archívum

[FN] A Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította a Fidesz kifogását, amely az önkormányzati választások szavazólapjain feltüntetett pártemblémák formátumával volt kapcsolatos - tájékoztatta Ficzere Lajos elnök, az OVB tagjait, a testület hétfői budapesti ülésén. A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye. A Fidesz a napokban több megyei választási bizottság határozatával szemben nyújtott be kifogást azzal, hogy a jóváhagyott szavazólapon egy 20
2002. 10. 15. 08:47
A meglepetés sem zárható ki a Tocsik-ügyben. Noha a büntetőbíróság márciusban - nem jogerősen - négy év szabadságvesztésre ítélte a jogásznőt, elképzelhető, a Legfelsőbb Bíróság polgári tanácsa egy hét múlva jogerősen érvényesnek minősíti a sikerdíjas megállapodást . Az LB ugyanis júliusban olyan jogegységi határozatot hozott, amely szerint nem jogsértő, ha a helyhatóság enged a köve
2002. 10. 15. 08:43
Közös lakáshitelterméket kínál a Fundamenta Lakástakarék-pénztár Rt. és a Volksbank Rt. - jelentette be Balázs László, a Volksbank vezérigazgatója hétfőn tartott sajtótájékoztatóján . A Komfort-csomagot igénybe vevő ügyfelek felveszik az ehhez kapcsolódó volksbanki lakáshitelt (az összeg nem lehet 700 ezer forintnál kevesebb, kamata egymillió forint alatt 12,43 százalék, egymillió fo
2002. 10. 15. 08:36
Összesen 319 millió forintot szeretne visszakapni a Magyar Posta azoktól a cégektől, amelyekkel a társaság előző vezetősége előnytelen szerződéseket kötött. Célja elérése érdekében a posta kész bírósághoz fordulni. A vitatott szerződéseket tető alá hozó Hungexpo Reklám Rt. vezetője állítja: bár a posta jelezte, hogy felmondaná a megállapodást, a két cég továbbra is kapcsolatban áll
2002. 10. 15. 08:32
Az unió nem tud több pénzt ajánlani a majdani tagállamoknak - mondta kereken az EU soros elnöke, Dánia külügyminisztere. Peter Stig Möller ezzel megerősítette, hogy a január óta ismert, ám számszakilag még nem végleges ajánlat javulni biztosan nem fog. Utalt arra, hogy a kezdetben kevesebb pénzt az új tagállamoknak érdemes elfogadniuk: ha elutasítják, akkor nem lesz bővítés, így semmit nem kapnak. Később pedig támogatásuk nőni fog. Möller biztos
2002. 10. 15. 08:28
A magyar turisztikai szakemberek szerint egy-egy merényletnek ritkán van tartós hatása a magyar utazók döntésére . Pál Zoltán, az IBUSZ Utazási Kft. vezérigazgató-helyettese szerint például a New York-i robbantásokat követő két-három héten Magyarországról jóformán senki sem utazott oda, hacsak nem kényszerült rá üzleti vagy egyéb okból, viszont már októberben élénkült a turistaforgal
2002. 10. 15. 08:24
A Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál elmondták: mindkét intézményben megkezdték a tárgyalásokat a decemberi Nobel-díj-átadás élő, egyenes közvetítéséről , amelyen Kertész Imre is beszédet mond. A részletekről később tájékoztatnak. Kertész Imre műveinek magyarországi kiadója, a Magvető a tervek szerint még e héten kétszer pár ezres, a jövő héten pedig mintegy 20 ezres példányszá
2002. 10. 15. 08:17
A szocialista főpolgármester-jelölt, Gy. Németh Erzsébet csütörtöki kőbányai kampányzárója minden jel szerint nem a visszalépés bejelentésének napja lesz . A rendezvényen megjelenik majd Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László, a párt elnöke is - tudta meg a Népszabadság arról a tanácskozásról, amelyet hétfőn tartott a szocialisták fővárosi elnöksége, s meghívottként részt vettek rajta a párt kerületi elnökei, polgármesterjelöltjei és a főváro
2002. 10. 15. 08:13
A kormány ma változatlan formában terjeszti az Országgyűlés elé a hazánk uniós csatlakozásához szükséges alkotmánymódosító javaslatát - ezt Bárándy Péter igazságügyi miniszter jelentette be hétfőn, azt követően, hogy a javaslatról egyeztetett az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. A Fidesz és az MDF nem képviseltette magát a megbeszélésen. Bizonytalan, hogy az újabb tárgyalási ajánlatot
