Foci

Az MLSZ megindokolta Sivic büntetését

A szövetség szerint nem volt lehetőség arra, hogy enyhébb ítélet szülessen.

Ahogyan arról beszámoltunk, Tomislav Sivicet mindenféle sporttevékenységtől eltiltotta fél évre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). A DVTK vezetőedzője a Szombathelyi Haladás elleni meccs után adott feldúlt nyilatkozata miatt kapott ilyen súlyos büntetést. A szakember ugyan fellebbez, de a vasárnapi, Újpest elleni Magyar Kupa-döntőben nem ülhet le a kispadra, sőt, mától kezdve nem tarthat edzést csapatának.

Az MLSZ a honlapján így indokolta meg döntését:

„Sivic Tomislav a 2014. május 4-én lejátszott Diósgyőr – Haladás NB I-es bajnoki mérkőzést követően az MTV riporterének nyilatkozva arra utalt, hogy a játékvezetők szándékosan tévedtek a DVTK kárára. A bizottság indoklásában kifejtette: Sivic Tomislav a nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatával az MLSZ tagjainak hivatalos működésével kapcsolatban olyan tényre (azaz a mérkőzések és helyezések előre eldöntött voltára) közvetlenül utaló kifejezést használt, amely alkalmas volt arra, hogy az MLSZ működésébe vetett bizalmat megingassa, mert nyilatkozatának tartalma kétséget kizáróan az volt, hogy a bajnoki helyezések előre eldöntöttek.”


Fotó: MTI

Az fb egyúttal jelezte, a szakemberrel szemben jelenleg is több fegyelmi eljárás van folyamatban, ezért nem látott arra lehetőséget, hogy ennél enyhébb ítéletet hozzon, vagy a büntetés végrehajtását felfüggessze.

Sivic 50 ezer forintos pénzbüntetést is kapott, egy korábbi, 200 ezer forintos büntetését késve fizette be.

A mostani szigorú büntetést előre vetítette Csányi Sándor MLSZ-elnök évértékelő beszéde a keddi közgyűlésen, melyen úgy fogalmazott, kritizálni szabad a játékvezetők teljesítményét, de a jövőben sokkal szigorúbban bünteti majd az MLSZ az olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy a hibák irányítottak vagy szándékosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik