Közlekedési vitából kialakult, bordatörést okozó bántalmazás miatt emeltek vádat egy fiatal nagykanizsai autós ellen – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Németh Eszter közölte: a 21 éves nagykanizsai vádlott és a sértett férfi tavaly októberben autóikkal Keszthelyről Fenékpuszta felé haladtak, amikor egy vitás közlekedési szituációban a későbbi áldozat megelőzte a vádlottat. Amikor a sértett a következő útkereszteződésben a stoptáblánál megállt, a vádlott a kocsijával jobbról elé fordult és a másik autó elejének ütközött.
Bántalmazás
A vitás közlekedési szituáció, majd az ütközés miatt mindketten indulatosak lettek. Kiszálltak a gépkocsijukból, vitatkoztak, majd dulakodás közben az elkövető ököllel többször is megütötte a másik autós fejét és felsőtestét. A bántalmazást akkor is folytatta, amikor az áldozata már az út melletti árokba esett. A támadó az ütlegeléssel súlyos sérülést, bordatörést okozott.
A bántalmazásnak egy arra haladó, szolgálaton kívüli rendőr közbeavatkozása vetett véget. Az ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a támadót.
