Sport

Tovább erősödtek a győri lányok

Sport24
Sport24

2014. 05. 22. 13:31

Az orosz Anna Sen és a spanyol Macarena Aguilar a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

A BL, az NB I és a Magyar Kupa megnyerésével tavaly és idén is triplázó csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján Kelecsényi Ernő klubelnök elmondta: Sen, a Rosztovból érkező balátlövő egy plusz egy, Aguilar, a Randersből távozó irányító pedig egy idényre kötelezte el magát.

“Sajnos rengeteg sérüléssel kellett megküzdenünk, összesen 341 napot voltak sérültek a játékosaink. Ezért úgy döntöttünk, hogy 16 fős kerettel vágunk neki a következő szezonnak is. Bízunk benne, hogy ezzel a kerettel továbbra is Európa élvonalában tudunk maradni” – tette hozzá.


Anna Sen lő kapura
Fotó: Europress Fotóügynökség

A 24 esztendős Sen elmondta: nagyon szurkolt új csapatának a BL-végjátékában, és a második BL-cím után még nagyobb rang számára, hogy Győrben játszhat.

A 29 éves Aguilar boldogan üzente, hogy – miként ő fogalmazott: – a világ legjobb csapatához csatlakozhat, jelenleg a legszebb álma teljesült ezzel az igazolással.


Itt pedig Aguilar
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Győr most mutatta be a német Susann Müllert, akinek megszerzését még márciusban jelentették be. A balkezes átlövő hangsúlyozta: a jól sikerült világbajnokság után több klub is érdeklődött iránta, de egyértelmű volt számára a választás.

“Büszke vagyok rá, hogy az ETO-ban a világ legjobb játékosaival fogok együtt játszani. Természetesen az én célom is az, hogy BL-t nyerjek, de személyes célom a fejlődés is. Szeretnék a saját posztomon a világ legjobb játékosává válni, és úgy érzem, ehhez mind az itteni közeg, mind Ambros Martin vezetőedző nagy segítségemre lesz” – fejtette ki Müller.

Pálinger Katalin korábbi világklasszis kapus új szerepkörben, klubmenedzserként segíti a jövőben a csapatot.
“Játékosként is mindig maximalista voltam, ezt a habitust szeretném megtartani, és azon dolgozni, hogy a Győr a világ legjobb klubja maradhasson” – nyilatkozta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.