Sport

Szegeden csúcsosodik ki a világkupa-sorozat

Ötvennégy ország több mint ezer versenyzője száll vízre a hétvégén a Szeged melletti Maty-éren, a kajakosok és kenusok világkupa-sorozatának harmadik versenyén.

Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke a csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón elmondta: a teljes magyar élvonal bemutatkozik, a csapat mintegy 60 versenyzőből áll.

Ábrahám Attila főtitkár, a szervezőbizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a hétvégén a versenyzéshez kiváló idő ígérkezik, majd jelezte: a nézők számára ingyenes belépést biztosítanak, és ingyenes buszjárat szállítja őket a pályára.

Storcz Botond vezetőedző szerint az első két világkupa – a milánói és a racicei – eredményei alapján és a nevezési számokból adódóan nagyon nagy csaták várhatók.

“Lehet azt mondani, hogy itt csúcsosodik ki a világkupa-sorozat – mondta. – Mint vendéglátók, mi indulunk a legnagyobb létszámban, minden versenyszámban két egységgel” – tette hozzá, majd kiemelte: a cél, hogy a nemzetek közötti pontversenyt a milánói viadalhoz hasonlóan ezúttal is a magyarok nyerjék meg.

Weisz Róbert, a parakenusok vezetőedzője emlékeztetett rá: tavaly már próbálkoztak a paraverseny megszervezésével, de nem volt elég jelentkező, idén viszont 12 nemzet versenyzői érkeztek Szegedre, mintegy negyven fővel. A magyar csapat tíz versenyzőt indít.

Az m1 közvetít Szegedről

A közszolgálati tévécsatorna szombaton és vasárnap is jelentkezik a hétvégi versenyről. A Kossuth Rádió is kiemelt figyelmet fordít a mini vb-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik