dolgozóiról szeretné - szó szerint - fellebbenteni a fátylat. •
2002. 07. 16. 11:02
[FN, MTI-Eco] Az amerikai képviselőház hétfőn elsöprő többséggel megszavazta a számítástechnikai bűnözés - az elektronikus terrorizmus, a számítógépes vírusterjesztés, illetve más "internetes behatolások" - elleni hatósági felderítő tevékenység erősítéséről, illetve a számítógépes bűncselekmények büntetésének megszigorításáról szóló javaslatot. A kezdeményezés egyik ösztönzője az volt, hogy a terroristaveszély új megvilágításba helyezte azokat a
2002. 07. 16. 10:50
[FN] A legnagyobb orosz olajvállalat, a Lukoil vezérigazgatója bejelentette, hogy a hónap végén a kormány 6 százaléknyi tulajdonrészt elad a cégből, amivel mintegy 800 millió dollárral (807,4 millió euró) növeli bevételét. A Lukoil részvények mintegy felével külföldi tőzsdéken kereskednek amerikai letéti jegyek (ADR) formájában és ezzel az egyik leglikvidebbnek számító orosz papír. Az új részvényeket a londoni értéktőzsdén (LSE) értékesítik júliu
2002. 07. 16. 10:39
[FN, euro.hu] Az Európai Bizottság négy tagja arra kéri Mario Monti versenyügyi biztost, hogy enyhítsen az uniós autópiac reformjára vonatkozó radikális javaslatán. Monti tervezetének vitatott része szerint az autókereskedők 2004 októberétől bárhol az Unióban nyithatnak szalonokat. A brüsszeli testület négy tagja, Pascal Lamy kereskedelmi, Michel Barnier regionális ügyi, Günter Verheugen bővítési és Erkki Liikanen vállalkozási biztos főigazgatósá
2002. 07. 16. 10:22
[FN] A világ második legnagyobb chipgyártója azt jelentette, hogy az első negyedévben a vártnál kisebb veszteséget halmozott fel, miután a vállalat több dolgozóját elbocsátotta, és a nem jövedelmező üzemeket bezárta. A Tokióban alapított társaság a március 31-ével végződő pénzügyi évben rekord méretű, 2,19 milliárd dolláros deficitet gyűjtött be, a június 30-ig tartó három hónapban azonban profitált az átalakítási programból - nyilatkozta a Taizo
2002. 07. 16. 10:20
[FN] Európa legnagyobb elektronikai termékeket gyártó vállalata, a Royal Philips Electronics NV arról számolt be, hogy szinte az összes üzletága jobban teljesít majd a második félévben. Az amszterdami alapítású társaság a második negyedévben 1,36 milliárd eurós veszteséget szenvedett el, miután leírta a Vivendi Universal SA-ban való részesedését, amely 1,52 milliárd eurót emésztett fel. Az egyszeri költségeket és a leírásokat nem számolva azonban
2002. 07. 16. 10:10
[FN, euro.hu] Ha hinni lehet az ellenzéki spanyol szocialistáknak, akkor Olaszország és Portugália mellett a madridi kormány is kozmetikázott adatokat közölt az EU-val a költségvetési hiányról. Az ellenzék szerint az igazi mutató megközelíti az eurózóna monetáris stabilitását szolgáló deficitkritérium 3 százalékos plafonértékét. •
2002. 07. 16. 10:10
[FN] Kedden 38,34 pontos emelkedéssel 7403,68 ponton nyitott a BUX. Az európai indexek pozitív kezdése után emelkedésre számítanak a BÉT-en. Az amerikai részvényárak hétfői csökkenése, valamint a jen további erősödése kedden lehúzta a tokiói értéktőzsdét; főleg a távközlési papírok és a technológiai exportőrök vesztettek. A fő index június 26-i szinten zárt Tokióban. A 225 válogatott
2002. 07. 16. 10:05
[FN] A VIVAnet Magyarország Internet Szolgáltató új telefonos Internet csomagokat jelentett be, miután a telefonszolgáltatók tegnap megállapodtak a kedvezményes telefonos internettarifákról. A 15 órás csomag bruttó 1500 forintba, a 40 órás csomag bruttó 3250 forintba és az esti korlátlan csomag bruttó 3500 forintba kerül havonta. A szolgáltatásokat megrendelő ügyfelek októberig az életkoruknak megfelelő havidíj kedvezményben részesülnek - közölte
2002. 07. 16. 09:51
[FN, MTI-Eco] A Magyar Fejlesztési Bank az eddigi gyakorlatnál szigorúbb feltételekkel bírálja el a már befogadott, de még el nem bírált kedvezményes agrárhitel-kérelmeket, amelyek befogadását a bank július 10-én felfüggesztette. A banknál elmondták, hogy az új eljárási rendben a már befogadott kérelmek közül csak azokat engedélyezik, amelyeket az ügyfelek valódi üzleti tervvel támasztanak alá. Az MFB álláspontja szerint ugyanis eddig az üzleti t
2002. 07. 16. 09:43
Az ellenállást látva, módosítaná a kötvény- és részvénykibocsátásokhoz szükséges vállalati prospektusok szabályozásának egységesítését célzó javaslatát az Európai Bizottság. Hazai szakemberek a kibocsátásokkal kapcsolatos magyar szabályozást a nemzetközi piacokkal harmonizálónak tartják. Brüsszel előző, még 2001 májusában kidolgozott tervezetével kapcsolatban az üzleti világ, egyes n
2002. 07. 16. 09:32
A várt frontok mentén fejtették ki első véleményüket a tagok mezőgazdasági miniszterei az Európai Bizottság agrárterveiről. A radikális reformokat szorgalmazó négyek többnyire "bátor, jövőbe tekintő papírnak" nevezték, míg mások számára teljesen elfogadhatatlan. A két végletet a spanyol, görög és az ír miniszter (az elutasítók oldaláról), illetve a svéd, holland, brit delegáció (a tá
2002. 07. 16. 09:28
Német lapértesülések szerint a Lufthansa is tervezi, hogy az Eurowings regionális légitársasággal berepül az olcsó légitársaságok piacára. A német cég szóvivője a hírrel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy maga a Lufthansa nem tervezi olcsó légitársaság létrehozatalát, a meglévő kapacitások jobb kihasználásának lehetőségét azonban vizsgálja. A Lufthansának 24,9 százalékos részesed
2002. 07. 16. 09:19
Az eredetileg tervezett 2003. januárhoz képest egy évet is csúszhat a teherjárművek után a németországi autópályákon fizetendő útdíj bevezetése, miután a technikai megvalósításra kiírt pályázaton alulmaradt Ages konzorcium panaszt tett a szövetségi versenyhivatalnál. A legalább két hónapos vizsgálatot, sőt esetleg újbóli tenderkiírást maga után vonó lépést azzal indokolja a Vodafone,
2002. 07. 16. 09:15
Miután az orosz Gazprom érdekeltségébe tartozó Milford Holding majd 28 százalékosra növelte részesedését a BorsodChemben (BC), a piacon ismét felerősödtek a társaság tőzsdei kivezetésével kapcsolatos spekulációk. A két nagytulajdonosnak - az ír off shore cég mellett a bécsi CE Oil - együtt jelenleg majd 90 százaléknyi részvény van a kezében. •
2002. 07. 16. 09:11
Olvasói sztorik