2002. 10. 15. 08:04
[MTI-Eco] A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. nem vonja be az ÁPV Rt.-t ügynökként a Konzumbank-tranzakcióba, hanem közvetlenül értékesíti a leánybankot - mondta az MTI-ECO-nak László Boglár, a fejlesztési bank kommunikációs igazgatója. Az erre vonatkozó javaslat már túl van a közigazgatási egyeztetésen és várhatóan napokon belül a kormány elé kerül. Az MFB privatizációs tanácsadót vesz igénybe. A kormány júliusban döntött arról, hogy nyilvános p
2002. 10. 14. 18:51
[FN] Hétfő délután tárgyalt a kancelláriaminiszter a Heti Válasz című hetilap főszerkesztőjével a lap további sorsáról . Az egyeztetés után a lap főszerkesztője elmondta: valótlanok azok az információk, hogy a kormány meg akarja szüntetni az Orbán-kormány segítségével létrejött hetilap állami támogatását, ugyanis a kormány még nem döntött erről a kérdésről. Nincs kormánydöntés a Heti Válasz további állami támogatásáról - mondta az [origo]-nak Ele
2002. 10. 14. 18:28
[FN] A következő években Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósítandó közútfejlesztési terveket ismertette az MSZP megyei országgyűlési képviselőinek csoportja hétfői szolnoki sajtótájékoztatóján. Jauernik István, a csoport vezetője közölte: a szakemberekkel folytatott konzultációk után a Szolnok megyei szocialista képviselők egy reális, kivitelezhető programot, nem pedig kívánságlistát állítottak össze. Tokár István, az MSZP megyei közgyűlési e
2002. 10. 14. 18:09
[FN] Én nem vagyok borúlátó a balatoni turizmus forgalmának csökkenése és az alacsony vízszint miatt. Nem szabad elbagatellizálni a helyzetet, de halotti tort sem kell ülni - mondta Berkes László polgármester . Más európai tavak ökológiai helyzetét és az ottani turizmust vizsgálva azt látjuk: volt, ahol kiugróan jól sikerült az idény, másutt pedig visszaesés tapasztalható - állította Berkes László. - Most a Balatonnál egyszerre jelentkezett több
2002. 10. 14. 18:09
[FN] Rongálás vétsége miatt indítottak eljárást az ellen a férfi ellen, aki több helyen letépte Horváth Csaba, az MSZP-SZDSZ II. kerületi polgármesterjelöltjének választási plakátjait - tájékoztatta az MSZP II. kerületi szervezete az MTI-t hétfőn. A közlemény szerint járőrök figyeltek fel a középkorú férfira, aki a Hűvösvölgyi út és Budenz út, valamint a Kelemen László utca környékén több plakátot letépett, ahol pedig tudta, a választási tábláka
2002. 10. 14. 18:02
[FN, MTI] A parlamenti választások megnyerése után most a második győzelmére készül a vasárnapi önkormányzati választásokon a Magyar Szocialista Párt (MSZP). Erről Kovács László pártelnök beszélt hétfőn Komáromban egy választási kampányrendezvény előtt újságíróknak. A politikus szerint az MSZP jelöltjei azért szereznek minden bizonnyal többséget, mert a kormány maradéktalanul teljesítette az első száz napra tett vállalásait, melyekkel mintegy nég
2002. 10. 14. 18:01
[FN, euro.hu] Az első hírek arról szóltak, hogy a 2004-es felvételre "ítélt" 10 ország mellett Románia és Bulgária 2007-es EU-tagságra kapott ígérvényt az Európai Bizottságtól. Most azonban kiderült, hogy ez a megfogalmazás nem pontos. Az Európai Bizottság csak tudomásul vette: Románia és Bulgária bízik abban, hogy 2007-ig az EU tagjainak sorába kerül, de semmiféle kötelezettséget nem vállalt a szóban forgó időponttal kapcsolatban. Az ananova.com
2002. 10. 14. 17:50
Az olasz autógyártás fennmaradásáért küzdő itáliai miniszterelnök, Silvio Berlusconi bejelentette: hajlandó állami segítséget adni a rendkívül nehéz helyzetben lévő FIAT konszernnek. Ezt azonban az EU-nak is jóvá kell hagynia.
