A lap értesülése szerint a Fidesz vezetése olyan képviselőket cserélhet le, akik ritkán vesznek részt a parlamenti munkában, helyükre pedig fiatalabb, gazdasági és energetikai ügyekben jártas politikusokat hozhat.
A vármegye intézménye közel ezer éven keresztül a magyar államiság fontos tartópillére volt Vitályos Eszter szerint, aki úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy a kommunista diktatúra ezt az elnevezést elvetette.
Simicskó István szerint nagyon komoly története van a javaslatnak, tagja lehetett a 2002 júniusában kirobbant vizsgálóbizottságnak, így sok tapasztalata van, fél évig próbálták az igazságot kideríteni.
143 igen, 47 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállításáról szóló törvényjavaslatot.
Rétvárit Gyurcsány Ferencre emlékezteti Magyar Péter, aki szerinte hasonlóan trükközik: a mentelmi jogáról is azt ígérte, lemonda, ha csatlakozank az Európai Ügyészéghez, ám most mégsem mond le.