A svájci teniszező magabiztos játékkal győzte le Kevin Andersont az Indian Wells-i negyeddöntőben, a következő körben Alekszandr Dolgopolov lesz az ellenfele.
Az orosz szabadalmi hivatalban le akarják védetni a szocsi téli játékok megnyitóján kinyílt négy és egy zárva maradt olimpiai ötkarika ábrázolását - adta hírül csütörtökön a rapsinews orosz jogi portál.
A Salzburg 0-0-s döntetlent játszott a Basel vendégeként az Európa Liga nyolcaddöntőjének első meccsén. A Valencia már idegenben kiharcolta a továbbjutás a Ludogorets Razgrad ellen, a Porto pedig 1-0-s előnybe került a Napolival szemben.
A Tottenham saját közönsége előtt kapott ki 2-1-re a Benficától, míg a Juve a hétvégi bajnoki győzelem után ezúttal 1-1-es döntetlennel zárt a Fiorentina ellen az Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A Szolnoki Olaj KK hazai pályán hét ponttal legyőzte az észt Tartu Rockot csütörtökön a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjében, ezzel 1-1-re kiegyenlített, így a párharc kedden dől el Észtországban.
Az elmúlt napokban számos vélemény látott napvilágot az újpesti futballklub körül kialakult szituációról. Az MLSZ most közleményt adott ki, amit változás nélkül közlünk.
Az Európai Kézilabda-szövetség döntése értelmében két mérkőzést kell kihagynia Milena Knezsevicsnek, a Buducsnoszt Podgorica játékosának, aki a Győri ETO elleni mérkőzésen lefejelte Görbicz Anitát.
Polgár Judit szerdai első vereségét követően a csütörtöki, 10. fordulóban ismét kikapott a jereváni sakk Európa-bajnokságon, míg a másik két magyar, Almási Zoltán és Balogh Csaba ezúttal is döntetlent ért el.
A svájci Didier Defago és a hozzá hasonlóan októberben 37. születésnapját ünneplő amerikai Bode Miller is bejelentette: folytatja pályafutását és szeretne ott lenni az egyesült államokbeli Vailben és Beaver Creekben rendezendő, jövő évi alpesi sí világbajnokságon.
A Veszprémből tavaly nyáron igazolt, a válogatott bő keretébe is meghívott bal oldali védő, Predrag Bosnjak egy évvel, 2016. június 30-ig meghosszabbította szerződését az OTP Bank Ligában szereplő Haladásnál.
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői közleményben fejezték ki reményüket azzal kapcsolatban, hogy az Újpest elleni rangadókra a jövőben is sor kerülhet.
A Bayern München elnökét három és fél év szabadságvesztésre ítélték, miután bűnösnek találták az adócsalási ügyében. Hoeness 18 millió eurós adócsalásról tett beismerő vallomást.