[FN] Én nem vagyok borúlátó a balatoni turizmus forgalmának csökkenése és az alacsony vízszint miatt. Nem szabad elbagatellizálni a helyzetet, de halotti tort sem kell ülni - mondta Berkes László polgármester . Más európai tavak ökológiai helyzetét és az ottani turizmust vizsgálva azt látjuk: volt, ahol kiugróan jól sikerült az idény, másutt pedig visszaesés tapasztalható - állította Berkes László. - Most a Balatonnál egyszerre jelentkezett több gond is. Biztosan van rá megoldás. Nagyon fontosnak tartom, hogy a politikusok gyorsan megkezdjék a gondok orvoslását. Arra számítok, hogy a vízutánpótlás magától megoldódik. De ha ésszerű áron ezt meg lehet oldani egy beruházással hosszú távon, akkor azon el kell gondolkodni.
- A zöld alga az alacsony vízszint miatt jelent meg - mondta Berkes László. - Annak ellenére, hogy a környezetvédelmi miniszterrel is találkoztunk, nem éreztem a zöld alga eltakarításában az állami segítséget, holott a Balaton vize az államé. Balatonföldvár partjai előtt csaknem három kilométer hosszan jelent meg a zöld alga, s néhány apróbb segítséget kivéve - mert volt üdülőtulajdonos, szállodás, strandbérlő, akire számíthattunk - az önkormányzatra hárult a munka. A gamesz végezte el lóvontatta gereblyével. A zöld alga egyébként nemcsak a fürdőzőket akadályozta, hanem jelentősen csúfította a tó képét is.
Berkes László beszélt arról is: vitatták a nyáron, hogy érdemes-e kotorni a tó medrét. Egyesek szerint a hordalékot a víz visszahordaná. Tény: a mélyebb vízben nem él zöld alga, ez a növény az áramlás nélküli sekély, pangó vizet kedveli, abban szaporodik - számolt be a Somogy Online.
Ajánlott videó
- 09:04 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Minden erőmmel azon leszek, hogy a jelenlegi jogszabályokat megváltoztassák
- 09:01 Meghalt Nedra Talley Ross, a Ronettes énekesnője
- 08:58 Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek
- 08:56 Megfogta a csirkével játszó kutya hátsó lábait, és addig verte a villanyoszlophoz, amíg az el nem pusztult
- 08:48 „Őszintén: összetörtem” – újabb nagy név marad le a focivébéről
- 08:39 Fejvadászok segítségével fogtak el egy magyar csalót Németországban, tíz elfogatóparancs volt ellene
- 08:20 Kiderült, miben tér el a koffeinmentes és a sima kávé hatása
- 08:17 Boldogan bezárná az Uzsoki VIP-osztályát, ha kapna plusz finanszírozást
- 08:06 Ezermilliárd forint azonnal mozdítható vagyon pihen 29 NER-közeli cég bankszámláján
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
- 07:28 Guardian: magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 07:08 Fekete Pákónak esze ágában sincs feleségül venni párját, akivel 10 éve együtt vannak
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 06:42 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Tévhit, hogy az apró szemű a legédesebb: ez a legfinomabb eper ismertetőjele
- 16:47 Két telitalálatos szelvény van a hatos lottón
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 06:30 Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain?
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
