amerikai egyesült államok
Nyugatról beutazási tilalmak, keletről embargó sújtja a kormányzatot. Az amerikai intézkedések csak az érintetteknek fájnak közvetlenül, a fém- és gépipar, valamint az autógyártás ellen bevezetett szankciók az egész országnak.
Hat randi után szakított vele a háztulajdonos, mert lebukott, hogy a tetőn keresztül akart bemászni a házba. A próbálkozást azonban nem adta fel.
Egy motelben fojtotta meg az elsőként megtalált áldozatot. Elfogták és elmondta a nyomozóknak, hogy hol találják a többit.
Fidel Castro azt mondta, szívesen járnak el közösen az amerikaiakkal az Ebola ellen, nemcsak a két ország közti béke, hanem az egész világ békéje érdekében.
A volt kormányszóvivő cáfolta, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, és azt is, hogy köze lenne korrupciós ügyekhez.
Amerikai katonák több alkalommal is sérüléseket szenvedtek iraki raktárakban talált vegyi fegyverektől, ám a Pentagon mind az elavult, lejárt szavatosságú fegyverkészleteket, mind pedig az incidenseket elhallgatta.
A hidegháború egyik leghírhedtebb perének volt koronatanúja David Greenglass, aki azt vallotta, hogy nővére amerikai atomtitkokat adott át a szovjeteknek.
Két évig volt Föld körüli pályán, de nem árulják el, hogy mi volt a küldetése.
A 26 éves férfi rasszista indulatból támadt rá egy 79 éves asszonyra. Csak azért, mert könnyű célpont volt.
Otthonához hajtott vele, a járműbe épített GPS-szel elég könnyű volt ráakadni.
Azt az Afrikából érkező férfit kezelte, aki az Egyesült Államokban betegedett meg.
A New York Times szerint értelmetlen a szigetországgal szemben fenntartott zárlat, különösen miután szabadon engedték a politikai foglyok többségét.
Túl sokáig tartott a hamvasztás, túlforrósodott a kemence.
Az esélyeknek megfelelően a címvédő amerikai válogatott győzött a törökországi női kosárlabda-világbajnokságon.
A Perzsa-öbölbe vetette magát egy tengerészgyalogos, amikor úgy tűnt, hogy lezuhan a gép, amin utazott.
Az Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy az észak-európai ország elismeri a palesztin államot. A svéd külügyminiszter visszaszólt.
Éles kritikát kapott a magyar miniszterelnök. Az EU- és NATO-tagságnak nemcsak az előnyeit kellene kihasználni, hanem az értékrendjét is felvállalni.
Amerikába utazása előtt tagadta, hogy beteggel került kapcsolatba. Szigorú büntetésre számíthat, ha visszatér Libériába.
Imádja édesanyja a kislányt és nem cserélné el semmiért, de sok előítélettel kell szembenézniük.
A szolgálat igazgatója vállalja a felelősséget a fehér házi behatolásért, intézkednek a hasonló esetek elkerüléséért.
Huntert először lecsukták kémkedésért, amikor be akart állni a szeparatisták közé. Miután tisztázták szándékát, együtt harcol az oroszpártiakkal.
Nem normális dolog, hogy egy tő marihuánáért éjjel kettőkor sokkológránáttal törnek az emberekre – véli egy republikánus képviselő.
A szülők leplezték le, hogy mit tesznek védekezésre és beszédre képtelen lányukkal a kórházban.
Kárpótolják őket, amiért évtizedeken keresztül rosszul bántak a navahók anyagi eszközeivel és természeti erőforrásaival.