Kemény kritikával illette az EU-t és az ENSZ-t a kétszeres Michelin-csillagos spanyol-amerikai séf, José Andrés, aki jelenleg is Lvivben van, és már több millió ételadagot készített a háború elől menekülőknek.
Oroszország szombaton azzal vádolta meg Azerbajdzsánt, hogy csapataival behatolt és csapásokat mért Hegyi-Karabah orosz békefenntartók által ellenőrzött övezetében.
A Kyiv Independent arról ír, hogy Poltavka és Maljnivka falukat visszafoglalta az ukrán hadsereg Zaporizszsja régióban, és Trostjanec települést még korábban visszafoglalhatták.
Az Egyesült Államok arról biztosította Kijevet, hogy „nincs kifogása” az ellen, hogy lengyel harci repülőgépeket adjanak át Ukrajnának – állította szombaton az ukrán külügyminiszter.
Igen éles hangnemben bírálta Orbán Viktor Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos politikáját Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök egy szombati tévéinterjúban.
Lengyelországi látogatásának záró estéjén beszédet tartott Varsóban Joe Biden az ukrajnai háborúról, amelyben kijelentette, hogy ezt a csatát nem napok vagy hónapok alatt fogjuk megnyerni.
Mariupol polgármester-helyettese szerint az élelmiszer- és vízhiány már halálos áldozatokat követelt az oroszok által ostromlott városban, ahova nem jutnak be a humanitárius segélyek.