Győrújfalu lakosainak visszatelepítésében vett részt az a soproni bűnügyi nyomozó, aki szolgálatának befejezését követően hazatérésekor megfékezett egy őrjöngő rablót az egyik helyi áruházban.
Gázüzemű autóbusz tesztsorozata kezdődik meg Sopronban, a sűrített földgázzal hajtott Iveco Citelis három másik megyeszékhelyen, majd a fővárosban mutatkozik be - közölte hétfőn az MTI-vel a projekt sajtóügynöksége.
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedési baleset tisztázása érdekében várja a balesetet okozó járművezető jelentkezését és kéri a lakosság segítségét.
Továbbra is tárgyal a város a soproni MKB Sport Aréna működtetőjével a létesítmény továbbfejlesztéséről - közölte képviselői kérdésekre válaszolva a közgyűlés csütörtöki ülésén Fodor Tamás polgármester.
Lejárt műszaki engedéllyel és alkoholos állapotban gázolt gyalogost egy 35 éves autós szerdán éjszaka. A 42 éves helyi lakos csütörtökre belehalt sérüléseibe.
A 22 éves fiatalember május 24-én tűnt el egy budapesti kollégiumból, azóta senki sem látta. Szülei már Facebook-profilját is használják, hogy kiderítsék: mi történhetett Bukovits Attilával.
A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amelynek Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz a fővédnöke.
Lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére 2013. május 05-én éjszaka, hogy Sopron egyik kertvárosának lakóépületei elől ismeretlenek vasat lopnak.
A Soproni Rendőrkapitányság volt a házigazdája annak az egynapos taktikai és technikai oktatásnak, melyet az FBI jogi attaséja és egy vele érkezett különleges ügynök tartott tegnap Sopronban a soproni, a csornai és a kapuvári rendőröknek.
A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekinti magát a soproni teátrum, amely az ősszel induló évadban opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre készül.
Tiltott kéjelgés szabálysértése miatt vették őrizetbe a rendőrök azt a 30 éves encsi nőt, aki Sopronban árulta bájait, szexuális felajánlkozását a figyelmeztetések és pénzbírságok ellenére sem hagyta abba. A bíróság 15 nap elzárással büntette.