állat

Két lábra állva küzdött az életéért egy kutya órákon keresztül a Népfront utcában – tájékoztatott Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A kutya egy faágon támaszkodott, mert ha letette volna két mellső lábát, megfulladt volna. Az ebet valaki odakötözte a faághoz. A szomszédok értesítették a rendőröket, a kutya végül megmenekült, és menhelyre került. Az [...]
2010. 09. 06. 15:08
A ritka afrikai antilopfaj, a szitatunga meglehetősen félős állat, így a gondozók egyelőre nem tudták megállapítani a kicsi nemét sem, így pedig még nevet sem kapott. A kicsi szülei közül az anya a Varsói Állatkertből, az apaállat pedig a Prágai Állattenyészetből való. A borjú világrajövetele azért is nagy öröm, mert Budapesten – a felnőtt állatok [...]
2010. 06. 21. 12:02
A doktor és az asszisztensnő mondta az állat gazdájának, hogy embereket gyógyítanak, és nem értenek az állatgyógyászathoz, de a férfi ekkor őrjöngeni kezdett – mondta el a Független Hírügynökségnek Molnár György, a rendelő ügyeletvezetője. Hozzátette: az orvos és az ápolónő segítségére sietett a rendelő sofőrje, rendőrt is hívtak, de erre a kutya gazdája és felesége [...]
2010. 06. 14. 06:51
A kígyóra kedd délután egy fiatal nő bukkant rá, pontosabban a dobozra. Felemelte, megrázta, és érezte, hogy valami mozog benne. Aztán “farkasszemet” nézett egy monoklis kobrával. Ennek a hüllőnek a marása egy órán belül halálos. A “Már nem vagyok mérges” feliratot nem vették készpénznek a hüllőszakértők, akik egy bécsi terráriumban adtak kvártélyt és kosztot a [...]
2010. 06. 03. 17:58
Miss Ellie 17 évesen szenderült jobblétre. Az Egyesült Államokban, Tennessee-ben élt, Pigeon Forge városkában. Rútságának köszönhetőn szerepelt több tévéműsorban, és hírességét gazdája jótékonyan tudta kamatoztatni: 100 ezer dollárt – 18 millió forintnyi összeget – sikerült összegyűjtenie a lakhelye szerinti Sevier megye emberbaráti alapja számára.
2010. 06. 03. 16:30
A Fox Project kifejezetten rókákra szakosodott szervezet, amely az Angliában vadon élő rókák helyzetéről tájékoztatja az embereket, és kórházat is üzemeltet. Az évi 600 sebesült róka közül 250 kölyök. Márciusban 5 icipici bébirókát kaptak, akik egy szemeteszsákban sivítoztak. Megmentőjük, aki elvitte őket a kórházba, kutyakölyöknek nézte őket. A kicsiket általában 5 hónapos korukban visszaszoktatják a [...]
2010. 04. 14. 07:37
Egy bizonyos Jean-Auguste Margueritte kapitány vezette azt a felfedezőutat 1855-ben, mely átszelte a Szaharát. Az expedíció tagja volt Victor Loche természettudós is, ő figyelt fel erre a macskafélékre, és ő nevezte el őket a kapitány után margaritamacskának. E vadon élő cica másik neve homoki macska. Az iszlám vallás szerint útitársa volt Mohamed prófétának és lányának [...]
2010. 04. 13. 08:03
A kicsi április 4-én született. Azóta ideje nagy részét pihenéssel és táplálkozással tölti, anyján csimpaszkodva. Most még nem sokat látni belőle, a gondozók is csak napokkal később tudták lefotózni a csöppséget. Még eltart egy darabig, míg a látogatók meg tudják különböztetni a kis szőrmókot a nagytól az Emberszabású Majmok Házában lévő orángután-rezidencián. A szumátrai orangutánok [...]
2010. 04. 12. 01:33
Ezek a márciusban született vörös róka kölykök a British Wildlife Centre-ben, Surrey-ben látták meg a napvilágot. Nagy-Britannia természetes vadvilágát mutatják be a látogatóknak. Most még pár hetesek csak, de hamarosan megnőnek, és maguk mennek majd ludat, kacsát, és kakast fogni. A legelterjedtebb szárazföldi ragadozót még Ausztráliába is betelepítették a szintén betelepített üregi nyúl elszaporodása miatt, [...]
2010. 04. 11. 09:34
Bármelyik japán rajzfilmfigura megirigyelhetné ezeknek a kis antilopokat, bár még az is lehet, hogy róluk mintázták az animék hatalmas szemű kislányait. Ezek a tüneményes, kistestű, karcsú lábú, hosszú nyakú patások Afrikában élnek, és jellegzetességük az ormányszerűen megnyúlt orr-rész. Nevüket arról a hangról kapták, amelyet veszély esetén adnak ki. Jelzésükre a környezetükben tartózkodó fajtársak, és a [...]
2010. 04. 10. 08:58
Olvasói sztorik