A finn pilóta híresen utálja a PR eseményeket, az interjúkat és minden kötelező fellépést, ám ez a rendezvény biztos, hogy élete legnagyobb bulija volt.
Luis Suárez, a Liverpool uruguayi futballistája az FC Barcelonában folytatja pályafutását. Suárez ezért Liverpoolból Barcelonába költözik. A játékostársai harapdálása miatt eltiltott focista hétfőn megérkezett apósa városi házába.
Városi Viktort, Nagy Olivért, Varga Gábort, Zamostny Balázst, Katona Mátét és Gaál Bálintot kedden sajtótájékoztató keretében mutatta be Artner Tamás vezetőedző.
2015-ben szeretné felülmúlni az idei, párosban szerzett második helyet a wimbledoni bajnokságon Babos Tímea, akinek a személyében 1986 óta először vívott magyar teniszező Grand Slam-döntőt.
A Times of Malta értesülései szerint az NB1-ben szereplő Ferencvárosnak megtetszet az Európa Liga selejtezőjében a magyar klubnak is betaláló nigériai Stanley Ohawuchi játéka.
Szülővárosaikban utcákat és stadiont akarnak elnevezni Joachim Löw szövetségi kapitányról, Hansi Flick másodedzőről és a középpályás Sami Khediráról is.
Régen gyakorta szurkoltak egymásnak különböző sportágak válogatottjai. Ezt a jó szokást próbálják feleleveníteni a női röplabda-válogatott tagjai a vízilabda-Európa-bajnokság kapcsán.
Mind a négy magyar női kardozónak jól sikerült a selejtező a kazanyi vívó-világbajnokság keddi nyitónapján, valamennyien biztosították a helyüket a 64-es főtábla pénteki küzdelmeiben.
A magyar bajnok a szerény képességű, ám annál lelkesebb északír csapat, a Cliftronville FC-n keresztül juthat a Bajnokok Ligája harmadik fordulójába. Első meccs, kedd este.
Parádés rajtot vett a a skóciai Largsban zajló repülőhollandi-vb -n a Majthényi Szabolcs-Domokos András páros, ugyanis mindkét hétfői futamot megnyerte.
A német válogatott csatára egyelőre nem döntötte el, hogy a brazíliai világbajnokság győztes fináléja után pályára lép-e még választott nemzete labdarúgó-válogatottjában.