2002. 10. 14. 17:45
[FN] Gyorsított eljárásban első fokon nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki bombával fenyegette meg a Malév múlt hét pénteki párizsi járatát. A 26 éves fiatalember és védője fellebbezett az ítélet ellen. Közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt első fokon 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki a Malév párizsi járatát bombával fenyegette meg pénteken
2002. 10. 14. 17:22
[FN] Kertész Imre műveinek magyarországi kiadója, a Magvető a tervek szerint még e héten kétszer párezres, a jövő héten pedig mintegy 20 ezres példányszámban újra kiadja az irodalmi Nobel-díjas szerző legismertebb, Sorstalanság című regényét. Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: ezek a tervek annak függvényében válnak valóra, hogy a nyomda milyen ütemben jut papírhoz. Hozzátette: azt is figyelembe véve,
2002. 10. 14. 17:14
[FN] Nem lehet figyelmen kívül hagyni az Európai Unió országjelentésének azt a figyelmeztetését, amely a költségvetési hiány túlzott mértékére utal - mondta László Csaba pénzügyminiszter a Magyarországról készült jelentés gazdaságpolitikával összefüggő kérdéseiről tartott sajtótájékoztatón. László Csaba elmondta, hogy a jövő évi előrejelzésük továbbra sem változott, így az államháztartás hiányát 4,5 százalékra teszik a GDP arányában. A pénzügy
2002. 10. 14. 17:02
Az [origo] információi szerint az SZDSZ nem támogatja, hogy az EU-népszavazás 2003. március 15-én legyen . Fodor Gábor arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a párt nem támogatja Medgyessy ezen elképzelését, azt felelte, hogy nagyon komoly aggályok merültek fel az egyeztetésen. Az állami ünnepen tartandó népszavazás ellen a Fidesz is tiltakozott, ugyanis a jelenlegi törvények nem engedik, hogy állami ünnepen népszavazás legyen. Bárándy Péter igazságü
2002. 10. 14. 16:48
[FN] A BME Karrier KözPontja 2002. október 29-30. között Integrált Felsooktatasi Állásbörzét szervez InFoBörze 2002 néven a Budapesti Műszaki es Gazdásagtudományi Egyetemen. A börzen több mint 45 cég részvetelére, 500 állásajánlatra es körülbelül 5000 látogatóra számitanak a szervezők. Az ajánlatok 20százaléka informatikus, 55 százaléka mernöki, 25% százaléka pedig közgazdasági, egészségügyi es bölcsészettudományi végzettségűeknek szól. A jelentő
2002. 10. 14. 16:28
[FN] A lakosság gyors és pontos tájékoztatása érdekében a váci polgármesteri hivatal - ezen belül a polgármesteri kabinet - és egy internetes cég létrehozott egy külön választási oldalt , amely a városi honlapról érhető el számolt be a NOL. Ezen a lehető legteljesebb adatszolgáltatást nyújtják a választópolgárok számára. A www.valasztas.vac.hu oldalon ugyanis megtalálhatók mindazok az információk, amelyek segítik a lakosokat a választáson való ré
2002. 10. 14. 16:14
[MTI-Eco] Késésekkel és járatkimaradásokkal kell számolni pénteken a nemzetközi és az olasz belföldi vasúti forgalomban az olasz vasutasok sztrájkja miatt - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t hétfőn. Az Osztrák Vasúttól kapott értesülés alapján a MÁV úgy tudja, hogy az olasz vasutasok pénteken délelőtt 9 órától délután 5 óráig szüntetik be a munkát.
2002. 10. 14. 16:10
Olvasói sztorik